A WHO és Szlávik János szerint is bátran adható az AstraZeneca, de több országban felfüggesztették a használatát

Hétfőn több ország is leállította az oltásokat az AstraZeneca által gyártott koronavírus-vakcinákkal: így döntött Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is. Az állami közlemények óvatosságot, elővigyázatosságot említettek, korábban ugyanis felmerült, hogy az AstraZeneca-oltások egyik mellékhatása olyan vérrögképződés, ami súlyos komplikációkat okozhat – írja a Telex. Ezek után adott ki közleményt az egészségügyi világszervezet: a WHO megismételte azt a korábbi álláspontját, hogy az AstraZeneca vakcináival végzett oltásokat nem kell leállítani. A szervezet szerint nincs bizonyíték arra, hogy az oltások okozták a vérrögképződéseket. Korábban több szakértő is arról beszélt, hogy a kifogásolt esetek…

Tovább olvasom

Furcsa mellékhatások jönnek ki a Moderna oltása után, az AstraZenecánál viszont tagadják a vérrögképződést

A jelenségnek már külön nevet is adtak az oltásban résztvevők. Dániában viszont haláleset is történt vérrögképződés miatt, de a hatóságok egyelőre arra jutottak, hogy nem bizonyított az összefüggés az oltás és a halálos mellékhatás között. – Vöröses, téglalap alakú folt jelent meg a karomon, éppen ott, ahol az oltást kaptam. Nyomot hagyott, vöröses színű volt és viszketett – mondta Genese Hendrickson a Deseret News című lapnak. A hölgy egyike azoknak a Moderna-vakcinával az Egyesült Államokban beoltottaknak, akiknél az oltás után megjelent a Moderna-karnak nevezett jelenség. Az érdekes reakcióra többen is panaszkodtak, akiket Moderna-vakcinával…

Tovább olvasom

Ismét sms-t kaptak a 60 év alatti krónikus betegek az oltásuk időpontjáról

Azok után, hogy a 60 év alatti krónikus betegek múlt csütörtökön kaptak először sms-t az AstraZeneca oltásának beadásának helyével és időpontjával, majd miután kiderült, hogy olyanok is kaptak SMS-t, akik már be voltak oltva, másokat meg a lakóhelyüktől több száz kilométerre hívtak be, lefújták a tömeges oltást, a Telex olvasói levelekre hivatkozva azt írja: most újabb üzenetet küldtek az érintetteknek. Az új időpontról szóló sms-be már belekerült az oltásra jogosultak TAJ-száma, ami segíti az azonosításukat – így azok, akik a hétvégén a lefújás ellenére is megtartott oltásra úgy mentek, hogy…

Tovább olvasom

Meghalt egy beoltott, leállították az oltást az egyik vakcinával Ausztriában

Nem oltanak tovább a Magyarországon is használt AstraZeneca egyik Ausztriába szállított vakcinaadagjával, mert nem sokkal azután, hogy megkapta a vakcinát, meghalt egy beoltott, egy másik pedig megbetegedett – írja a Reutersre hivatkozva a Telex. Fontos, hogy csak egyetlen adagról van szó, a vakcina további adagjait továbbra is használják. Egyelőre elővigyázatosságból vonták ki az adagot az oltási programból, mert nincs bizonyíték arra, hogy a vakcinának köze lenne a halálesethez. Az elhunyt és a megbetegedett beoltott mindketten egy Zwettl-i klinika nővérei voltak. Egy 49 éves nő véralvadási rendellenességbe halt bele, 35 éves…

Tovább olvasom

Jövő héten adják be az elmaradt AstraZeneca-oltásokat

AstraZeneca

Eredetileg úgy volt, 74 ezer embert már a hétvégén beoltanak a vakcinával, ez most eltolódik. A Koronavírus Sajtóközpont péntek délutáni közleménye szerint a jövő hét második felében kerül sor azokra az oltásokra, amelyeket most hétvégére terveztek, de felfüggesztették őket. A hétvégén 74 ezer embert oltottak volna be az oxfordi AstraZeneca-vakcinával, a héten többször is hangoztatta az operatív törzs, hogy ekkora oltási kampány még soha nem volt az országban. A behívó SMS-ek csütörtökön mentek ki, de mint kiderült, olyan embereknek is, akiket nemrég oltottak be, vagy egész máshol laknak, mint a számukra kijelölt helyszín. Emiatt a…

Tovább olvasom

Leállították az oltást az egyik fő vakcinával, mert megijedtek a mellékhatásoktól

Az eset két német kórházban is megtörtént, alapos finomhangolásra van még szükség. Két kórházban is leállították az egészségügyi dolgozók oltását az alsó-szászországi Braunschweig és Emden városában, miután mellékhatásokra panaszkodtak a vakcinában részesültek.  A braunschweigi klinikán a 88 beoltott munkatársból 37 nem tudta felvenni a munkát a váratlan mellékhatások miatt, Emdenben pedig 29 munkatárs jelentett beteget – számolt be a Welt és a Merkur . AZ ÉRINTETT DOLGOZÓK FEJFÁJÁSRA, ÉMELYGÉSRE ÉS HIDEGRÁZÁSRA PANASZKODTAK.  A Robert Koch Intézet tájékoztatása szerint ebben nincs semmi meglepő, a csimpánz adenovírust vektorként alkalmazó Oxford-AstraZeneca oltóanyaga ugyanúgy mellékhatásokat tud produkálni, mint az…

Tovább olvasom

Levélben értesítik a 60 év alattiakat az oltásról

A regisztráltak egy hozzájáruló nyilatkozatot is kapnak, amelyet az oltáskor kell leadni. A vakcina beadásának pontos időpontját és a helyszínét a háziorvosok közlik majd. Szeretnénk tájékoztatni arról, hogy az oltási program új szakaszba lépett. Ebben a szakaszban legidősebb honfitársaink és azon 60 év alatti állampolgárok kaphatják meg a vakcinát, akik különösen kitettek a vírus kockázatának korábbi, vagy meglevő betegségei kapcsán. Nyilvántartásunk szerint Ön is ebbe a csoportba tartozik, így hamarosan élhet az oltás lehetőségével  – idézi a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által kiküldött levelet a hvg.hu. A levélben azt is közölték, hogy a pontos…

Tovább olvasom

Van olyan gócpont, ahol felfüggesztették az egyik vakcina használatát, mert alig hatott a mutálódott vírusra

Nem véletlenül próbálják megvédeni magukat a dél-afrikai vírusmutációtól az országok, mivel úgy tűnik, az AstraZeneca oltóanyag erre a variánsra majdnem hogy hatástalan. Dél-Afrika felfüggesztette az Oxford/AstraZeneca vakcinájának használatát, miután egy kutatás arra jutott, hogy az oltóanyag „kiábrándító” eredményeket produkál az országban megjelent vírusmutánssal szemben – írja meg a BBC.  KUTATÓK ÁLLÍTÁSA SZERINT DÉL-AFRIKÁBAN A FERTŐZÖTTEK KILENCVEN SZÁZALÉKA AZ ÚJ MUTÁNS HORDOZÓJA. A kutatás, amelyben kétezer ember vett részt, azt az eredményt hozta, hogy a vakcina „minimális hatással” van a koronavírus enyhe és mérsékelt eseteiben. Az országba eddig egymillió dózis érkezett az AstraZeneca vakcinájából, és az oltási kampányt a…

Tovább olvasom

Megérkezett az első szállítmány az AstraZeneca vakcináiból, a 60 év alatti krónikus betegeket oltják vele

Szombaton reggel megérkezett hazánkba az AstraZeneca vakcina első szállítmánya – írja a gyártó közlése alapján a HVG. Az EU-ban és Magyarországon is január végén engedélyeztetett koronavírus elleni oltóanyag első szállítmánya 40 ezer 800 adagot tartalmaz, a következő napokban és hetekben több ezer dózissal folytatódik a szállítás. Mindez jelentősen megemelheti az ország oltási kapacitását, hiszen a Pfizer-BioNTech és a Moderna után ez lesz a harmadik vakcinatípus, amely elérhető Magyarországon. A vakcina bizonyítottan száz százalékos védelmet nyújt a súlyos megbetegedés, a kórházi kezelés és a halálozással szemben – állítja a gyártó. Az…

Tovább olvasom

Az AstraZeneca vakcinája is megkapta az engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a AstraZeneca COVID-19 vakcinájának feltételes piacra jutását ajánlja az Európai Unióban, a 18 éven felüliek oltására. Az EMA humán gyógyszerek bizottsága (CHMP) alapos elemzéseket követően a rendelkezésre álló biztonságossági, minőségi és hatékonysági adatok alapján javasolja az Európai Bizottságnak az oltóanyaguk piaci engedélyezését. Így a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyag után ez a harmadik koronavírus elleni vakcina, melyet engedélyeznek az Európai Unióban. “Ezzel a harmadik pozitív véleménnyel tovább bővítettük az EU és az EGT-tagállamok rendelkezésére álló oltóanyagok arzenálját a járvány elleni küzdelem és állampolgáraik védelme érdekében” –  közölte…

Tovább olvasom