Nem túl hízelgő: Borsodban sokkal nagyobb eséllyel haltak bele a koronavírusba, mint az ország sok más területén

Megosztás

Újabb adatmorzsák kerültek napvilágra a hónapokon keresztül titkolt valós statisztikákból, Borsod sajnos a szégyenpadon.

  • Végre megtudhattuk, mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző szegleteiben.
  • Érthetetlen, de ezek az adatok alapesetben nem nyilvánosak, legfeljebb hónapokon át húzódó közérdekű adatkérésekkel hozzáférhetők.
  • A harmadik hullám legkeményebb hetei még mindig homályosak ebből a szempontból.
  • Úgy tűnik, a szegény vidékeken, ahol az egészségügyi ellátáshoz is nehezebb hozzáférni, sokkal nagyobb eséllyel haltak meg a fertőzöttek.

Március elején azt állította a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy fogalmuk sincs, melyik megyében hány koronavírusos fertőzött halt meg naponta a második hullámban. Ez azért is volt meglepő, mert az operatív törzs honlapján naponta frissítik a budapesti és vidéki halottak számát.

Most a K-Monitor hasonló adatigénylése mégis eredményre vezetett: ha nem is naponta, csak összesítve, de a megyeinél részletesebb, települési bontásban küldték el a számokat. A géppel olvashatatlan, szkennelt dokumentumból első lépésként ugyan táblázatot kellett készíteni,

de már tudjuk, hogy a járvány kezdetétől idén március 4-ig mennyien haltak meg koronavírusban a magyarországi falvakban és városokban.Addig a napig 15 659 elhunytat regisztráltak, most már majdnem a duplájánál tartunk, ebben a merítésben tehát nem szerepelnek a harmadik hullám legkeményebb heteinek áldozatai.

Ahol nagyobb eséllyel halnak bele a koronavírusba
Korábban szintén a K-Monitornak adták ki a települési fertőzési adatokat. Alapesetben ezek sem nyilvánosak, a kormányzati oldalon csak a megyei és budapesti fertőzöttek számát frissítik naponta, anélkül, hogy az előzmények visszakereshetők lennének.

A két adatsor birtokában már tisztábban láthatjuk, milyen pusztítást végzett a járvány első két hulláma az ország különböző területein. Ha kiszámoljuk, hogy a regisztrált fertőzöttek hány százaléka halt bele a betegségbe, jelentős különbségeket találunk.

A szikszói járásban volt a legmagasabb a halálozási arány, közel 11 százalék. Vagyis az ottani fertőzöttek haltak meg a legnagyobb eséllyel.A kapuvári járásban ugyanez a 2 százalékot sem érte el. Nem véletlen, hogy éppen egy szegény, Borsod megyei térségben a legrosszabb, és egy gazdagabb, Győr-Moson-Sopron megyeiben a legjobb az eredmény.

A tíz legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező járásból három Borsod megyében, három Bács-Kiskunban található, egy-egy pedig Hevesben, Veszprémben, Fejérben és Békésben. A lista végén négy Pest megyei, három Győr-Moson-Sopron megyei járást találunk egy Hajdú-Bihar megyei, egy Veszprém megyei és egy Csongrád megyei mellett.

Számításaink szerint összességében is van statisztikai összefüggés a járások halálozási aránya és az ott élők jövedelmi helyzete között.

További részleteket a 444.hu cikkében olvashatunk.

Kapcsolódó cikkek