Most épp Hangonyban láttak medvét

Szinte nem telik el hónap, hogy ne hallanánk a környéken kóborló medvékről. A napokban a Miskolctól 55 kilométerre fekvő Hangonyban láttak egy hatalmas emlőst, számolt be róla a település polgármestere közösségi oldalán. Kovács Szilárd mindenkit fokozott óvatosságra int. Sajnos fénykép nem készült a medvéről, de a történet hitelességét az is alátámasztja, hogy nem sokkal később a szomszédos Kissikátor polgármester, Kocsik László Csaba is medveészlelésről tájékoztatott. – A kissikátori temető domb alatt, a Domaháza felé vezető földúton is látták. Legyünk nagyon óvatosak. A Bükk állandó lakója, Mihály az egyetlen akinek állandóan követik a…

Tovább olvasom

Hazavitte a “talált”, pár hetes őzgidát, fel akarta nevelni

Pedig olyan sok fórumon, olyan sok alkalommal mondják el a szakemberek, hogy attól, hogy egy kicsi őzgida egyedül van, egyáltalán nem jelenti azt, hogy elhagyta az anyja, sőt. A férfi fel akarta nevelni saját otthonában a kicsit, de végül a megfelelő helyre került gida. Pár hetes őzgida sírását hallották meg a járókelők, mely egy XVIII. kerületi házból szűrődött ki az utcára. A rendőrök amikor ellenőrizték a bejelentést, a házban egy 4-5 hetes őzet találtak, melyet az ott lakó férfi állítása szerint egy temetőben talált, majd hazavitt. A férfi nem szólt…

Tovább olvasom

Négy tipp arra, hogyan adhatunk vissza a természetnek a kertünkkel

Egyre több jelentés és kutatás lát napvilágot, ami megmutatja, hogy akarva-akaratlanul mekkora változásokat okozunk környezetünkben. Ide sorolható a különböző fajok rohamos fogyatkozása is. Ahhoz, hogy ezt megállíthassuk természetesen rendszerszintű változásokra van szükség, de a biológiai diverzitás (azaz sokféleség) megőrzéséért a saját környezetünkben is rengeteget tehetünk. A kertünket például gondozhatjuk úgy is, hogy meghagyunk, vagy visszaadunk egy darabot belőle a természetnek. Mutatunk néhány tippet, hogy legyen a kert egy darabka éden a sok különböző élőlény számára. Ha természetes gyep borítja, akkor érdemes azt meghagyni és vigyázni rá. A természetes gyepek olyan…

Tovább olvasom

Őz vágtázott Miskolc utcáin – videó

A Minap tette közzé azt a videót, amin egy riadt őz rohan Miskolc belterületén az utakon. A Petőfi Sándor utcánál felvett állat valószínűleg eltévedt és tévedésből merészkedett a városba a szombat reggeli órákban. Veress Tamás kiemelte a napilapnak, hogy ha összefutunk egy vadon élő állatot a városban, akkor semmiképp ne háborgassuk. Ha az állat megnyugszik, akkor megtalálja a városból a természetbe vezető utat.

Tovább olvasom