Ez kemény: “Csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak 2018-ban”

Megosztás

Kissé meredek kijelentés az Euronewstól, de tételesen felsorolják, hogy a rengeteg bibi, amit a megfigyelők észleltek, mind-mind a kormánypártokat segítették és bizony ezek már a csalás kategóriába tartoznak. Ez valóban így lenne és nem is lehetne kétharmada a jelenlegi vezetésnek?

Bár a jelentés már közel sem számít frissnek, valahogy nem kapta fel a kormányzati média.

A magyar parlamenti választással foglalkozó, egy éves civil kutatómunka eredményét már bő egy éve közzétették, amit az Euronews brüsszeli szerkesztősége mutatott be. A kutatás szerint Orbán Viktornak csalás nélkül nem lett volna újabb kétharmada. A rendszerszintű visszaéléseket a kutatók kimutatták, szerintük ez tény, arra azonban nincs bizonyíték, hogy “a csalást” Orbánék rendelték volna meg.

A cikk szerint az Unhack Democracy Europe aktivistái 170 interjút készítettek szavazókörökben ellenzéki szavazatszámlálókkal. A jelentésüket Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatták be. Tudni kell azt is, hogy a rendezvényt a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Dobrev Klára szervezte.

„Ezek az interjúk azt mutatták, hogy sok helyen volt rossz gyakorlat, rendellenesség és volt csalás is országszerte, beleérte a szavazatvásárlást, a szavazók és a szavazatszámlálók megfélemlítését. Láttunk hamisított szavazási naplókat és buszokkal szállított szavazókat Szerbiából, Ukrajnából és Romániából” – ezt már a vizsgálatban részt vett egyik kutató, Banuta Zsófia állította.

Az Euronews azt írja, hogy civilek szerint rendszerszintű visszaélésekről volt szó, de arra nincs bizonyíték, hogy ezeket a kormány rendelte meg. Hozzátették: „az incidensek mintázata arra utal, hogy nem egy-két elszigetelt ügyről, hanem országos jelenségről volt szó” – közölte a civil szervezet vezetője, Garvan Walshe.


A magyarországi parlamenti választásról szóló összefoglaló az Unhack Democracy első nagyobb projektje. A kutatás költségeit az aktivisták saját forrásból fedezték. (Szabadpecs.hu)

Kapcsolódó cikkek