Rosszul lett és összesett Nagykanizsán (Zala megye, 3. számú vk., 13. szavazókör) a szavazóhelyiségben egy idős férfi, aki a szavazólapját még nem vette át – jelentette a Nemzeti Választási Iroda. A férfi újraélesztését egy, a sorban várakozó orvos mások segítségével együtt kezdte meg. A bizottság egy tagja értesítette a szomszédos épületben lévő Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, a szavazó rokona pedig hívta a mentőszolgálatot. A Katasztrófavédelem munkatársai átvették az újraélesztést a mentők megérkezéséig. 10 óra 50 perctől 11 óra 45 percig a szavazást felfüggesztették. A Katasztrófavédelem kiérkezésétől az OMSZ intézkedésének a bizottság végig…
Tovább olvasomKategória: Választások
Egy kormányközeli KESMA lap újságírója rejtett üzenetet hagyott a cikkében
Hraskó István, a Petőfi Népe újságírója a lap szombati számában megjelent Ünnep című írásában buzdított a választásokon való részvételre. A dolog érdekessége azonban, hogy a kormányhoz közelálló, a Mediaworkshöz tartozó újságban található glossza mondatainak kezdőbetűit összeolvasva az a szó áll össze, hogy sajtószabadságot. Erre egyébként maga Hraskó is utalt, aki a Facebook-oldalán azzal a megjegyzéssel tette közzé a cikkét, hogy „a mondatok kezdőbetűi egy másik fontos üzenetet is hordoznak”.
Tovább olvasomMár közelítik a részvételi adatok a 2018-as választás számait, de Borsod eddig a legkevésbé aktív
Kora délutánra meglódult a választási kedv országosan, megyénkben viszont elmarad az arány az átlagtól. 52,75 százalékos a részvétel 15 órakor – közölte az NVI a honlapján. A 7 693 857 névjegyzékben szereplő választó közül eddig 4 058 746 fő adta le a voksát. Négy éve 15 órakor 53,64 százalékos volt a részvétel – ez a legmagasabb a választások történetében. A legkisebb részvétel 1998-ban volt, akkor a szavazók 39,28 százaléka ment el 15 óráig voksolni – írja a Telex. Ami viszont Borsod-Abaúj-Zemplént illeti, a megyék között itt a legalacsonyabb az arány, mindössze 47,92 százalék, ami összesen 242…
Tovább olvasomSzavazatvásárlás Ongán: tízezer forint egy voksért
Az nem hangzik el a Tiszta szavazás által közzétett felvételen, hogy kire kell leadniuk az X-et. Tízezer forintot adnak annak, aki fotót készít a kitöltött szavazólapról és azt megmutatja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán – derül ki egy rejtett kamerával készített videóból, amelyet a Tiszta szavazás program töltött fel a Facebookra, amelyet a HVG szúrt ki. A videón azt lehet hallani, hogy helyiek egy kisboltnál beszélgetnek arról, mit kell tenni azért, hogy pénzt kapjanak a szavazatukért. Arról nem esik szó, kire kell szavazniuk, csak arról, hogy a pénzt a kijáratnál kapják…
Tovább olvasomÍgy adta le szavazatát Miskolcon Jakab Péter és az ellenzék két helyi jelöltje
A Jobbik elnöke videót is töltött fel minderről. Jakab Péter még a délelőtti órákban ment el szavazni Miskolcon, a választáson való részvételéről élőben tudósított a Facebook-oldalán: Az ellenzéki Egységben Magyarországért pártszövetség két miskolci központú választókerületében induló jelöltje, az 1-es körzetben megmérkőző Szilágyi Szabolcs és a 2-es körzetet képviselő Varga László ugyancsak szavazott már, erről egy-egy fotóval adtak hírt a közösségi médiában:
Tovább olvasomMárki-Zay: Egyetlen szavazat is eldönthet egy körzetet, egy körzet pedig a választást
Minden egyes szavazat számít – jelentette ki Márki-Zay Péter vasárnap Hódmezővásárhelyen. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, minden egyes szavazat számít, mert egy szavazat eldönthet egy körzetet, ahogy egy körzet is eldönthet egy egész választást. Márki-Zay Péter – miután családtagjai körében leadta szavazatát – mindenkit arra biztatott vegyen részt a választáson, és méltósággal, nyugalommal adja le szavazatát. Úgy fogalmazott, most igazi választás van, nem csak szavazás, mert 12 év óta először nyílt valódi esély a változásra. Az ellenzék annak ellenére vesz részt a választásokon, hogy Orbán Viktor a választási szabályok és…
Tovább olvasomDélelőtt kevesebben mentek el szavazni, mint négy éve
Az első öt órában a választásra jogosultak 25,77 százaléka fáradt az urnákhoz, míg 2018-ban az arány majdnem 30 százalék volt ekkor. Délelőtt 11-ig, a választások első öt órájában a választásra jogosultak 25,77 százaléka, 1,982 millió ember szavazott a Nemzeti Választási Iroda friss információi alapján. 2018-ban ez az arány 29,93 százalék, míg 2014-ben 23,23 százalék volt – emlékeztet cikkében a 444.hu. Előzetesen a közvélemény-kutatók magas részvételi hajlandóságot mértek, de kérdés, hogy a reggeli hóesés hogyan változtatott ezen. A megyékre bontott adatokból az is látszik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben elmaradunk az országos átlagtól: itt délelőtt…
Tovább olvasomOrbán Viktor simán lekommunistázta azokat, akik nem a Fideszre szavaznak
Saját Facebook-oldalán írt rövid üzenete vajon a fideszesek szemében nem sértés többmillió magyar választópolgárral szemben? Vasárnap reggel miniszterelnökünk igen gyors és rövid üzenetet küldött saját szavazóinak a Facebookon, amiben az ellenzékre voksolókat nemes egyszerűséggel kommunistának titulálja, csak azért, mert nem Orbán Viktorra és a Fideszre szavaznak. Minden elismerésünk a „békét szerető és egységesítő” miniszterelnöknek. Volt azonban olyan hozzászóló, aki igyekezett emlékeztetni arra Orbánt, hogy ő maga is kommunista volt, méghozzá diplomás kommunista (a Soros-ösztöndíj még elő sem került).
Tovább olvasomHadházy megmondta, mit lehet tenni azoknak, akiket megzsarolnak, hogy a Fideszre szavazzanak
Egyetlen szavazaton is múlhat a kormányváltás, minden ellenzéki voks fontos, a független képviselő szerint nem véletlen, hogy a kormány, élén Orbán Viktorral ennyire fél. Mert jó eséllyel, saját felméréseik is mutatják a veszélyt, hogy elbukhatják a hatalmat. Rengeteg embert megzsarolnak munkaadóik, hogy fényképpel bizonyítaniuk kell, hogy a Fideszre szavaztak. Ez ellen azonban lehet tenni egyet s mást. Hadházy Ákos a Facebookon tette közzé saját voksát, illetve jótanácsokat arra az esetre, ha valakit a munkaadója fénykép készítésére kötelez a szavazófülkében. „Korán keltem és az elsők között már szavaztam is, hogy időben…
Tovább olvasomMinden egyben, amit tudni kell a vasárnapi szavazáshoz és népszavazáshoz
Némileg sajátos, de mégis hasznos elemzés arról, miről is döntünk április harmadikán, vasárnap a szavazófülkében. Akinek minden tökéletes, el sem kell mennie, hiszen olyan jó Magyarországon minden. Ha azonban változtatni szeretnénk, megérdemli az Ellenzéki Összefogás jelöltje a bizalmat. Pozitív változás ugyanis csak így lehetséges. Mizsei László jegyzete a Facebookon. „Holnap népszavazás és parlamenti választás lesz. Megkérdeznek egy hülyeségről és arról, hogy kire bíznád az ország vezetését a következő 4 évben. Az előbbi komolytalan dolog, az utóbbi viszont fontos, mert legközelebb csak megint 4 év múlva szólhatsz bele a dolgok menetébe.…
Tovább olvasom