Egy igazán szép és megható történet bontakozott ki a Miskolc és Én nevű Facebook csoportban. További üdítő meglepetés volt, hogy a gyakran kötekedő, rosszindulatú kommentek helyett most pusztán bíztató, segítő szándékú hozzászólások jelentek meg a bejegyzésnél. Igor bejegyzése szerint június 18-án találkozott egy kedves hölggyel az egyik miskolci üzletben (régi Domus), akivel néhány szót váltott a virágokról és a levenduláról, azonban mire kiért, a hölgynek már nyoma sem volt. „Vasárnap, június 18-án, egy kedves nő beszélt velem, a levenduláról és arról, hogy szereti a virágokat.( Aldi – régi Domus )…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Mocsárciprustól a tavirózsáig: miskolctapolcai garantált sétára várják az érdeklődőket
A résztvevők a többi közt megtudhatják, hogyan lett a városrész kedvelt fürdőterület, de a felújított, még hivatalos átadás előtt álló őspark látnivalóit is megismerhetik.
Tovább olvasomKonferencián ismertették a Hodobay-program részleteit
Nagyszabású szakmai konferencián ismertette Miskolc MJV önkormányzata a nemrég elindított Hodobay-program főbb elemeit csütörtökön az EGO-irodaházban. A rendezvényen a közös gondolkodás jegyében az építész szakma képviselői, ingfatanfejlesztők és -közvetítők egyaránt részt vettek. A közönség a többi közt a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara tagjainak előadásait is figyelemmel kísérhette. A Miskolc egykori polgármesteréről, dr. Hodobay Sándorról elnevezett program célja, hogy az ország egyik legnagyobb önkormányzati ingatlanvagyonát átlátható és felelős módon fejlessze a magántőke bevonásával, annak érdekében, hogy Miskolc a legélhetőbb magyar nagyvárossá válhasson. Mivel napjainkra a város számos, a…
Tovább olvasomNyugdíjba vonul, de nem búcsúzik a miskolci televíziózás ikonikus alakja
Budai Gábor több évtizeden át tévézett, de úgy érzi, egy-két hét pihenés után folytatni fogja, mert van még benne lendület.
Tovább olvasomKétszer is időben riasztott a szén-monoxid-érzékelő Miskolcon
Kedd délután egy Perczel Mór utcai, este pedig egy Széchenyi István úti lakásban figyelmeztetett az érzékelő a mérgező gáz jelenlétére – adta hírül a borsodi Katasztrófavédelem honlapja. Mint írják, a miskolci hivatásos tűzoltók mérőműszerrel megvizsgálták a levegő összetételét az érintett ingatlanokban, mindkét helyen kimutatható volt a megemelkedett szén-monoxid-szint. A lakásokban nyílt égésterű, gázüzemű fűtőberendezést használtak, a szén-monoxid-érzékelőnek köszönhetően senki sem sérült meg – zárul a közlemény.
Tovább olvasomVisszakerül a csúcs az Avasi kilátóra
Jól haladnak a munkálatok, a daru már készen áll a csúcs visszaemelésére.
Tovább olvasomMiskolc számos részén felújítják és bővítik a csapadékelvezető rendszereket
A klímaváltozásnak köszönhetően egyre gyakrabban csap le megyeszékhelyünkre is özönvízszerű esőzés, ilyenkor úszik egész Miskolc, de más városokban sem jobb a helyzet semmivel. A városvezetés most megteszi, amit lehet, bővíti a csapadékvizet elvezető rendszert.
Tovább olvasomKölyöknevelőket keres tíz sárga labrador kölyök
Önkéntes kölyöknevelőket keres tíz kicsi labradornak a vakvezető kutyákat képző alapítvány. Már július közepén haza lehet vinni egy nyolchetes kölyköt. Ebből a kapcsolatból életre szóló barátság születhet egy csodálatos kutyával, aki látássérült gazdáját fogja segíteni.
Tovább olvasomDrágább, mint az MVK – kipróbáltuk a miskolci bérrollereket
Miskolcon a mai naptól elérhetővé vált az a 330 darab közösségi roller, amit 184 mikromobilitási ponton lehet igénybe venni. Ezek közül teszeteltünk le egyet. Bemutatjuk mit tapasztaltunk, hogyan működik a rendszer és milyen szabályok vonatkoznak a használatára.
Tovább olvasomEltűnt egy 66 éves nő Miskolcon, este keresést szerveznek
Kedd délután Bodótető környékén veszett nyoma a cukorbeteg nőnek. Szerda este 18 órakor egy nagyobb keresést szerveznek a segítők.
Tovább olvasom