Indul a személyes regisztráció az ingyenes lakossági LED-csereprogram újabb pályázatára

Miskolc MJV Önkormányzata a szűkös költségvetés ellenére is fontosnak tartja, hogy ne hagyja magára a miskolci családokat, hogy erején felül, de segítse a városlakókat. A Nagy-Miskolc program fontos része a Gondoskodó Miskolc szociális- és támogatócsomag, amelynek egyik eleme – a CYEB-bel együttműködve – a városban megvalósuló ingyenes lakossági LED-csereprogram.

Tovább olvasom

Hétvégén ismét megrendezik a Chili Napot Lillafüreden

A korábbi évek hagyományainak megfelelően, idén is szeptember második szombatján, tehát szeptember 9-én szombaton rendezik meg a Chili Napot, immár hatodik alkalommal, a lillafüredi Medvetalp Bistroban. A chili termelők mellett kézművesek és egyéb kulturális kiállítók, valamint zenei programok is várják a látogatókat.  – Folyamatosan gyarapodnak az országban a chilihez kapcsolódó rendezvények, de a nagymarosi csípős fesztivál mellett a legrégibb, minden évben megrendezett esemény a lillafüredi Chili Nap. A rendezvényünk abban is jeleskedik, hogy fellépői, szervezői önkéntesként tevékenykednek, szolgáltatnak, többen már nem első alkalommal – nyilatkozta lapunknak a Chili Nap szervezője, Jakab…

Tovább olvasom

A hétvégén rendezik a II. Szinva Örökség Napokat – így alakulnak a programok

Színes programokkal tér vissza az idén a Szinva Örökség Napok. Az eseményeket szeptember 8-10. között rendezik, öt Szinva menti helyszínen. A programok között szerepelnek, koncertek, hídfestés, tudományos konferencia, fotókiállítás és horgászverseny is. A több napos rendezvény szeptember 8-án indul. Ennek apropóján a szervezők kedden az esemény egyik kiemelt helyszínén, a II. János Pál pápa téren tartottak sajtótájékoztatót, melyen ismertették a programokat. A Szinva Örökség Napok részletes programja 2023. szeptember 8. (péntek) MAB székház 15:00 Ismeretterjesztő konferencia a Szinva völgy régészeti örökségéről a Herman Ottó Múzeum munkatársaival.A konferenciát megnyitja Prof. Dr.…

Tovább olvasom

LMP: Miskolcnak van szüksége a 6 milliárd támogatásra, nem az LG-nek

Csárdi Antal az LMP országgyűlési képviselője és Révész Péter, a párt önkormányzati képviselője tartottak sajtótájékoztatót Miskolcon, amely során a kormány gazdaságfejlesztési és vállalkozástámogatási stratégiáját kritizálták. Csárdi Antal szerint felháborító, hogy a kormány 6 milliárd forinttal támogatja a Miskolcra települő LG-Magna céget, azért, hogy 200 munkahelyet létesítsen a térségben. Ez azt jelenti, hogy munkavállalónként 20 millió forintos támogatásban részesülnek. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a támogatások sokkal jobb helyen lennének a magyar kis- és középvállalkozásoknál, ők ebből az összegből sokkal több munkahelyet tudnának teremteni, illetve a nyereségükből származó…

Tovább olvasom