Pénteken megemlékezést tartottak a Batthyány emléktáblánál, amelyen az 174 évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúkra emlékeztek. A szabadságharc évkönyvének lapjai közt a legsötétebb jelzi 1949. október 6-át – kezdte emlékező beszédét Tiborc-Kovács Kinga, a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tagintézmény-vezetője. – A változó esélyek katasztrófába torkolltak, a magyarok sorsa a szabadságharc leverése után megpecsételődött: vezéralakjainak egy része a hazán kívül keresett menedéket, másik részük fogságba esett, és hosszú sora nyílt meg a vértanúságnak. A túlerő legyőzte a szabadság ügyét, és ahhoz, hogy elkerüljék a további vérontást, 1949…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Szuperhősöket keres a MiReHu a csomagolási hulladékok csökkentésére
A kemény munka pedig jutalmat érdemel, tableteket nyerhetünk, ami talán még inkább növeli a vállalkozókedvet.
Tovább olvasomJóval nagyobb a gond a Csabai kapunál, mint gondolhattuk, hosszú idő lesz elhárítani
A probléma jóval összetettebb és időigényesebb a vasúti felüljáró közelében kezdődött vízszivárgás ügyében, mint egy átlagos szivárgásnál. A gondok már ott kezdődnek, hogy az is időbe telik, mire a támfalból előtörő víz forrását pontosan bemérik a szakemberek.
Tovább olvasomLakossági fórumon szavazták meg, egyirányúsítsák-e az egyik miskolci utcát
Csütörtök este lakossági fórumon vitatták meg a Jósika utca lakói, legyen-e az utcájuk egyirányú: végül úgy határoztak, hogy marad a régi közlekedési rend.
Tovább olvasomVárhatóan a hétvégén elindítja a távfűtést a MIHŐ
A hétvégére kiadott időjárási előrejelzések ismeretében – amelyek vasárnap éjszakára erőteljes lehűlést mutatnak – a MIHŐ Kft. téli üzemmódba helyezi hőközpontjait. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a külső hőmérséklet indokolja, az épületek belső fűtési rendszerei automatikusan beindulnak.
Tovább olvasomKiemelten népszerű a miskolci pszichológus, több mint egymillió kattintása van a TikTokon
Főleg a 18-25 év közötti korosztály érdeklődik videói iránt. A Miskolcon érettségizett hölgy, munka mellett gyártja a TikTok videókat, amik igen gyorsan népszerűek lettek.
Tovább olvasomSzabadon szép a tánc turné – Miskolcra is érkeznek
Formabontó táncos produkció. Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, mely során több hazai városba is ellátogatnak, mint például Győr, Debrecen, Kecskemét, Miskolc.
Tovább olvasomPénteken útlezárásra és forgalomelterelésre számítsunk Miskolcon
Az október hatodikai megemlékezések miatt lesz erre szükség.
Tovább olvasomÓriási indulatokat váltott ki a Búza térnél átszaladó babakocsis anyuka – videó
Alig két hete annak, hogy halálos gázolás történt pontosan ugyanitt, egy kétgyermekes édesanyát ütöttek el a többsávos úton való átszaladás közben. Az indulatok a mostani, friss videó láttán újra magasra csaptak.
Tovább olvasomDecemberben két új kiállítással nyitja meg kapuit az új Képtár
A Herman Ottó Múzeum újonnan épülő Képtára hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt. Az új Képtár nem csupán egy épület, hanem egy időutazás és a múlt megörökítése, amelyet két lenyűgöző állandó kiállítás, „A titkos és a publikus” és a „Miskolc anno” segít életre kelteni.
Tovább olvasom