Főleg a 18-25 év közötti korosztály érdeklődik videói iránt. A Miskolcon érettségizett hölgy, munka mellett gyártja a TikTok videókat, amik igen gyorsan népszerűek lettek.
Szobeczki Szonja esetében nem túlzás kijelenteni, hogy széles körben ismert és népszerű hazánkban, erős miskolci kötődéssel. “A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban érettségiztem, pszichológia alapszakomat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, Budapesten, a mesterszakot pedig Rómában, a Sapienza Universityn végeztem klinikai pszichológia képzésen” – idézte fel Szobeczki Szonja pszichológus, szavait a Boon idézte.
“Jelenleg az ELTE-n PhD képzésben veszek részt, ezt most szeptemberben kezdtem. Egyetemi éveim alatt a pszichodráma módszerével ismerkedtem meg, végeztem nemzetközileg akkreditált Coach képzést, illetve NLP (neuro-lingvisztikus-programozás) programot, mellette online dolgozom, illetve TikTok videókat gyártok” – tette hozzá.
Orvos családból származik, édesapja bőrgyógyászként dolgozik, édesanyja klinikai szakpszichológus. Így volt rálátása a szakmára, gyerekkorától figyelte, mit csinál anyukája és nagyon megtetszett neki, ez az, ami elindította abba az irányba, hogy pszichológiát tanuljon. Az is tetszik neki, hogy ez egy élethosszig tartó tanulási folyamatot jelent, rengeteg az új ismeret, felfedezni való terület – fejtette ki.
@szonjaszobeczki Ha a 9. jelen van, kérj minél előbb segítséget 🥺 #fyp #nekedbe #pszichológia #depresszió ♬ Stories 2 – Danilo Stankovic
“Főként a fiatalok látogatják a TikTokot, a húgom 10 éves és az ő osztályában mindenki jelen van ezen a felületen és sok időt töltenek ezeknek a videóknak a nézésével. Különleges algoritmusa van, mindenki olyan videókat kap, ami őt érdekli. Ez beszippantja a felhasználókat, könnyű akár órákat elidőzni ezen a felületen” – magyarázza Szonja.
“Az én csatornámat főként 18-25 év közöttiek nézik és elkezdtem több témában videókat készíteni, mint például szorongás, depresszió, ADHD traumák. Nagyon sokan írják a kommentszekcióban, hogy ők is ezzel küzdenek és nem tudják, hol keressenek segítséget, mi ebből a kiút, és ezáltal egy közösséget találnak, ahol véleményt cserélhetnek” – tette hozzá a népszerű pszichológus. További jó munkát kívánunk!
Reméljük, néhány év múlva is még marad tanár, aki tanítani tudja a gyerekeket Miskolcon, mert a jelenlegi trend igen ijesztő.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!