Miskolc adott otthont a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró szakmai napsorozatának március 27-én. A Miskolci Egyetemen megrendezett esemény különös aktualitását adja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos szinten vezeti az állatkínzási statisztikákat – 2018 második féléve óta nem kevesebb mint 528 ilyen bűncselekményt regisztráltak a térségben.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Nem áprilisi tréfa, kedden megváltozik az MVK menetrendje és néhány megállója is
Összesen három buszjárat menetrendje változik, áthelyeznek egy megállóhelyet, egy újat pedig létrehoznak.
Tovább olvasomMúzeum és egyetem fogott össze a múlt feltárásáért
A nemzeti kulturális örökség megőrzése és a tudományos kutatás terén jelentős együttműködés született: a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár és a Miskolci Egyetem partnerségi megállapodást kötött, amellyel a kulturális értékteremtő tevékenységek támogatását és a szakmai együttműködés erősítését célozzák.
Tovább olvasomDrift a miskolci körforgalomban: hat hónapra ugrott a jogsi – videó
Nem éppen így képzeli el az átlagos közlekedő a körforgalmak használatát: egy miskolci sofőr nemrég úgy döntött, hogy a közúti közlekedést ideiglenesen autós bemutatóvá alakítja.
Tovább olvasomZöldebb lett Miskolctapolca, aminek mi és a turisták is örülhetünk
A Miskolctapolca Barlangfürdő váratlan, tavalyi részleges leégése nem jött jól a turisták által közkedvelt városrésznek. Pedig Miskolctapolca az elmúlt években igencsak megújult, nagyban köszönhetően az európai uniós forrásoknak is. Ezeket a fejlesztéseket azonban elsősorban a megyeszékhelyen élők élvezhetik, az ősparktól a Hejő-ligetig.
Tovább olvasomMiért éppen Bükkszentkereszt? – Gondolatok Orosz György temetése előtt
A Miskolci Nemzeti Színház egykori főrendezőjét, Orosz Györgyöt a mai napon fogják végső útjára kísérni a bükkszentkereszti temetőben. A szertartásról információt kapva a Bükki Mesék szerkesztőjében több kérdés kavargott, melyek között talán az egyik legtalányosabb: miért épp Bükkszentkereszt?
Tovább olvasomIlyen állapotokat találunk a miskolci kórház épületeit és parkolóját nézve
Nem kell ehhez szegény falvakba menni, ránk köszön a valóság már Miskolcon is.
Tovább olvasomHolland követségi látogatás Miskolcon
Észak- és kelet-magyarországi körútja részeként a közelmúltban Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyére is ellátogatott a Holland Királyság budapesti nagykövetségének helyettes vezetője. A program részeként több civil szervezettel együtt a Borsod24 kiadóját is megkérdezte a városban és a régióban zajló folyamatokról, a munkájukról, a nehézségeikről és az idei terveikről.
Tovább olvasomÚj jegyzője van Miskolcnak
Nyilvános pályázat eredményeként Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hétfőn dr. Senviczki Erikát nevezte ki a város jegyzőjévé.
Tovább olvasomToronydaruk a Szent István téren: épül az új Avalon-lakóközpont, a Number 1 Residence
Hamarosan elkezdődik az Avalon társasház szerkezetének építése a Szent István tér 1. szám alatt, ahol korábban kavicsos parkoló volt – mondta el Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezetője. A területet már teljesen lezárták, és a mobildaru is a helyén áll. A kivitelező jelenleg két toronydarut telepít a helyszínen, amelyek segítségével hamarosan megkezdődhet a betonozás és az építési munka.
Tovább olvasom