Miskolc gazdasága évtizedek óta küzd a rendszerváltás utáni strukturális válság következményeivel. A borsodi megyeszékhely vezetése hosszú távú stratégiával, EU-s források bevonásával próbált választ adni a város gazdasági kihívásaira. Ennek egyik kiemelkedő eredménye a Miskolci Déli Ipari Park 1,5 milliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósult bővítése az elmúlt években.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Deszkavízió: az évad legjobbjai között Mészöly Anna
A Miskolci Nemzeti Színház művésze az Ivanovban nyújtott alakításáért nyerte el az internetes szakportál elismerését.
Tovább olvasomÚjból szóbeszéd tárgya a Búza téri aluljáró, de vajon tudjuk-e, hogy ki a felelős a romló állapotáért?
A miskolciak minden bizonnyal emlékeznek még a sokat használt földalatti átkelő átadására, hiszen hosszú hónapokig kellett nagy kerülőket tenniük azért, hogy eljussanak az iskolába vagy a munkahelyükre. Az átadás napját követően azonban a lakosságnak már pár nap múlva feltűnt a mennyezetről leváló festék. Mostanra a hiányos foltok mennyiségben és méretben is jócskán meggyarapodtak. A helyiek egy része a közösségi médiában adott hangot nem tetszésének, ám nem biztos, hogy a miskolciak tudják ki a felelős az allagromlásért.
Tovább olvasomKülönleges tablókép készült a Miskolci Mentőállomáson
A Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum végzős mentőápolói nem mindennapi helyszínt választottak a csoportkép elkészítéséhez.
Tovább olvasomSokan jelen voltak, a tiltakozók ismételten arra kérik a miskolci polgármestert, állítsa vissza a tapolcai gyógyászati részleget
Azt ugyanis egyik hónapról a másikra éppen elveszik a miskolciaktól, méghozzá városvezetői döntésre. Ebbe nagyon sokan nem szeretnének belenyugodni.
Tovább olvasom„Így működik a kormánypárti hazugsággyár” – a teljes kiforgatás művészete röviden, miskolci érintettséggel
Hadházy Ákosék keddi tüntetésén az egyik előadó egy beszéddel is jelentkezett. Iskolapéldája annak, hogyan változik meg a valóság a közmédia és a propagandisták kezében, az eredeti jelentés és tartalom teljes kiforgatása, átváltoztatása. Nézzük meg mindkét variánst, miből mit volt képes kihozni például a Mandiner, vagy éppen a Megafon.
Tovább olvasomSzopkó Tibor: „Jó kifizetőhely lehet a haverok számára” az új Miskolci Fejlesztési Központ
A miskolci grémium a múlt heti közgyűlésen, sürgősségi előterjesztésként, zárt ülésen tárgyalta, majd fogadta el a Miskolci Fejlesztési Központ alapításáról szóló napirendi pontot, és nevezte ki a nonprofit kft. vezetését. A létrehozás céljairól, körülményeiről, a cég körüli aggályos kérdésekről Szopkó Tibor, Miskolc korábbi alpolgármestere, jelenleg ellenzéki önkormányzati képviselője nyilatkozott lapunknak.
Tovább olvasomA súlyos szárazság miatt alig csordogál a lillafüredi vízesés
Miskolc egyik legnagyobb látványossága a rendkívül aszályos időjárás miatt alig-alig csordogál lefelé, a máskor olyan erőteljes vízesés most inkább egy ereszcsatornához hasonlít.
Tovább olvasomAz Avasi Gimnázium diákjai szépítették tovább a Csengey-kert kerítését
A miskolciak egy része még biztosan emlékszik arra az esetre, amikor Molnár Péter,a város KDNP-s frakcióvezetője meglehetősen lealacsonyító módon nyilatkozott az udvar kerítését díszítő képzőművészeti alkotásokról. A „szocreál betonfalat” azonban a helyiek nem hagyták lebontatni, vagy érvényteleníteni, most pedig színesebben pompázik, mint valaha. Ezúttal az Avasi Gimnázium diákjai festették tovább a kert kerítésének oszlopait.
Tovább olvasomÁllati éjszakában lehet részünk Miskolcon
Különleges programokkal várja érdeklődőit a Miskolci Állatkert június 27-én, pénteken. Aznap ugyanis a látogatók éjjeli sétát tehetnek a vadaspark területén, hogy megfigyelhessék lakóinak életét naplemente után.
Tovább olvasom