Egy január 29-én elfogadott rendeletmódosítás szerint egyetlen helyben fogyasztó vendég vagy a járványügyi korlátozó rendeletek hasonló megszegése is kivételesen durva büntetést von maga után Magyarországon – írta a 444.hu. A módosítás szerint a korlátozásokat megsértő helyekre első alkalommal automatikusan 6 hónapos bezárást plusz pénzbüntetést szabnak ki, a visszaesőkre pedig egy évet plusz pénzbírságot. Eddig a rendőrségnek széles mérlegelési lehetősége volt a szankciókkal, ám ez mostantól megszűnik. A kapásból kiosztott hat hónap mellé adott pénzbüntetés is jóval durvább mostantól, az eddigi 0,1-1 millió helyett 1 és 5 millió forint közötti. Plusz…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Tudunk arról, hogy amíg mindenki a járványra figyelt, a NER teljesen elfoglalta az országot?
Ugye tisztában vagyunk azzal, hogy a Balaton-part teljes elfoglalása csak a jéghegy csúcsa? Az elmúlt évtizedben Orbán Viktor és barátai kézrátétellel gyógyítottak, szinte mindenre rátették a kezüket, ami kicsit is kellett a Fidesz-KDNP-nek. A járvány alatt azonban turbó-üzemmódba kapcsolva teljes üzletágakat sajátított ki Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és társai. A 2010-ben indult gazdasági szuverenitásháború mintha megszállásba csapott volna át. Az egészpályás letámadás, az ország alapinfrastruktúrájának „hazahordása” a vírusidőszakban újabb szintet lépett. Ha nyer is az ellenzék 2022-ben, olyan Orbán-központú árnyékállammal találja szembe magát, melyet elszámoltatni nemigen lehet – legfeljebb kényszerűen…
Tovább olvasomMüller Cecília testőröket kapott, de ennek okát homály fedi
A Belügyminisztérium elismerte a tényt, hogy az Országos Tisztifőorvos személyvédelme indokolt, de azt nem árulták el, miért. Testőröket kapott Müller Cecília – ismertette a Belügyminisztérium információi alapján a Hvg.hu . Az egyik híroldal az után fordult a minisztériumhoz, hogy egy olvasójuk testőrökkel látta az országos tiszti főorvost. Megkeresésükre ezt a választ kapták: A rendelkezésre álló információk indokolttá tették az országos tiszti főorvos ideiglenes védelmének elrendelését, amit a belügyminiszter a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján engedélyezett. A személyvédelmet a TEK, vagy a Készenléti…
Tovább olvasomA NAV ismertette, hogy mi szükséges a TAJ számunk érvényességének megtartásához
Havonta 8000 forint (napi 270 forint) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie annak, akinek nincs egészségbiztosítása például azért, mert nincs munkaviszonya és egészségügyi szolgáltatásra más okból (például tanulói, hallgatói jogviszonya van, gyermekgondozási ellátást kap vagy nyugdíjas) sem jogosult – tájékoztat honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Akinek az adatok szerint nincs egészségbiztosítása, azaz nem érvényes a tajszáma, azt a NAV tájékoztatja a kötelező járulékfizetés kezdetéről és a fizetendő összegről, a hatóság ezután havonta értesíti azokat, akiknek tartozásuk van, és figyelmeztet befizetésre. A NAV azt közölte, hogy részletfizetést, fizetési halasztást, a kötelezettség mérséklését vagy elengedését is…
Tovább olvasomVonyítással próbálta felhívni magára a figyelmet ez a bükki farkas
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság most mutatott be egy 2019-es kameracsapdás felvételt, amin egy farkas a Bükk-fennsík vonyítással igyekezett felhívni magára a figyelmet – szúrta ki a 444.hu. A farkasokat a XX. század közepére szinte teljesen kiirtották Magyarországon, majd az 1970-es évekből újra voltak észlelések az Északi-középhegység kevésbé zavart részein. Az utóbbi évtizedekben pedig néhány család stabilan megtelepedett az országban. Folytatás: 444.hu.
Tovább olvasomSzokatlan módon, de engedélyezték a koronavírus elleni kínai vakcinát
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, az OGYÉI kiadta az engedélyt a Sinopharm kínai vakcinájára, így jelentősen nőni fog azok száma, akik fel tudják venni a védőoltásukat. Az engedélyezéshez arra is szükség volt, hogy kormányrendeletet módosítsunk. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint most „óriási lépés” történik az oltakozás folyamatában, jelentős mértékben nő azok száma, akik az első vagy a második védőoltást fel tudják venni – most még az idősotthonokban, aztán pedig az otthon élő idősek körében. Reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi dolgozók védettek már a koronavírus…
Tovább olvasomPalkovics szerint az uniós helyreállítási alap negyedét az egyetemekre fordítaná a kormány
A magyarországi egyetemek egyértelműen nyertesei lesznek az unió helyreállítási alapjának, a Magyarországnak juttatott 6000 milliárd forintból 1509 milliárdot ezen intézmények használhatnak fel fejlesztésekre 2021 és 2026 között a kormány döntésének köszönhetően. – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, egy kaposvári beszédében. A miniszter szerint példátlanul nagy forrásról van szó, az összeg négyszer akkora, mint amennyi az unió előző költségvetési időszakában érkezett a felsőoktatás és kutatás támogatására az unióból. A pénzt az egyetemekre, az egyetem környéki innovációs ökoszisztéma építésére, valamint az egyetem és a technikumi rendszer közötti átmenet erősítésére fordítják.…
Tovább olvasomOrbán: Húsvét környékén lehet dönteni a nyitásról
Noha a kormány egyelőre csak arról döntött, hogy március 1-ig hosszabbítja meg a korlátozó intézkedéseket, a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában elhangzottak alapján ennél tovább fog tartani a kijárási és egyéb tilalom. Orbán Viktor ugyanis azt mondta, hogy húsvétkor (ez idén április 4-én van) lehet radikálisan más a helyzet. Előtte arról beszélt, hogy uniós beszerzésből 880 ezer embert lehet beoltani itthon – úgy, hogy számukra a második dózis is biztosított –, ha érkezik kínai vakcina, akkor ezt a számot meg lehet kétszerezni, az orosz vakcinákkal pedig még gyorsabbak lehetünk. Orbán ezek után beszélt arról, hogy…
Tovább olvasomŐszinte szavak: Szijjártó nem tud Orbánnál demokratikusabb politikust elképzelni
Külügyminiszterünk úgy látja, Európában nem is tudna Orbán Viktornál demokratikusabb miniszterelnököt elképzelni és sértő, hogy rengetegen autokratikusnak nevezik az ország vezetőjét. Szijjártó Péter szerint nem túlzás, hogy 2016 és 2020 között a valaha volt legjobb politikai kapcsolat állt fenn Magyarország és az Egyesült Államok között, köszönhetően Donald Trump és Orbán Viktor nagyon jó személyes viszonyának – számol be róla a 444.hu. A külügyminiszter az Euronewsnak adott interjújában azt üzente az új amerikai elnöknek, Joe Bidennek, hogy „a bizalom és a tisztelet nagyon fontos”, és sértő volt, amikor Magyarországot autokratikus államnak…
Tovább olvasomEljárást indított a Vodafone és a Telekom ellen a Gazdaságvédelmi Hivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vodafone és a Magyar Telekom ellen is versenyfelügyeleti eljárást indított, mert valószínűleg mindketten megtévesztően hirdették mobilnet-csomagjaikat egyes közösségi alkalmazások korlátlan használatának lehetőségével. A GVH csütörtöki közleménye szerint a reklámok azt a benyomást kelthetik a fogyasztókban, hogy a mobilinternet-csomagban foglalt adatmennyiségen felül használhatnak meghatározott, mobileszközre (is) telepíthető közösségi alkalmazásokat. Valószínűsíthető azonban, hogy bizonyos adatforgalmak ilyen esetekben is csökkentik a fogyasztók rendelkezésére álló keretet, ezért azok használata valójában nem korlátlan. A versenyhivatal felhívta a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások…
Tovább olvasom