Letesztelt egy főorvost a hálapénz-ellenőrző csapat

Megosztás


Egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályán a főorvos megvesztegetésével kísérletezett a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), írja az MTI.

Az NVSZ tisztje “táppénzes papírt” akart volna venni az orvostól, de nem kapott, a vizsgálat pedig ezzel le is zárult.

Egészen pontosan a megbízhatósági vizsgálat során a szolgálat tárgyalótisztje betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadása érdekében, anyagi előnyt kínálva megvesztegetési ajánlattal fordult a főorvoshoz. A főorvos teljesítette munkaköri kötelességét és a felkínált vesztegetési összeget elutasította. Vele szemben így a vizsgálatot befejezték, mindezek miatt pedig semmilyen joghátrány nem fogja érni.

Az orvos munkakörét kockázatosnak ítélte az Nemzeti Védelmi Szolgálat, azért mentek hozzá.

Ez év január elsején lépett hatályba az a törvénymódosítás, amely szerint hálapénzt adni és elfogadni egyformán bűncselekmény. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a honlapján egyfajta kisokost állított össze a Nemzeti Védelmi Szolgálattól kapott válaszok alapján a hálapénzről.

A Napi.hu számolt be arról, hogy a hálapénz-kommandó 2021 június elejéig, tekintettel a pandémiás helyzetre, nem vizsgálódott, azóta azonban egy sportorvos már elbukott az ellenőrzésen. Ő a gyanú szerint több embernek is vizsgálat nélkül adott versenyengedélyeket, összesen 40 ezer forintot tett el érte, amiért akár öt év börtönnel is sújtható.

Kapcsolódó cikkek