Két bölényborjú született a Miskolci Állatkertben

Az európai bölények kifutójában idén májusban két borjú is világra jött a Miskolci Állatkertben. A két kis nőstény születésüket követően hamarosan már lábra is álltak, és magukhoz vették életük első táplálékát, az éltető anyatejet – számolt be az állatkert. A két borjú két külön anyától származik. Ennek ellenére olyan gondosan nevelik az utódokat, hogy az is előfordul, hogy mindkét borjú ugyanannál a tehénnél szopik. Apjuk kevésbé gondoskodó, de neki a természetben sem ez a dolga. Szerencsére azonban gond nélkül megtűri maga mellett a fiatalokat, így az egész család együtt látható…

Tovább olvasom

Földönkívüli hangok érkeztek a Vénuszról

A Vénusz az egyik legkülönösebb bolygó a Naprendszerben, és ezt a NASA tudósai sem titkolják. Az űrhivatal két éve, 2020 júliusában a Parker szonda segítségével különös rádiójeleket rögzített a planéta környékén, amiket később hangokká alakítottak. A felvétel ugyan nem mostani, de sokan talán még nem is hallották – pedig érdemes. Ahogy a Futurism ezzel foglalkozó írása is rámutat, a hanganyag kissé horrorisztikus, mintha egy idegen világ lényei duruzsolnának a háttérben. A zajt természetesen nem ők okozták, hanem a bolygó ionoszférájában, vagyis a felső légkörben zajló folyamatok. (hvg.hu) Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

Megéri az árát a drágább robotporszívó?

Ha az ember beírja valamelyik keresőbe, hogy robotporszívó, akkor temérdek ajánlatot fog látni. Elsőre egészen meglepő lehet, hogy milyen árkülönbség van az egyes árucikkek között. Vannak robotporszívók egészen megfizethető áron is, de hat számjegyű összegért is kínálnak ilyen masinát. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy melyiket érdemes választani? Jó egyáltalán valamire egy alap robotporszívó? Mindenképpen a drágábbak között célszerű nézelődni? Számít a márka Természetesen ahogyan minden elektronikai terméknél, úgy egy robotporszívó esetében sem elhanyagolható szempont, hogy milyen márkát vásárolunk. Nem arról van szó, hogy fel tudunk vágni a barátaink, rokonaink…

Tovább olvasom

Videóra vették a fehér „csodaszarvast”

Feltehetőleg először sikerült videót készíteni arról a hófehér szőrű dámvadról, amit már többször is észleltek Nógrád megyében. A felvételeket a 444.hu szerkesztőségébe juttatták el. Nógrád megye leghíresebb vadállatát 2019-ben fényképezte le először egy helyi nő, aki elmondása szerint már egy évvel azelőtt is találkozott az igen látványos külsejű dámvaddal. A sajtóban csodaszarvasként elhíresült példány a flavizmus nevű, pigmenthiányos mutáció miatt fehér. Ha a pigmenthiány az egész testre kiterjed, akkor beszélünk albinizmusról, ilyenkor a szem piros, az orr előtti szőrtelen terület pedig rózsaszín. A flavizmustól szenvedők egyes szaruképletei vagy a szivárványhárttyájuk barna…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós elmondta, számít-e nagyobb járványhullámra itthon nyáron vagy ősszel

A szakértő szerint a magas átfertőzöttség miatt legfeljebb hullámocskák lehetnek Magyarországon. Rusvai Miklóst az InfoRádió kérdezte a járványról. A szakember szerint a koronavírus velünk marad, és az alkalmat lesi, hogy mikor kezdhet újra terjedni, de nyáron igazi nagy hullámokra nem lehet számítani. „Ez továbbra is igaz, de hullámocskák lehetnek. Viszont vannak olyan országok, ahol ezeket sem akarják elviselni, és igyekeznek megakadályozni a vírus terjedését. Ezt látjuk most többek között Németországban és Olaszországban „ – fogalmazott Rusvai Miklós, hozzátéve, hogy nem pestisről, koleráról vagy fekete himlőről van szó, bizonyos mértékig meg kell…

Tovább olvasom

Elkapták a mémmé vált, deszkával kergetőző férfit

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indul büntetőeljárás a 36 éves férfi ellen. Hatalmasat futott hétfőn a közösségi médiában az a videó, amelyen egy férfi a józsefvárosi Blaha Lujza tér közelében „állj meg, k*csög!” felkiáltással kerget egy másikat, kezében egy hosszú deszkával. Az esetről később egy másik videó is nyilvánosságra került, amelyen a deszkával fenyegetőző férfi azt kérdezi kiabálva a másiktól: „miért támadtál meg?!”.

Tovább olvasom

41 millió forintnyi szarvasmarhára lehet licitálni a NAV-nál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal következő árverésén szarvasmarha-állományra lehet licitálni; az állatok becsült összértéke több mint 41 millió forint – közölte a NAV pénteken. A közleményben jelezték, hogy az adóhivatal eseményén 83 állat, 54 üsző és 29 bika várja új gazdáját. A szarvasmarhákra fajtánként lehet licitálni, közöttük előfordul aberdeen angus és hereford is. Az állatok átlagosan 1-1,5 évesek, és együttesen mintegy 32 tonnát nyomnak. (MTI) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Tovább olvasom

Orbán az öltözőben gratulált a magyar válogatottnak – már nem is figyel másra az ország

A magyar labdarúgó-válogatott parádés játékkal 4-0-s győzelmet aratott kedd este a Nemzetek Ligája csoportmérkőzésén Angliában, ezzel hatalmas bravúrt mutatott be. A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt – sőt… „Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe, a legutóbb jó tíz évvel ezelőtt, a hollandiai öt-hármas vereségünk után tettem ilyet” – mondta a Nemzeti Sportnak Orbán Viktor. „Most azonban a csapatkapitány Szalai Ádám kérésére személyesen gratuláltam a válogatott tagjainak, leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben.” Jellemző, hogy a magyar válogatott futballsikere szinte azonnal elterelte a figyelmet az…

Tovább olvasom

Újra berobbant a koronavírus Németországban

Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért azt javasolja a német szövetségi egészségügyi miniszter, hogy ismét viseljék az emberek a maszkot zárt térben és adassák be maguknak a negyedik oltást – számolt be a HVG. „Sajnos valósággá vált”, amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma – nyilatkozta Karl Lauterbach egészségügyi miniszter a Rheinische Postnak. Mivel az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését. Ezért a…

Tovább olvasom