Pereskedés és büntetőfeljelentés után tudott csak Covid-adatokat szerezni a TASZ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól – írja a 444.hu. A civil szervezet a koronavírusjárvány második és harmadik hullámának egy-egy szakaszáról kért részletes fertőzési, halálozási és oltási statisztikákat. Müller Cecília hivatala a TASZ adatigénylésére azt válaszolta, hogy az adatok egy részét vissza lehet keresni a kormányzati oldalon, a többi pedig nincs meg abban a formában, mint amiben kérték. Végül első- és másodfokon is nyert a TASZ, a bíróság szerint elvárható az NNK-tól, hogy a kért bontásban rendszerezze az adatokat, illetve azt is kimondta,…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Meghosszabbítják az uniós védettségi igazolványokat
A kiadott közleményben ismertették, hogy a rendelet érvényének kiterjesztése biztosítani fogja, hogy az uniós utazók, valamint az arra jogosultak továbbra is használhassák uniós digitális Covid-igazolványukat az EU-n belüli utazásokhoz azokban a tagállamokban, ahol ezekre a dokumentumokra még szükség van. A szabályozás egyúttal azt is lehetővé teszi a tagországok számára, hogy új típusú antigénteszteken alapuló vizsgálati tanúsítványokat állítsanak ki. A koronavírus elleni védettséget igazoló uniós tanúsítványt létrehozó, jelenleg hatályos rendeletet 2021. június 14-én fogadták el. Az Európai Bizottság február 3-án javasolta a rendelet érvényességének meghosszabbítását egy évvel, azaz 2023. június 30-ig.…
Tovább olvasomA kormány kezdeményezi, hogy maradhasson a tao-program
A magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy 2023. június 30-a után is megmaradhasson a látvány-csapatsportágak támogatása a társasági adókedvezményen (tao) keresztül – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Ennek előkészítése már megkezdődött, a kormány pedig döntést hoz majd arról, hogy az Európai Unióhoz fordul a kérelmével – idézi szavait a HVG.hu. Az Európai Bizottság 2017 márciusában döntött arról, hogy Magyarországon a következő hat évben is működhet a tao, így biztosítva tervezhető, kiszámítható jövőt a sportfinanszírozásban. A tao-program, amelybe 124,9 milliárd forint áramlik, folyamatosan egyeztetések tárgyát kell, hogy…
Tovább olvasomRusvai Miklós kifejtette, mikorra várhatjuk a 6. hullámot és mit érdemes tenni ellene
A mostani esetszámok Európa több részén ugyan 10–15 százalékkal magasabbak a két-három héttel ezelőtti mélyponthoz képest, de remélhetőleg ez csak egy átmeneti jelenség, ami részben az elmúlt két-három hét frontbetöréseivel magyarázható, aminek leginkább Nyugat-Európa érezte meg a hatását – nyilatkozta Dr. Rusvai Miklós virológus a Metropolnak. „Lehet, hogy ez csak hullámocska lesz, ilyen esetszám-ingadozások a múltban is voltak és országonként változnak, hogy mikor jelentkeznek. Én őszintén remélem, hogy ez nem lesz tartós felfutás ebben a két országban sem, illetve hogy Nyugat-Európában általánosan, meg néhány más országban is csak ideiglenesen növekszik az…
Tovább olvasomÚjabb NER-tv érzi meg a súlyos pénzhiányt, elküldik sztárjaikat – az internet pedig kárörvendve rácsapott
A Life TV-t is utolérte az EU-s pénzek hiánya, hirtelen itt is komoly leépítésekre lett szükség, amit napokon belül végre is hajt Vaszily Miklós. Az internetes hozzászólok pedig nem is hagyták szó nélkül a szerintük silány minőséget. A Life TV-t és Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt.-nél csoportos létszámleépítést hajtanak végre, elköszönnek valamennyi sztárjuktól is – írja a Blikk. A lap szerint megszűnik a reggeli műsor, az Ébredj velünk!, amelyet Ábel Anita, Holdampf Linda, Csonka András és Bereczki Zoltán vezetett. Szintén lekerül a képernyőről a Hajdú Péter-féle Összezárva és Frizbi is,…
Tovább olvasomMedvét láttak a Bükkben
Az Egererdő Erdészeti Zrt. tájékoztatta a kirándulókat, hogy csütörtökön hajnali 5:31 perckor a Pes-kő barlang közelében kihelyezett vadkamera egy európai barna medve képét rögzítette. „Az erdőlátogatók a betartandó viselkedési szabályokról a nemzeti park tájékoztató leírásában bővebben olvashatnak” – fogalmazott a közlemény. Az erdőgazdaság kollégái a nemzeti park kollégáival együttműködve, folyamatosan figyelik a területet, ha ismét észlelik a medvét, arról tájékoztatják a lakosságot. Képünk illusztráció
Tovább olvasomEzért nem ugrottak be a vízimentők a vizes vb-n elájuló műúszó után
Merkely Béla szerint a vízimentők a protokollnak megfelelően jártak el, ezért kellett a versenyző edzőjének kimentenie a sportolót a vízből. A budapesti vizes világbajnokság margitszigeti műúszó-versenyének szerdai döntőjében az amerikai Anita Alvarez elájult, a vízből végül az edzőjének, Andrea Fuentesnek kellett kimenteni. Az edző később azt mondta: „Kiabáltam az életmentőknek, hogy ugorjanak a vízbe, de nem hallották vagy nem értették, amit mondtam” – írja a Telex.hu. Az esetről Merkely Bélának, a világbajnokság egészségügyi szolgálatának vezetője által írt közleményt adott ki a szervezőbizottság. Ebből kiderül, hogy amikor egy világbajnoki verseny elindul,…
Tovább olvasomA 37. helyre lépett előre futballválogatottunk
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Brazília vezet. A legutóbbi, március végén kiadott rangsorhoz képest a magyarok annak köszönhetően léphettek előre, hogy a Nemzetek Ligája júniusi csoportkörében a ranglistán ötödik angolokat házigazdaként, majd vendégként is legyőzték, míg a németekkel a Puskás Arénában döntetlent játszottak. Anglia megőrizte korábbi pozícióját, a németek egyet javítottak, az Európa-bajnoki címvédő – a világbajnokságról viszont lemaradt – olaszok, akiknek vendégeként a magyarok kikaptak, egy helyet visszacsúszva a hetedikek. A „dobogós helyeken” egyetlen változás történt: a korábban…
Tovább olvasomKoronavírus: a héten 32-en elhunytak, 1961 új fertőzöttet regisztráltak
Szerdán ismét közzétette a múlt heti koronavírus-járványadatokat a kormányzati koronavírus-tájlkoztató oldal. Eszerint az új fertőzöttek száma az előző héten 1961 fő volt (a megelőző hetihez képest: +325). A halálos áldozatok száma pedig 32 fő (a megelőző hetihez képest +9), míg 197-en igényeltek Kórházi ellátást (a megelőző heti adatokhoz képest -35). Ebből a lélegeztetőgépre szorulók száma 6 fő volt (a megelőző heti adathoz képest -1). Az eddigi összes oltást figyelembe véve az első dózist 6 411 384-en kapták meg (a megelőző heti adathoz képest +438), a második dózissal is beoltottak száma 6 198 318 fő volt(a…
Tovább olvasomA vármegye és főispánja csak a kezdet?
Ízlelgeti az ember a szavakat, amelyeket legtöbben csak a tankönyvekből ismerünk. Vármegye, főispán. A történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében rövidesen ezeket a szavakat kell használnunk, ha a megyéről vagy a kormányhivatal vezetőjéről fogunk beszélni. Lehet, hogy a díszmagyart is fel kell vennünk, ha a király helyi alattvalójához készülünk, és arra is ügyelnünk kell majd, hogy minden parancsára keményen összecsapjuk majd a csizmánk sarkát. Ha kínunkban vigyorognunk kell, Lúdas Matyi jusson az eszünkbe. Igaz, hogy ott a nagyhasú Döbrögi első számú szolgája csak ispán volt, nem főispán, de azért így…
Tovább olvasom