A máig rekordnak számító 10-1-es győzelmünk alkalmával pedig gólt is szerzett. Újabb volt újpesti futballistát gyászolunk. Életének 71. évében meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója – közölte az MTI. Az UTE közösségi oldalának tájékoztatása szerint temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek. Tóth József Mosonmagyaróváron született, ott kezdett futballozni, 1969-ben Pécsre, majd 1975-ben Újpestre került. Utóbbi klubnál 1984-ig szerepelt, 268 mérkőzésen három gólt szerzett, a lila-fehérekkel kétszer volt bajnok (1977/78, 1978/79) és kétszer nyert Magyar Kupát (1982, 1983) – írja a Telex. 1984 és 1986 között az MTK-VM színeiben…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Újabb részletekre derült fény, hevesi és borsodi járásokban hunytak el a legnagyobb arányban a Covid miatt
Leginkább az ózdi és a szikszói járás nagyon rosszul szerepelt ebben az összevetésben. A 6% körüli halálozási arány nagyon magas, szemben azzal, hogy bizonyos országrészekben ez alig 1,5% körül mozog. A 444.hu megtudta a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző településein a járvány kezdetétől a tavalyi év végéig. Eddig csak 2021 márciusával bezárólag voltak ilyen adataink, a mostani merítésben viszont már benne van a kimagaslóan súlyos harmadik hullám és az enyhébb negyedik is. Nyolc olyan járás van az országban, ahol százezer lakosra vetítve közel 600-an…
Tovább olvasomHihetetlen, de Korda Gyuri és Klárika a reneszánszukat élik
2022. augusztus 10-én, az idei Sziget nyitónapján lépett fel a Korda-házaspár: este 11-re voltak kiírva, Dua Lipa utánra, de húsz perccel korábban már sűrű volt a tömeg a színpad előtt, ahol egy DJ melegítette be a közönséget régi slágerekkel. Amikor Kordáék a színpadra léptek, a közönség már lelkesen skandálta, hogy „Gyuri bácsi, Gyuri bácsi!”. Ötvenes koncertlátogatók is megjelentek, de a legtöbben húsz körüliek voltak, akik mind megőrültek a régi slágerek hallatán. Az esetről kamerás felvételek is készültek:
Tovább olvasomMiskolcon stagnál a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
Országos átlagban emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az NNK tájékoztatása szerint Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin, Százhalombattán, valamint Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen és Tatabányán is emelkedett a koncentráció. A többi vizsgált településen a tendencia stagnál. Az NNK közlése szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 19 mintavételi hely esetében az emelkedett, három mintavételi helyen – Debrecenben, Salgótarjánban és Zalaegerszegen – pedig a mérsékelt kategóriába esik. A hivatalos tájékoztató oldal információi szerint Magyarországon a múlt héten 18 078 új koronavírusos fertőzöttet találtak, és nyolcvan…
Tovább olvasomRogán borsodi apósa kiszáll a filmiparból
Igazán rövid karriert tudhat magáénak Rogán Antal apósa, a dédestapolcsányi Obrusánszki Zsolt, hiszen mindössze néhány hónapig volt egy filmes vállalkozás társtulajdonosa. Még júniusban derült ki, hogy Rogán Antal apósa, Obrusánszki Zsolt április 26-án 20 százalékos tulajdonrészt szerzett a Cornelius Piper Productions Kft.-ben, amit ezt követően egyből át is neveztek Közép Európai Filmiroda Kft.-re. Obrusánszki később távozott, melynek okáról és körülményeiről nem sokat tudni. Ennek köszönhetően a korábban 5 fős tulajdonosi kör 4 főre csökkent – számolt be a hírről az mfor.hu. Míg a fideszes politikus apósának kiszállása előtt mindenki egyaránt 20 százalékkal rendelkezett, a változások után a…
Tovább olvasomKoronavírus: 18 ezer új fertőzött és 80 halott az elmúlt héten
Enyhén ugyan, de csökkenésnek indult a járványadatok többsége: a kivételt a lélegeztetőgépen lévők száma jelenti. 18 078 új koronavírusos fertőzöttet találtak az elmúlt hét napban Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldal. Ez 3762-vel kisebb érték, mint amiről múlt szerdán számoltak be. A közlemény szerint az országban hét nap alatt nyolcvan ember hunyt el a fertőzés miatt – itt 16-tal csökkent az előző heti adathoz képest -, így az összes halálos áldozat száma 46 966 főre emelkedett. 7465-tel nőtt az aktív fertőzöttek száma, így jelenleg 49 526-an betegek a vírus miatt. 92-vel…
Tovább olvasomKiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Fradi
Simán kikapott itthon az azeri bajnoktól, így az Európa Liga főtáblára jutásáért küzdhet majd. A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban – számolt be róla az MTI. Az azeri bajnok már a hetedik percben vezetést szerzett a francia Abdellah Zoubir góljával, majd a második félidőben az elefántcsontparti Ibrahima Wadji duplájával tette magabiztossá az előnyét. A zöld-fehérek becsületgólját a mali Adama Traore lőtte a hajrában. Kudarcával a Ferencváros átkerült az Európa-liga selejtezőjének utolsó körébe, ahol az…
Tovább olvasomHitelesség, avagy a memória ciklushatárai – Szarka Dénes írása
Miskolc politikai porondján a napokban mintha minden csak a város egykori hitelfelvételéről és annak mostani visszafizetéséről szólna. Egy közelmúltbéli interjúban a Fidesz miskolci frakcióvezetője például így fogalmaz: „szeretném rögzíteni: ezt a hitel Káli Sándor és baloldali csapata vette fel. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a jelenlegi városvezetés és polgármester úr valahogy rendre elfelejtik ezt megemlíteni”. A helyzet pedig az, hogy mindkét állítás – már-már meglepően – nagy valóságtartalommal bír, a hitelfelvétel ugyanis valóban 2010 előtt történt meg, a Tanú Virág elvtársával szólva „erről kár volna vitát nyitni”, azonban az, hogy…
Tovább olvasomAz okostelefonok 10 leggyakoribb hibája és a megoldásuk
Manapság elképzelhetetlen az életünk okostelefonok nélkül, hiszen az alapdolgokon, a beszélgetésen, az üzenetküldésen kívül még sok másra is használjuk: streamelünk, bankolunk, játszunk, vásárolunk vele, navigációra, belépőjegyként használjuk. Emiatt több mint bosszantó, ha valami okból kifolyólag elromlik, és nélkülöznünk kell. De melyek a mobiltelefonok tönkremenetelének leggyakoribb okai? Meg lehet előzni a bajokat, és ha igen, hogyan? Mit tehetsz, hogy csökkentsd a kockázatokat? Nézzük! Életünk egy darabja Ma már szinte mindannyian az okostelefonjaink megszállottai vagyunk, mindenhova magunkkal visszük, legyen az egy vacsora, egy buli, egy nyaralás, bármilyen kikapcsolódás, de még az otthonainkban…
Tovább olvasomÍgy töltik a nyarat a borsodi celebek 3. rész
Tombol a hőség, igazi nyári napokat élünk, de mi nem a vízparton pihenünk, hanem elmondjuk önöknek, hogy a borsodi sztárok hogyan hűsítik magukat augusztus elején. Cikksorozatunk első részét itt olvashatják és megtudhatják, hogyan tölti a nyarat Vajna Tímea, Veréb Tamás, ByeAlex és Rubint Réka. A második részit pedig itt olvashatják és kiderül hogyan telnek Pál Dénes, Majka, Mikó Fanni és Kiss Ádám mindennapjai. Pataki Attila énekes Miskolcon született, tanulmányait is itt végezte, sőt a DVTK igazolt futója is volt. Később az Edda frontembereként lett országosan ismert és sikeres előadó. Utóbbi…
Tovább olvasom