Gődény a maszkellenes rémhírterjesztésért csak megrovást kapott

Megosztás

Megváltoztatta a másodfokon eljáró tanács a Nyíregyházi Bíróság korábbi, 100 ezer forintos büntetését, amit Gődény Györgyre róttak ki rémhírterjesztés miatt. A jogerős ítélet csupán megrovásban részesítette a vírusszkeptikus gyógyszerészt – írja a 24.hu.

Gődény György ellen azért indult eljárás, mert még a pandémia elején megjelentetett egy írást „A választás szabadsága” címmel. Ebben a nyugdíjasoknak létrehozott vásárlási idősávot nevezte értelmetlen intézkedésnek. Később a maszkviselésről írta azt, hogy ártalmas az egészségre, de értelmetlen is.

Azonban mivel az írása közösségi oldalán, valamint saját oldalán is megjelent, így nagy nyilvánosság előtt elkövetettnek minősül, ráadásul a különleges jogrend idején jelent meg, amivel megvalósította a rémhírterjesztést. A bíróság ugyan májusban 100 ezer forintra büntette ezért Gődényt, az ügyészség akkor viszont felfüggesztett börtön kiszabásáért fellebbezett.

A másodfokon eljáró bíróság szerint azonban Gődény – mivel valóban gyógyszerész végzettségű – pontosan tudta, hogy nem igaz, amit a maszkokról állít, így, amit mondott, az túlmutat a kormányzati intézkedések kritikáján. Azonban Gődény hiába követte el a rémhírterjesztés bűntettét, ez nem volt alkalmas a koronavírus elleni védekezés hátráltatására, ezért enyhítették a pénzbüntetést csupán megrovásra.

Kapcsolódó cikkek