Szeszélyes idő várható vasárnap

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a nyugati tájakon lehet szakadozottabb a felhőtakaró – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnapi előrejelzésében. Számottevő csapadék estig nem valószínű, akkor is inkább csak az északkeleti, keleti megyékben eshet. Az északkeleti határ közelében havazás is lehet. Vasárnap a nyugati, délnyugati megyékben kevés felhő, sok napsütés valószínű, másutt többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég. Napközben néhol gyenge eső előfordulhat, estétől északon és keleten lehet helyenként eső, zápor, északkeleten havas eső, havazás kezdődhet. Átmeneti mérséklődés után éjfél környékétől ismét egyre…

Tovább olvasom

Megnyitott az ózdi McDonald’s

Pénteken átadták a McDonald’s éttermét Ózdon. Az ünnepségen fellépett az ÓMI Zenés Színház, majd a szalagátvágást követően ki is próbálhatták a termékeket az ózdiak – számolt be a városi önkormányzat honlapja. Még a nyár folyamán indult el a McDonald’s beruházás a városközponti kutyafuttató területén. Az azóta eltelt időben egy modern, minden igényt kielégítő étterem készült el. Pénteken pedig azok a szakemberek és illetékesek gyűltek össze a Kohász út 2. szám alatt, akik részt vettek a munkafolyamatban. „Gyakorlatilag az országban az első típusétterem valósult meg itt Ózdon, amire még korábban nem…

Tovább olvasom

Öt napja éhező-szomjazó kutyacsaládot mentettek meg a rendőrök Borsodban

Kovácsvágás településen intézkedtek a körzeti megbízottak, amikor egy lesoványodott anyakutyára és négy kölykére figyeltek fel – számolt be róla a police.hu. Pálháza körzeti megbízottjai, Gál Róbert r. zászlós és Nagy Péter r. főtörzszászlós 2021. december 10-én egy kovácsvágási ingatlanhoz mentek. A házban a rendőrök egy körözött személyt akartak elfogni, de senki nem tartózkodott otthon. Az udvaron a rendőrök nyüszítésre lettek figyelmesek, majd egy tyúkketrecszerű tárolóban egy nagyon lesoványodott kutyára és négy kölykére lettek figyelmesek, amiknek még a szeme sem volt kinyílva. Gál Róbert r. zászlóst az intézkedést követően azonnal a…

Tovább olvasom

A lillafüredi kisvasút is adventi díszbe öltözik

A következő két hétvégén a kisvasutat használók is élvezhetik a karácsonyi hangulatot Miskolcon. Jönnek a kivilágított „fényvonatok”. A mikulásvonat ugyan a járványhelyzet miatt idén nem közlekedik, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalán gyönyörű látványban lehet részünk. A koronavírus járvány miatt a Diósgyőri Mikulásvonat a tavalyi évhez hasonlóan idén sem közlekedik, de nem maradnak adventi hangulat nélkül az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút utasai – tudta meg a Minap.hu.  A következő két hétvégén, vagyis december 18-án és 19-én, valamint 25-én és 26-án – a menetrendi szerelvényeken túl –…

Tovább olvasom

Átmenetileg nem indít és nem fogad vonatokat a Keleti pályaudvar

A közlemény szerint a Budapest-Hatvan-Miskolc, a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon a vonatok Rákosig közlekednek és onnan indulnak, jelentős késéssel. A Keleti pályaudvarról Kőbánya felső érintésével Rákosig és vissza pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a vonatok Kelenföldig, a Budapest-Kelebia vonalon pedig Ferencvárosig közlekednek és onnan indulnak. Utóbbi vonalon a vonatok jelentős késéssel közlekednek, az elővárosi vonatoknál pedig járatkimaradásokkal is számolni kell – írták. Ismertették: a BKK a vasúti menetjegyeket és bérleteket az 4-es metrón a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, az 2-es metrón a Keleti pályaudvar és az Örs vezér tere között, a…

Tovább olvasom

Ilyen időre számítsunk a hétvégén

Változékony, sokfelé szeles idő, néhol hózápor, ónos eső is várható a hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken több órára kisüt a nap, de a keleti tájakon tartósabban is megmaradhat a köd. A Tisza tágabb térségét leszámítva nagy területen lesz erős, a Dunántúlon és a Bodrogközben több helyen viharos a szél. A minimumok mínusz 5 és plusz 5, a maximumok plusz 4 és 9 Celsius-fok között alakulnak. Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat hózápor, néhol havas eső zápor, elvétve ónos…

Tovább olvasom

Új hidat ígértek a tokaji átkelő tehermentesítésére

Koncz Zsófia kormánypárti önkormányzati képviselő jelentette, be hogy új hidat szeretnének Tokaj környékén – derült ki a képviselő közösségimédia-oldalán megosztott videójából. Ennek célja a tehermentesítés, ugyanis a tokaji forgalom jelentősen túl van terhelve. Hogy ez tényleg megvalósul-e az jó kérdés. Egyelőre a közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, valamikor 2022-ben várható maga a híd megtervezésének megkezdése is.

Tovább olvasom

A Diósgyőri Papírgyár okozhatta a Szinva habzását

Az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete szerint a hatóságok többszöri ellenőrzés után egyértelműen azonosították a szennyezőt. Mint arról mi is beszámoltunk korábban, ősszel ismeretlen okból habzott a Szinva-patak. Ezzel kapcsolatban osztott meg fejleményeket az LMP BAZ megyei szervezete, amely az alább látható Facebook-poszt szerint a Katasztrófavédelemhez fordult. Mint írják, „a hatóság többszöri ellenőrzés után egyértelműen azonosította a szennyezőt, amely nem volt más, mint a DIPA Zrt., azaz a Diósgyőri Papírgyár. A vállalattal szemben hatósági eljárás indult, a szennyezés azonnali megszületésre kötelezték a céget”. A posztban hozzáteszik: arra kérik a Diósgyőrben, Berekalján…

Tovább olvasom

Pénteken nyit az ózdi McDonald’s

A kora délutáni ünnepélyes megnyitó után már bárki ki is próbálhatja az új gyorséttermet. A megnyitás hírét Janiczak Dávid, Ózd polgármestere osztotta meg a Facebook-oldalán: „Pénteken nyit az ózdi McDonald’s! Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a hivatalos átadó ünnepségre, és megnyitóra ezen a héten pénteken 12:30-kor!” „Az ünnepélyes megnyitó után az étterem üzemelni fog, így bárki kipróbálhatja a meki élményt, most már Ózdon, ózdiaktól! Mivel a dolgozók eddig csak tanultak és gyakorlaton voltak, ez az első éles bevetésük, így nagyon kérek mindenkit, hogy legyen majd türelmes, főleg ha sokan leszünk.…

Tovább olvasom

A szélvihar nagy károkat okozott Borsod megyében is

A tűzoltóknak rengeteg dolguk akadt a hétvégi viharos szél okozta károk miatt. A viharos szél miatt harminchat helyen kellett beavatkozniuk. A legtöbb esetben forgalmi akadályt képező, lehasadt ágakat és kidőlt fákat távolítottak el, de volt, ahol a megrongálódott tető miatt kérték a segítségüket. Mezőcsáton a Kiss József, valamint Szerencsen a Bocskai utcában egy családi ház zsindelyborítása szakadt fel és vált veszélyessé. Sátoraljaújhelyen, a Jókai utcában és az Aradi vértanúk útján egy-egy épület tetőbádogozását bontotta meg a szél, míg az Esze Tamás utcában egy tűzfal rongálódott meg. Mezőcsáton, a Muhi utcában…

Tovább olvasom