Retro képek a Borsodi Sörgyárról

Az 1960-as évek végén Magyarországon a megnövekedett sörfogyasztás következtében a felsővezetés arra az elhatározásra jutott, hogy új sörgyárat létesít a borsodi iparvidéken. Az eredeti tervek szerint Miskolcon került volna sor a gyár felállítására, azonban a borsodi megyeszékhely a hirtelen megugrott népesség miatt vízhiányban szenvedett ekkoriban. Így aztán a választás a Hernád folyó partján található Bőcsre esett, ahol 50 évvel ezelőtt, 1973-ban gördült le a szalagról az első üveg Borsodi sör. A bőcsi üzemben a közhiedelemmel ellentétben nem a Hernád az elsődleges forrása a sörgyártásnak, hanem a nagyobb mélységben – tíz…

Tovább olvasom

Borsod legszebb helyei – Az Arlói-tó

Arlói-tó

Az Arlói-tó a 338 méter magas Csahó-hegy déli oldalának megcsúszása következtében keletkezett, a hegy alatti bányajáratok miatt. Arló község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén a Hódos-patak völgyében fekszik, közúton mintegy 65 kilométerre Miskolctól.  A 19. században és a 20. század elején a település keleti részén intenzíven bányászott barnakőszén fejtési eljárásaihoz tartozott a robbantásos frontfejtés, mely kisebb-nagyobb rezonanciákat okozott egyes területeken. A Csahó-hegy geomorfológiai adottságai (vízzáró agyagréteg felett vízátengedő homok) és a kis földmozgások következményeként három ízben szakadt le a hegy nyugati feléről egy-egy jelentősebb földtömeg és zárta el a Szuhony patak…

Tovább olvasom

60 éves az Encsi Váci Mihály Gimnázium

Az Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium 2023. április 15-én szombaton tartotta megalapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett gálaműsorát az iskola aulájában. A rendezvényt Karsai Attila a gimnázium igazgatója nyitotta meg. A műsorban a gimnázium „öregdiákjai”, Bényi Ildikó a MTV műsorvezetője, Csapóné Dr. Miczán Vivien a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, Pető Zsófia színésznő, Dr. Cziáky Tamás a B-A-Z vármegyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztály osztályvezető helyettes főorvosa, Dr. Malinkó Balázs Abaújszántó város háziorvosa és Mikola Gergely Encs város polgármestere, a bál fővédnöke az iskola mellett szerepet vállalva megosztották a résztvevőkkel régi, kedves…

Tovább olvasom

Kiemelt figyelmet fordít munkavállalóira a sátoraljaújhelyi dohányipari vállalat

Összesen bruttó 214 millió forint értékben osztott szét jutalmat munkavállalói körében Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója, a több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt., hagyományos teljesítményértékelési folyamata eredményeként. A hazai dohányipar meghatározó szereplője, a Continental Dohányipari Csoport immár 15 éve alkalmaz teljesítménymenedzsment-rendszert (TMR) sátoraljaújhelyi dohánygyárában. A TMR az objektivitás elvét szem előtt tartva került kialakításra, a rendszerbe a vállalati célok mellett az egyes területek céljait és az egyéni célokat is beépítette a társaság, valamint a kompetencia is hangsúlyosan megjelenik az értékelés során. A társaság az idei teljesítmény-értékeléseket követően összesen mintegy…

Tovább olvasom

Rekordméretű kucsmagombát találtak a Bükkben

Az idei gombaszezon márciusban kezdődött, a kucsmagombák az elsők között bújtak elő. E gombafaj erőszéleken, tisztásokon bukkan fel, ahol van, ott bőséggel kínálja magát, de nem jellemzője a hatalmas méret. A kucsmagombák között a negyed kilós méretű igazi gigapéldánynak számít. Ezért is posztolta közösségi oldalán a Bükkszenterzsébeten élő Utassy Marianna, hogy a napokban a falu határában méretes kucsmagombára lelt, melyet egy mérlegre helyezve mutatott meg a Facebookon, írja a Berek. A Miskolci Gombász Egyesület rendszerezése szerint a legnagyobb kucsmagomba a vastagtönkű kucsmagomba, melynek legnagyobb példányai elérhetik a negyed kilogrammot. A most Bükkszenterzsébeten talált kucsmagomba 27 dekát…

Tovább olvasom

Egy kazincbarcikai nő reggel lefeküdt, de délután sem tudták felébreszteni

Reggel feküdt le, de még délután sem tudták felébreszteni azt a 30 év körüli nőt, akihez Kazincbarcikára kérték a mentők segítségét tegnap délután – tudhatjuk meg az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldaláról. A mentésirányító a hívást követően azonnal riasztotta a legközelebbi szabad mentőegységet, miközben a beteg vizsgálatára instruálta a bejelentőt. A nő légzése éppen eközben állt le, így a telefonos utasítások szerint rögtön megkezdték az újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytattak. A mentők elszánt küzdelme csaknem 40 percen keresztül zajlott, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek…

Tovább olvasom

Rejtélyes körülmények között halt meg egy négyéves kisfiú – torokszorító interjút adott a miskolci édesapa

Torokszorító interjút készített a Tények stábja azzal a miskolci édesapával, akinek négyéves gyermeke eddig tisztázatlan körülmények között halt meg március 12-én. A végzetes napon Vendelre a nevelőapja vigyázott, mert az anyja börtönben van. Az eset körülményei rejtélyesek, nem lehet pontosan tudni, mi történt a gyerekkel. 

Tovább olvasom