Mi újság Magyarországon? – Összefogás a Budapesten kívüli független sajtóban

Újságot csak a sajtó legfontosabb feladatait és értékeit szem előtt tartva, függetlenül érdemes készíteni – ezt vallják azok a fővároson kívüli internetes lapok, amelyek közt eddig példátlan összefogás és együttműködés indult el. A Borsod24, a Debreciner, a KecsUp, a Nyugat.hu, illetve az Enyugat, a Szabad Pécs, a Szegeder és a Veszprémkukac döntött úgy, hogy a jövőben a köztük már eddig is meglévő jó szakmai kapcsolatot újabb szintre emelik. Igyekeznek úgy összefogni és együttműködni egymással, hogy mindeközben az egyes online újságok továbbra is a megszokott módon és teljesen önállóan működnek. Az…

Tovább olvasom

Júliustól az önkormányzatok is örökölhetnek a helyi lakosok után

Aki szeretne máshogy rendelkezni, annak célszerű végrendeletet írnia – akár kézzel is. Július 1-jétől, ha nincs fellelhető örököse az elhunytnak, akkor a belföldi ingatlanja és az ott található ingóságok is a települési önkormányzaté lesznek – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A szombaton hatályba lépett új szabályokról azt írták, örökös híján nem az állam, hanem az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat örököl. Hozzátették: aki szeretné megelőzni, hogy a hagyatéka később jogvitákat okozzon, végintézkedéssel maga döntheti el, kinek szánja az egyes vagyontárgyakat. Az új szabályozás célja, hogy az elhunytak ingatlanvagyonát az…

Tovább olvasom