Újabb építési üteméhez érkezett a 260-as elkerülő úti projekt a 2606-os Kazincbarcika-Múcsony összekötő úton. A következő építési ütem 2023. augusztus 3-án, csütörtökön kezdődik és várhatóan szeptember közepéig tart. A munkálatok ideje alatt forgalmi rend változásra számíthatnak a közlekedők.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Tokaj nagy múltú fogadójából rendezvényközpont és kávézó lesz
Tizenhárom évvel ezelőtt még négycsillagos luxusszállodának tervezték átépíteni, végül abból nem lett semmi. Most viszont eldőlt, hogy kávézóvá és rendezvényközponttá válik a híres építmény, a 18. században épült Arany Sas évek óta védőhálóval letakarva, üresen állt a főtéren. Most már tudjuk, mi is lesz belőle.
Tovább olvasomBorsodban is részesei lehetünk a „csillagok alatt” programsorozatnak augusztusban
Főszerepben a miskolci és a répáshutai csillagvizsgálók, valamint a látogatók. Hamarosan kezdődik a programsorozat, érdemes ismerni a részleteket.
Tovább olvasomHappy end – befogták és jó helyre szállítják a Miskolcon kószáló, barátságos kisrókát – videó
Az emberek nyomába szegődött és kísérte őket egy darabon hétfőn egy kisméretű, de igen barátságos róka. Szerencsére nem lőtték ki, nem altatták el, befogták és biztos helyre kerül, aminek végén majd visszaengedik az erdőbe.
Tovább olvasomA fiatal református ózdi polgár lehúzta a kormányt és Mészáros Lőrinc gazdagodását kérte számon Gulyás Gergelyen
Egészen furcsa pillanat lehetett ez a miniszter számára, hiszen ilyen tömegrendezvényeken nincsen hozzászokva egyetlen fideszes vezető sem, hogy valódi problémákról valódi kérdéseket kaphat. Az ózdi fiatalember azonban karakán módon kiállt és még ki is emelte, hogy nem minden keresztény van elájulva Orbánék enyhén szólva vitatható munkásságával.
Tovább olvasomA MÁV-ra csapást mért a balsors: 35 vonat nem tudott elindulni a vonalbezárások első napján
Természetesen nem azok a járatok, amelyek az állami vállalat döntésének köszönhető vonalbezárások miatt egyébként sem közlekedtek volna, hanem menetrendszerinti vonatok. Van, amelyik el sem indult, némelyik pedig elindult, csak lerobbant menet közben. Nemcsak a két bezárt borsod megyei vonalon bosszankodtak az utasok.
Tovább olvasomDönti a pénzt a kormánypárti média a Facebook-propagandába, Borsodban is milliókért hirdetnek
Régóta nem beszélhetünk már médiaegyensúlyról Magyarországon, elég csak azt megnézni, hogy a televízió- és rádióadók tekintetében milyen arányban nézhetünk, illetve hallgathatunk kormánypárti hátterű, illetve ellenzéki hangokat hallató adásokat. A Facebook-hirdetésekben pedig egészen lehengerlő a fideszes dömping, a költekezésben különösen a Megafon jár az élen. BAZ megyében konkrétan Orbán Viktor megmondóemberei fizették ki az elmúlt időszakban a legtöbb pénzt erre a célra.
Tovább olvasomCsaládi ház égett Sátoraljaújhelyen
Hétfőn délután tűz ütött ki egy sátoraljaújhelyi családi házban, a Dózsa György utcában – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem. Mint írják, a város hivatásos tűzoltói két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító járművel vonultak a tűzesethez, a lángokat három vízsugár segítségével megfékezték és egy PB gázpalackot is kihoztak az épületből, melyet hőhatás nem ért. A ház lakója nem sérült meg az eset során, azonban az ingatlan két szobája teljesen kiégett – áll a közleményben.
Tovább olvasomEgy hónapig forgalomkorlátozás lesz a Miskolcot Ómassával összekötő útszakaszon
A következő hetekben forgalomkorlátozásra kell számítani a Miskolcot Ómassával összekötő útszakaszon. Az útra hajló fák kivágása, darabolása és elszállítása miatt a Miskolcot Ómassával összekötő közúton a következő hetekben forgalomkorlátozásra számíthatnak az ottani közúton közlekedők. A munkavégzés ideje alatt félpályás, időszakosan pedig rövid időre teljes útlezárás várható jelzőőrös forgalomirányítás mellett. A munkához szükséges közútkezelői hozzájárulást az Északerdő Zrt. megkapta Miskolc MJV önkormányzatától, a munka augusztus 1-től előreláthatólag szeptember 15-éig tart majd. Néhány nappal ezelőtt egy másik tervezett útlezárásról is beszámoltunk. Útépítési munkálatok miatt zárják le az átmenő forgalom elől július 31.…
Tovább olvasomVideón az extrém mentés – bevetésen a sátoraljaújhelyi tűzoltók
Ahogyan arról a Borsod24 felületén is beszámoltunk, bajba jutott kirándulót mentettek a sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók a Megyer-hegyi tengerszemnél.
Tovább olvasom