Kiszenvedett győzelemmel ünnepelheti a DVTK a 113. születésnapját

A Tiszakécskét sikerült egyetlen góllal legyűrni hazai pályán, tizenegyesből. Ugyanakkor a hazaiaknak számos más lehetősége is adódott a gólszerzésre, de ezek mind kimaradtak, a győzelem nem forgott veszélyben. Az első félidőben Lukács Dániel büntetőből szerezte meg a vezetést, majd a folytatásban sem forgott veszélyben a győzelem, de újabb gólt már nem sikerült lőni. Merkantil Bank Liga 22. forduló Diósgyőri VTK – Tiszakécskei LC 1-0 (1-0) Miskolc, DVTK Stadion, 1767 néző. Játékvezető: Csonka Bence (Horváth Róbert, Kovács Gábor).DVTK: Branislav Danilović – Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Medgyes Sinan – Lőrinczy Attila,…

Tovább olvasom

Miért? Befutott egy ember a sztrádára, ezzel tömegbalesetet okozott

Még most sem tudni, miért rohant az M5-ös autópálya úttestjére egy férfi, a száguldó járművek közé. Számos jármű összeütközött, ő maga pedig szintén nem kerülte el a súlyos sérülést. Mi lehetett a szándék? Két baleset is történt hétfőn öt perccel negyed tizenkettő előtt az M5-ös autópálya 66-os és 67-es kilométere között a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu tájékoztatása szerint egy férfi befutott az autópályára, ahol elütötte egy szabályosan haladó autó. A sofőr valószínűleg vészfékezett, amikor meglátta a gyalogost, ezért a mögötte haladó két kocsi, valamint egy teherautó is ráfutott. A sztrádára beszaladó férfi…

Tovább olvasom

A miskolci Spider mentőcsoport is részt vehet a törökországi földrengés mentési munkálataiban

Vezetőjük már 1999-ben is járt egy nagyszabású mentés során Törökországban, jól ismeri a környéket. Akkor vált örökre híressé Mancs, a miskolci mentőkutya. A csoport most is csak a hívó szóra vár, készenlétben állnak. Lehoczki László 1999-ben már járt Törökországban, az izmiti földrengés az ország történetének egyik legsúlyosabb, 7,6-os erősségű földrengése volt. A hivatalos adatok szerint mintegy 17 ezren haltak meg. Ekkor lett egyébként híres Mancs, a mentőkutya, aki a miskolci Spider mentőcsoport tagjaként vett részt a mentésben; leginkább az tette híressé, hogy egy hároméves kislányt ő talált meg a romok alatt.…

Tovább olvasom

Lecserélték a szexuálisan félreérthető, hetedikes munkafüzet borítóját

A hetedikesek számára készült irodalom munkafüzet már a borítólapját tekintve sem sikerült a legtökéletesebbre. Kölcsey Ferenc testtartását ugyanis rendkívül sokan félreértették, így végül lecserélték a képet. Ahogy a 444.hu megírta, „nem fasza többé” a munkafüzet. Lecserélte az Oktatási Hivatal a hetedikes irodalom munkafüzet borítóját, amin Ferenczy István Kölcsey-szobra volt látható: a szobor antik költőként, tógában ábrázolja a Himnusz íróját, kezében… …egy papirusztekerccsel. Az új címlapon is van tekercs, de Franz Eybl litográfiáját sokkal nehezebb félreérteni, mint a szerencsétlen szögből fotózott szobrot. Legalább az, akinek a régi van meg, gyönyörködhet még benne.…

Tovább olvasom

Visszavágtak a fideszes államtitkárnak, az orvosok nem szeretik, ha hülyére veszik őket

A pedagógusok és az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók mellett az orvosok az új főellenségek a kormány szemében, bár kommunikációjukban azt igyekeznek elhinteni Orbánék, hogy csak a kamara akadékoskodik, az orvosok alapvetően tökéletesen elfogadnák az új döntéseket. Ám ez természetesen nem így van. Ez a politika. Egyre nyíltabb szembenállás bontakozik ki a Magyar Orvosi Kamara és a Fidesz-KDNP kormány között. Megy az üzengetés, Orbánék pedig természetesen egy tapodtat sem engednek, ahogy ez a pedagógusok esetében is történt. Kommunikációs fogásokkal nem lehet érdemi vitát folytatni. Így reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Álmos…

Tovább olvasom

Kitartó szemétszedés az Avason

Az önkéntesek ismét öt köbméternyi szeméttől szabadították meg a nagyavasi kilátó környékét. Ismét közös szemétszedésre invitálta a miskolciakat a Tisztasági Nagykövet Egyesület és a helyi önkormányzat. Az önkéntesek február 4-én, szombaton a Nagyavason, a Móra Ferenc kilátó környékén, egészen pontosan a Felső- és a Pázmány-soron, valamint a Móra Ferenc kilátó alatt gyűjtötték az ott eldobott, illetve az odahordott hulladékot. A részletekről a Minap számolt be. Nem ez volt az első ilyen akció, hiszen, ahogyan arról a lapunk is beszámolt, hiszen tavaly májusban a Kisavason, szeptemberben pedig a mostanihoz hasonlóan, a Nagyavas Felső-során szedték a…

Tovább olvasom

Miért volt ennyi villamosbaleset Miskolcon az utóbbi hetekben?

A szakember rámutatott, hogy mi okozta azt, hogy a januári hónap gyakorlatilag hemzsegett az olyan miskolci balesetekben, amelyeknek villamos is részese volt. Villamos elé kanyarodott egy autó január 14-én az Andrássy úton, január 24-én egy gyermek lépett a piros jelzés ellenére a jármű elé a Centrum áruház előtt, január 28-án szintén egy autó kanyarodott a villamos elé a Győri kapuban, majd január 31-én a villamos egy személyautóval ütközött az Andrássy úton, az Újgyőri főtéri körforgalomban. Ezekről az esetekről a Borsod24 is beszámolt. Vajon mi lehet az oka, hogy több ilyen baleset is történt az elmúlt hetekben? Erre a…

Tovább olvasom

Hétfőtől már kezdődik a lezárás – a Dayka-átkötés projektje négy hónapig tart

Csak egy nagyon szűk kör hajthat be a meghatározott utcákba, az MVK menetrendje is megváltozik. A következő négy hónapban az útzár által érintett területre a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be. Mint írják, a korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. „A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába” – hangsúlyozzák. A munkálatok leginkább a Diósgyőrből a belváros felé irányuló forgalmat érintik, az autósoktól fokozott…

Tovább olvasom

Fidesz: Az orvosok méltatlan támadást indítottak a kormány és a betegek ellen

Az orvosok tiltakozása mögött is Gyurcsány Ferenc állhat, a kormány ismét tökéletesen tesz mindent – legalábbis szerintük. Aki Orbánék álláspontjával szemben helyezkedik, azonnal hazaáruló és támadja a magyar nemzetet. A pedagógusok után itt az újabb főellenség, fideszesek, készüljünk. Rendkívüli sajtótájékoztatón reagál vasárnap délután a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati, rendkívüli küldöttközgyűlésén elhangzottakra. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára 14 órakor szólal majd fel az eseményen, amelyet Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címmel hirdettek meg. Az eseményen részt vesz az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor is. (Az OMSZ folyamatosan…

Tovább olvasom

Borsodban szétszórt, hajlított szögekkel gyilkolják a gumikat, hatalmas a kár – képek

Több településen is rendre azzal találkoznak az autósok és motorosok, hogy az úton szétszórják a hajlított fémdarabkákat, amelyek szögként beleállnak és tönkreteszik a kerekeket. A polgármester komoly nyomravezetői díjat tűzött ki a gazemberek kézre kerítése érdekében. Horváth Ferenc maga tette közzé a felhívást a Facebookon. „FELHÍVÁS! Kenézlő lakosaként egyszeri 150.000 Ft nyomravezetői díjat ajánlok fel annak a személynek, aki hasznos információval tud szolgálni a Kenézlő-Zalkod-Viss községek területén sorozatosan szétszórt, a fényképeken látható „szegek” „tulajdonosát” illetően. A hajlított fémek sorozatosan kárt tesznek az autók, motorok és kerékpárok kerekeiben. Nemcsak bosszantó, hanem…

Tovább olvasom