Hétfőtől már kezdődik a lezárás – a Dayka-átkötés projektje négy hónapig tart

Megosztás

Csak egy nagyon szűk kör hajthat be a meghatározott utcákba, az MVK menetrendje is megváltozik.

A következő négy hónapban az útzár által érintett területre a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be. Mint írják, a korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. „A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába” – hangsúlyozzák. A munkálatok leginkább a Diósgyőrből a belváros felé irányuló forgalmat érintik, az autósoktól fokozott figyelmet kérnek a következő időszakban.

Ideiglenes útvonal, ideiglenes megállók

A munkálatok miatt átmenetileg változik a 21-es és a 101B-s muszok útvonala és megállókat is áthelyeznek. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) közlése szerint a Tiszai pályaudvar irányba közlekedő 21-es autóbusz nem érinti a Nagyváthy utca megállóhelyet, helyette az Avasalja utca megállóhely vehető igénybe. A Szondi György utca végállomás felé közlekedő 101B-s autóbusz sem érinti a Nagyváthy utca megállóhelyet, helyette Geró utca megállóhely vehető igénybe.

A Teleki utca megálló helyett a Petőfi utca 21. szám előtt ideiglenes kialakított megállóhelyen lehetséges az autóbuszokra történő fel-és leszállás.

A Tiszai pályaudvar felé közlekedő 21-es és a Szondi György utca irányába közlekedő 101B-s autóbusz nem érinti az Erzsébet tér megállóhelyet, helyette a Kálvin János utca – Papszer utca kereszteződés után a Herman Ottó Múzeum épületénél kialakított ideiglenes megállóhelyen állnak meg. (via Minap)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek