Az egyik esetben egy kamionos nem tudta, milyen magas a pótkocsi és az egyik aluljáró leborotválta a jármű hátsó részét. A másik helyen egy szarvas ugrott egy autósra, hatalmas szerencse, hogy nem történt komoly, illetve halálos sérülés. A bükki eset Eger és Szarvaskő között történt, a kamionos a jelek szerint nem volt tisztában a magasságkorlátozással. Valószínűleg a magasságkorlátozás ellenére hajtott be egy szlovák kamion egy aluljáróba pénteken délelőtt, a 25-ös úton Eger és Szarvaskő között. A pótkocsi nem fért át. A helyszínelés ideje alatt torlódás volt” – írta az Agria…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Bővült és megújult a gyermeksürgősségi ellátás Miskolcon
Egy hárommilliárd forintos beruházás keretein belül bővítették a kapacitást és rendelőket újítottak fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja újult meg és bővült jelentősen. A pénteki sajtóbejáráson Breitenbach Sándor műszaki igazgató elmondta, a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás fejlesztése 2021 novemberében kezdődött, a projekt részét képezi a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az égési osztály felújítása, és épül egy összekötő folyosó a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) és a mentőhelikopter leszállópályája között. A projektrész a műtők felújításával, bővítésével zárul majd – írja a Minap. Részletezte: a gyermeksürgősségi és baleseti járóbeteg-ellátásra szolgáló rendelőket…
Tovább olvasomEgy szemtanú felvételt készített a halálos hamburgi támadásról – videó
A lövések hallatán az egyik szemben lakó megnézte, mi történik nem messze tőle és sokkoló látvány fogadta. Az ablakon lövöldözött be egy férfi, aki több embert megölt, végül vélhetően magával is végzett. Egy szemtanú videón rögzítette a csütörtök esti hamburgi támadást, mely során egy ámokfutó a Jehova Tanúi egyház épületében tartózkodókra támadott. Az áldozatok számáról ellentmondó hírek érkeztek, a sajtóban hat vagy hét halottat emlegettek. A rendőrség azóta hivatalosan legalább nyolc halottról adott tájékoztatást, megjegyezvén, hogy valószínűleg a támadó magával is végzett. A támadásról készült felvétel a Deutsche Welle birtokába került. „Itt lakom, hangos…
Tovább olvasomHogy tudtunk életben maradni, amikor a régi játszóterek életveszélyesek voltak? A mostaniakkal is van baj
Egyre terjed egy speciális borítás, ami leginkább a gumira hasonlít és tompítja az eséseket a játszótereken. De ennek is meg kell fizetni az árát, egyáltalán nem rajong érte mindenki. Nemcsak környezetpedagógiai, de klímaszempontból is fontos kérdés a rekortán elterjedése, ami az újrahasznosítás dilemmáját is felveti. Íme a Telexhez érkezett vélemények. „Ha tehetném, a lakásunkat is rekortánnal raknám le, szeretek rajta futni, játszóterezni, a gyerekünk testi épségét már többször megmentette, számomra a gumiburkolat a fejlett Nyugat szimbóluma, a legerősebb jele annak, hogy Európához tartozunk. Nem a gumiburkolat hibája, ha nem tartják…
Tovább olvasomVisszahívnak egy édességet, mert fulladást okozhat
A cukorka félig-meddig műanyag burkolatban van, de olyan elhibázott alakban gyártják, hogy könnyedén megakadhat a torkunkban. Ezért tömegesen vissza is hívják a terméket. Fulladás kockázata miatt ne fogyasszák el a vásárlók az ABC Fruit Jelly Straws nevű termékét – figyelmeztetett csütörtökön a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság szerint a kockázat a termék két – a 260 grammos és az 1000 grammos – változata esetében is fennáll – írja a Hvg. A termékekről Belgiumból érkezett a bejelentés az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül. A Nébih szerint az ilyen “zselés…
Tovább olvasomÁllamtitkár: Nyugat-Európában nem független a sajtó, a magyar az egyik legtisztább szabályozás
Kovács Zoltán államtitkár elmagyarázta, miért nem szabad a hanyatló nyugat sajtója és miért kitűnő a helyzet Magyarországon. Mi hogy látjuk? Azok után, hogy a kormány 2021-ben határozatot adott ki arról, hogy Magyarországon médiapluralizmus van, talán nem sok értelme van bizonygatni, hogy sajtószabadság van nálunk, de a csütörtöki Sajtószabadság Magyarország 2023 című konferencián kormánytagok és kormányhoz közeli szereplők újra nekifutottak ennek, és kiderült, hogy Nyugat-Európában eléggé el nem ítélhető módon a sajtót politikai célok érdekében züllesztették le. „Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni, sőt részben már akként is működik”…
Tovább olvasomHárom hét és Miskolcon is elindul az új ügyeleti rendszer
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és ezzel együtt Miskolcon is elindul az új ügyeleti rendszer április elsején. És ez nem áprilisi tréfa. Az egységes rendszer érkezését Győrfi Pál jelentette be. A megyében tíz háziorvosi ügyeleti telephelyet alakítottak ki, éjszakai ügyeletet pedig nyolcat kereshetünk majd fel. Április 1-jétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is az egységes, 1830-as telefonszámot kell majd hívni – felnőtteknél és gyermekeknél egyaránt – ügyeleti időben. – Ha valaki rosszul érzi magát, súlyos panaszai, tünetei vannak, és nem várhat a következő rendelési időig, azoknak azt tanácsoljuk, hogy mielőtt útnak indulnának éjszaka, előbb hívják a…
Tovább olvasomAgresszió: egy 14 éves lány tapétavágóval támadt iskolatársára
Többször megvágta a 13 éves lányt, az eset Zala megyében történt. Többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány a szepetneki általános iskola mosdójában szerdán – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A lány egy tapétavágóval támadt 13 éves társára, akinek sebeit először az intézmény pedagógusai látták el, majd a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték. A támadó időközben elment az iskolából, a rendőrök a település határán túl, az út mentén gyalogolva találtak rá. Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás, szabadlábon védekezhet. Az utóbbi időszakban rendkívüli mértékben elszaporodtak az iskolai…
Tovább olvasomEgy M3-ason büntetőfékező autósról küldtek képsorokat, de úgy tűnik, a kamerás ugyanúgy sáros – videó
Az utóbbi években látványosan megszaporodtak a büntetőfékező sofőrök Magyarországon is. Az egyre szélesebb körben elterjedt menetrögzítő kameráknak köszönhetően egyre többet kapnak el közülük. Jelen esetben azonban úgy tűnik, öngólt lőhetett a videós, mivel ő maga is érthetetlen vezetést mutatott be. A videót a Bpiautosok.hu mutatta be és egyáltalán nem csak a büntetőfékezőre fúj az internet népe. Vélhetően jogosan. Egy olvasó küldte be a felvételt, melyet 2023.03.05-én, 17:20-kor, az M3-as autópályán, Budapesttől távolodva a Mogyoród Hungaroring kihajtó utáni emelkedőn, a Veresegyház, Mogyoród kelet kihajtó előtt rögzített fedélzeti kamerája. “Az autóval 110 km/h…
Tovább olvasomGulyás: Az egyetemeknek járó EU-s források felfüggesztése magyarellenes, faji alapú bosszú
Rendkívül élesen fogalmazott Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón. Szerinte a magyar egyetemektől megvont EU-s forrás magyarellenesség és faji alapokon nyugszik. Ezen kívül kiemelte, hogy a kormány a csillagos égig emelné a pedagógusok fizetését, de Dobrev Kláráék ebben akadályozzák a fideszes törekvéseket Brüsszelben. Így summázta a Telex a kormányinfón történteket. Európa és az ellenzék összekaphatná már magát, állandóan a Fidesz útjába állnak. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasom