Szerda éjszakai rendeleteiben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára: ezek szerint a jövő év első négy hónapjában (április 30-ig) ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most, írja a Bank360.hu. Lantos Csaba energiaügyi miniszter, pontosabban a minisztérium ezzel párhuzamosan közleményt adott ki, amiben azt írta, hogy „januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei” – idézi a Portfolio. A Bank360.hu tájékoztatása szerint a…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Bokszmeccs lett a falusi focimeccs vége
A Szerencsi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben. A vád szerint a két férfi idén augusztus 20-án, a kora délutáni órákban Golopon, a helyi kastély kertjében falunapi ünnepségen vettek részt. A rendezvény keretében egy futballmérkőzést is tartottak, amelynek befejezése után az egyik csapatban játszó férfi odament az ellenfél csapatának játékosához, szidalmazni kezdte, majd egyszer ököllel arcul ütötte. Ezt látva a támadó társa is odament a pálya mellett tartózkodó férfihoz, és minden szóváltás nélkül, a kezében levő sörös dobozt is magánál tartva, egyszer arcon ütötte. …
Tovább olvasomNemzetközi díjat nyert Urbán Helga, miskolci természetfotós
Urbán Helga A sziget című képe a holland Nature Photographer of the Year 2022 (NPOTY) nemzetközi fotópályázatán első helyezett lett Tájak kategóriában. „Közel 21 ezer kép érkezett 96 ország kiemelkedő természetfotósaitól. Nem találok szavakat mennyire boldog vagyok, ez hatalmas siker, az egyik eddigi legnagyobb fotós elismerésem. Gratulálok a többi sikeresen szereplő magyar fotósnak is!” – írja közösségi oldalán a miskolci természetfotós. „Nem találok szavakat mennyire boldog vagyok, ez hatalmas siker, az egyik eddigi legnagyobb fotós elismerésem.” – zárta bejegyzését Urbán Helga Forrás: Boon.hu Fotó: Minap.hu
Tovább olvasomElveszi a fogászatok támogatási összegének jelentős részét Pintérék átalakítási terve
Legrosszabb esetben akár nyolcszázezer-egymillió forintos havi bevételkiesést is jelenthet a közfinanszírozott pácienseket ellátó fogászatok számára a Belügyminisztérium legújabb átalakítási terve – írja a Népszava. Ezeknek a fogászatoknak jelenlegi finanszírozása most több jogcímből áll össze: a körzet lakosságának száma, és összetétele alapján számított bázis összegből, valamint a forgalmat tükröző teljesítménydíjból, továbbá a bértámogatásból. Január elsejétől az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának egyetlen fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna. Az új szabályozás, amely a jövő év első napjaiban lép hatályba, megszünteti a körzetek működésének stabilitást adó finanszírozási elemet, az alapdíjat és…
Tovább olvasomÚtlezárás az M3-as autópálya egy szakaszán
Az M3-as autópályán az emődi szakaszon, a 167-es és a 166-os km között dilatációt javítanak, a Budapest felé vezető oldalon lezárták a külső és a leálló sávot – írja az útinform. Forrás: Boon.hu
Tovább olvasomKéthónapos gyereke mellett árulta a drogot egy férfi
December 12-én, ferencvárosi lakásán fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószer-kereskedelemből élt, a drogot pedig otthonról árulta, ahol élettársával és kéthónapos gyermekükkel laktak. A házkutatás során a rendőrök 86 gramm fehér port (a gyorsteszt szerint amfetamint), 21 tablettát (a jelenlegi adatok alapján MDMA-t), 9 gramm kábítószergyanús növényi származékot (marihuánát), digitális mérleget, közel 800 000 forintot, valamint egy gáz-riasztó fegyvert és hozzá tartozó lőszereket találtak. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke összesen mintegy 350 ezer forintra tehető. Az 52 éves N. Sándort a fővárosi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett…
Tovább olvasomA Fidesz jelöltje nyerte az időközit Pesterzsébeten
A Fidesz-KDNP színeiben induló Szombathy Dénes Gyula nyerte a XX. kerületi, pesterzsébeti időközi önkormányzati választásokat – derül ki a valasztas.hu oldaláról. Szombathy összesen 543 szavazattal (51,8 százalék) nyert. A második helyen végzett Jurák Tamás, az MSZP-DK-Jobbik-LMP-Momentum-Párbeszéd jelöltje, aki 456 szavazatot kapott. A 24.hu azt írja, az időközi választást azért kellett kiírni, mert szeptemberben meghalt Komoróczy László, aki 18 évig volt önkormányzati képviselő a kerületben az MSZP színeiben. Forrás: 444.hu
Tovább olvasomDömötör Csaba: 1,36 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt
A pénteki összesítések szerint egymillió-háromszázhatvanháromezren töltötték ki a kérdőívet – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese. A politikus szerint „azt mutatja, hogy a nemzeti konzultáció újra bizonyított”. A korábbi nemzeti konzultációk közül kettő volt, amelyiken ennél – a kormány akkori közlései szerint – jóval több válasz érkezett be, a Stop Soros kampányban 2,4 milliót, míg 2020 nyarán az első koronavírusos nemzeti konzultációban 1,7 milliót mondott be a kormány. A legutóbbi, 2021 nyarán kiadott, „A járvány utáni életről” indított konzultációban szintén 1,4 millió körüli választ kaptak. Igaz,…
Tovább olvasomDK: azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség
A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya szerint azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség. A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a „forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak”. Ez – a DK szerint – papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig „a száguldó orbáni infláció” miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések. Úgy vélik, hogy – a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben – jövő januártól…
Tovább olvasom20 százalékkal emelik a fogvatartottak munkadíját
2023-tól nem lehet a fogvatartottak munkadíja kevesebb 66 600 forintnál – írta meg a 444.hu a Határozatok Tárában megjelent utasítás nyomán. A Tóth Tamás bv. altábornagy által jegyzett utasítás 20 százalékos emelést jelent a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottjainak, mivel 2022-ben a munkadíj alsó határa havi 55 800 forint volt. Az órabér idén 321 forint volt. A fogvatartottak munkadíjából 20 ezer forintot a tartási díjhoz való hozzájárulásként vonnak le, valamint körülbelül kétezer forintot a szabadulás utáni élet támogatására. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasom