A világjárvány miatt komoly válságba kerültek a hazai fürdők, a bevételük 50 százaléka kiesett 2020-ban, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón. A fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket – idézte a fürdőszövetség elnökét az MTI. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
A WHO szerint csak 2022-re válhat tömegesen elérhetővé a koronavírus elleni vakcina
Az ENSZ egészségügyi szervezetének vezető szakértője azt állítja, hogy sokat kell még várni arra, hogy a Föld teljes lakosságát be lehessen oltani koronavírus elleni vakcinával. Szerinte arra reális esély van, hogy 2021-re elkészüljön a várva-várt vakcina, de abból az első időszakban nem tudnak majd eleget gyártani, és szétosztani a világon ahhoz, hogy mindenkinek jusson. Soumya Swaminathan szerint a fiatal és egészséges népességnek 2022-ig várnia kell, hogy megkapja az oltást a most leginkább reálisnak látszó forgatókönyv szerint. A WHO szakértője arra is figyelmeztetett, hogy első körben az egészségügyi dolgozókat kellene oltani,…
Tovább olvasomLekapcsolta az internetet és zárakat is cseréltetett az SZFE új vezetése
Szarka Gábor kancellár először csak az internetet kapcsolta le az SZFE-n, majd szerdán arról beszélt, hogy ennél messzebb is kész elmenni, hogy felszámolja a hallgatói ellenállást a Színház- és Filmművészeti Egyetemem. Másnap délelőtt a hallgatók már azt vették észre, hogy a gondnokok elzárták előlük az Ódry Színpadot, azt a termet, ahol eddig a fórumaikat tartották. A bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták. A kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, de hogy biztos ne tudjanak visszajutni, a zárakat is lecserélték. Az Ódry Színpadot korábban soha nem zárták, a hallgatók nem is tudtak róla, hogy…
Tovább olvasomSzinte egyik pillanatról a másikra bénult le a Miskolci Nemzeti Színház táncosa
Horváth Renátó táncművész a hajdú-bihari Polgárról származik, a Miskolci Nemzeti Színház táncosa. Közel egy éve küzd egy titokzatos betegséggel: szinte egyik pillanatról a másikra lebénult. A Debrecinernek mesélt arról, hogyan élte meg az idegrendszere leállását, milyen anomáliákkal szembesült az őt ápoló kórházakban, mígnem egy magánklinikán visszakapta a reményt, hogy valamikor újra lábra állhat. Renátó életében 2019. december 3-án földindulásszerű változás állt be. Egy színházi próbát követően fáradtan elment bevásárolni. Amikor hazaért, úgy érezte, mintha kettévágták volna a hátát a lapockája vonalában. „Mintha flexszel kettéhasítottak volna. Először azt hittem, hogy valami izomgörcs, gondoltam, hogy befekszem egy…
Tovább olvasomIsmét rekordot döntött a napi halálozások száma
Csütörtökre 950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 41 732 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 29 idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 1052 főre emelkedett, 12 628-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 28 052 fő. Az aktív fertőzöttek 33 százaléka, az elhunytak 43 százaléka, a gyógyultak 31 százaléka budapesti. 1555 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 167-en vannak lélegeztetőgépen – írják a koronavirus.gov.hu oldalon. A járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsa, és nem hagyja, hogy a vírus megbénítsa…
Tovább olvasomHörcsik Richárd és Répássy Róbert is a kínai hírszerzés által megfigyeltek listáján
A két fideszes borsodi (jelenlegi és volt) képviselő olyan nevek mellett szerepel a listán, mint Orbán Viktor egyik lánya, Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató vagy épp Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus. Orbán Viktor miniszterelnök egyik lánya, Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök neve is szerepel azoknak a magyar közéleti személyiségeknek a listáján, akiket megfigyelt a kínai hírszerzés – derül ki a Telex cikkéből. Mivel Orbán Viktor családtagjai nem közszereplők, ezért a hírportál nem közölte a…
Tovább olvasomVasárnap ismét Miskolc belvárosában rendezik meg a Barátság Maratont
Ismét Miskolc belvárosa ad otthont a Barátság Maratonnak, mely 2001-ben civil kezdeményezésre indult, így idén már a 19. alkalommal rendezik meg. A több távon meghirdetett futóversenyt október 18-án, vasárnap tartják meg, a forgatókönyv szerint 6.30 és 16.00 óra között. A sporteseményt néhány évvel ezelőtt invitálta az önkormányzat a település központjába, azt megelőzően az Egyetemvárosban volt a versenyközpont. A Veres Pál polgármester fővédnökségével, a városi önkormányzat támogatásával megrendezendő utcai futófesztivál idén is több utcát érint a belvárosban, melyeket a fenti idősávban lezárják a gépjármű-forgalom elől. A Görgey – Corvin – Vörösmarty…
Tovább olvasomÉpp csak vége lett a nyárnak, már Borsod közelében is leesett az első hó
Az előrejelzettnek megfelelően havazás váltotta az esőt az Északi-középhegység csúcsain, kifehéredett többek között a Kékestető, Bánkút, Mátraszentistván, Galyatető illetve Nagy-Hideg-hegy is – írja az Időkép. Az oldal szerint a Mátrában öt centis hó hullott, ami – a fagyponthoz közeli hőmérsékletnek köszönhetően – meg is maradt. Bánkúton, a Bükk-hegység negyedik legmagasabb pontján jelenleg szintén nulla fok környéki hőmérséklet és erős szél a jellemzőidőjárás. Minap.hu, fotó: Időkép
Tovább olvasom21 éves volt a koronavírus legfiatalabb magyarországi áldozata
A legidősebb pedig 103 éves, míg a halálozási arány 2,5 százalék – erről Müller Cecília beszélt az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. A koronavírusban elhunytak közül a legfiatalabb 21, a legidősebb pedig 103 éves volt – mondta Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján, hozzátéve, hogy az elhunytak átlagéletkora 75 év. Az országos tiszti főorvos a 40. és a 41. hét fertőzöttségi adatait is elemezte a tájékoztatón, szerinte a heti változásokkal jobban lehet jellemezni a járványt. A két vizsgált időszak között például 600-zal több ember lett fertőzött, ami 9 százalékos növekedést jelent. Az…
Tovább olvasomKiderült, hány hosszú hétvége és munkanap-áthelyezés lesz 2021-ben
Jövőre mindössze egy munkanap-áthelyezés bonyolítja a munkaszervezést, miközben összesen hat hosszú hétvége és egy négynapos hétvégi pihenő lesz – írta az Üzletem.hu az RSM Hungary adótanácsadó cég blogjára hivatkozva. Az első hosszú hétvége mindjárt újév napjával kezdődik majd, a következő a hétfőre eső március 15-én esedékes. 2021-ben az egyetlen négynapos hétvége a húsvéti ünnepekhez kötődik, mivel április 2. nagypéntek, és április 5. húsvéthétfő is pihenőnap lesz. A május elseje szombaton esedékes, viszont pünkösd miatt akkor sem maradunk hosszú hétvége nélkül. Ezt követően legközelebb augusztus 20-a, péntek miatt lesz alkalom hosszabb szünetre. Október 23-a azonban szombaton…
Tovább olvasom