Nem engedik felmondani az egészségügyi dolgozókat a veszélyhelyzet ideje alatt

Meghosszabbította az Orbán-kormány az átmeneti időt, csak 2021. március 1-én lép hatályba az egészségügyi szolgálati jogviszony Magyarországon – írja az Index. Ettől függetlenül az orvosok és az ápolók már jövő év januárjától az új bértábla szerint kapják a fizetésüket, szigorítást jelent azonban, hogy egészségügyi dolgozó nem adhatja be a felmondását veszélyhelyzet idején – derül ki azokból a kormányrendeletekből, amelyek szombat este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ami a felmondási tilalmat illeti, az 530/2020. kormányrendelet 2. paragrafusa úgy fogalmaz, hogy „az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben…

Tovább olvasom

Csúcson a járványadatok, a kormány mégis bízik a korlátozások nélküli karácsonyban

„Szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni karácsonykor” – olvasható Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében. Magyarországon jelenleg többek között éjszakai kijárási tilalom van érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, de a poszt szerint elképzelhető, hogy ezt az ünnepek idejére felfüggesztik. A kiírásból az is kiderült, hogy minderről 8-10 nap múlva dönthet az Orbán Viktor vezette kormány. Mindeközben a napi járványügyi adatok soha nem voltak ennyire rosszak: vasárnap a napi halálos áldozatok és az új fertőzöttek száma is minden eddigi rekordot megdöntött.

Tovább olvasom

Meghalt a rákbeteg idős hölgy, akinek a férje a kórház udvaráról szerenádozott

74 éves korában elhunyt Carla Bozzini – írja a 444.hu. A rákbeteg asszony azután vált világhírűvé, hogy 81 éves férje, Stefano a covid miatt elrendelt látogatási tilalom miatt a kórház udvaráról szerenádozott neki. Stefano Bozzini harmonikaszerenádjáról felvételek is készültek, amelyek aztán bejárták a világhálót (lásd lentebb). Tangóharmonikáján szerelmük meghatározó dalait játszotta el Castel San Giovanni kórházának udvarán. Carla Bozzini tíz napot töltött kórházban, teszteket végeztek rajta. Utána hazaengedték, így a halál már szerető férje társaságában, otthonában érte. 47 évig voltak házasok. 444.hu

Tovább olvasom

Tovább romlanak az adatok: rekordot döntött a halálozások és a napi új fertőzöttek száma is

Vasárnapra virradóra 156-an haltak meg az új típusú koronavírus-fertőzéssel összefüggésben – közölte a koronavirus.gov.hu honlapra hivatkozva az Index. Ez minden eddiginél rosszabb adat, tegnap 152 elhunytról adott számot a hatóság. Az elhunytak száma ezzel 4 672 főre emelkedett. A friss adatok szerint 6819 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ami szintén új csúcsot jelent. Ezzel 211 527 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 55 637 fő, az aktív fertőzöttek száma 151 218. Az aktív fertőzöttek 20, az elhunytak 24,…

Tovább olvasom

Érvénytelenítette az őszi félévet az SZFE vezetése

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn – derül ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem új fenntartójának péntek esti közleményéből, amelyet az Index idéz. Az 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletre hivatkozva azt írják: AZ SZFE-N AZ OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG CSAK 2021. FEBRUÁR 1. UTÁN FOLYTATHATÓ. A RENDKÍVÜLI HELYZETTEL ÉRINTETT, 2020. ŐSZI FÉLÉV NEM SZÁMÍT BE AZ NFTV. 47. § (1) BEKEZDÉSE, 48. § (2) BEKEZDÉSE, 48/A. § A) PONTJA,…

Tovább olvasom

Telekocsival küldte a kábítószert a fővárosból Miskolcra egy budapesti díler

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói 2020. november 24-én kutatást tartottak egy 26 éves budapesti férfi lakhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Budapest és Miskolc területén több alkalommal kábítószert értékesített. Az értékesítésben, illetve a továbbadásban közreműködött egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is. A nyomozás adatai szerint a 26 éves fővárosi lakos 2020. július 30-án telekocsival küldött Budapestről bruttó 5 gramm mennyiségben kokaint Miskolcra, melynek vételárát a 28 éves miskolci férfi banki átutalással rendezett. Az akkor történt rendőri intézkedésnek…

Tovább olvasom

4,4 milliárd forintos állami támogatást kap az indiai érdekeltségű borsodi beruházás

Szijjártó Péter elmondása szerint a beruházással harminc új munkahely létesül, így itt már kétszázan dolgozhatnak. Jelentős, 4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. – közölte az MTI-re hivatkozva a Hirado.hu által idézett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén csütörtökön. A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság működik, ezt a mostani fejlesztés is bizonyítja, a gazdaság pedig az emberek munkájától lesz sikeres, és nem a nemzetközi segélyektől, amelyek kiszolgáltatottságot hoznak. Mint mondta, munkahelyek kellenek a gazdaság…

Tovább olvasom

Megoszlanak a vélemények a miskolci karácsonyfáról – fotók

Mint azt megírtuk, az ország legnagyobb karácsonyfájává alakult az Avasi kilátó: a 72 méter magas TV-torony csaknem felét borították be fényfüzérekkel. A kilátó péntek este már ünnepi fényekben pompázott, mutatunk is néhány fotót erről: Persze nem mindenkinek nyerte el a tetszését a megoldás, az Új Miskolcon Láttam Facebook-csoportban voltak, akik a „karácsonyfa” hagyományostól eltérő alakján gúnyolódtak – viszont a legtöbben megvédték a „kreatív és egyedi” ötletet.

Tovább olvasom

Új negatív rekord: 152-en haltak meg koronavírusban egyetlen nap alatt

6268 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 204 708 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja az Index. Elhunyt 152, többségében idős, krónikus beteg – ami új csúcsot jelent -, így az elhunytak száma 4516 főre emelkedett. A gyógyultak száma 54 021 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 146 171 fő. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 24%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. Kórházban 7536 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 644-en vannak lélegeztetőgépen. A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon és a kórházi…

Tovább olvasom

A WHO szerint a védőoltás révén jövőre már ellenőrzés alá vonhatjuk a járványt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója csütörtökön Dublinban kijelentette, hogy a Covid–19 elleni védőoltás révén a világ fokozatosan ellenőrzése alá vonhatja a koronavírus-járványt a jövő évben, egyben óvatosságra intett a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban – írja az Index. „Nagyon-nagyon valószínű, hogy folytatódhat a régi életünk, de továbbra is be kell tartanunk a higiéniát és a távolságtartást. A védőoltások nem tüntetik el teljesen a Covid–19-betegséget. A mostani intézkedéseink és a védőoltások révén ténylegesen el tudjuk laposítani a járványgörbét, elkerülhetjük a kijárási korlátozásokat, és fokozatosan az ellenőrzésünk alá vonhatjuk a járványt” – mondta…

Tovább olvasom