Meglehetősen erős kijelentést tett Emmanuel Macron francia államfő arra reagálva, hogy kritikusai szerint autoriter államot csinál Franciaországból – számolt be róla a Telex. A Politico cikke szerint Macron a vádakra azzal válaszolt, hogy „Mi nem vagyunk Törökország vagy Magyarország”. Macront a Brut nevű digitális felületen tudták kérdezni az emberek – főleg fiatalok – bármiről. Ezen az eseményen beszélt arról, hogy szerinte nem szabad hagyni, hogy karikatúrát csináljanak Franciaországból, és azt sugallni, hogy korlátoznák a szabadságjogokat Franciaországban. A kétórás kérdezz-feleleken felhozták többek között azt az esetet, amikor három fehér rendőr brutálisan…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Itt vannak az Avasi kilátó felújításának első látványtervei – fotók
„Az Avasi kilátó átalakításának tervezési feladatát Viszlai József építész nyerte el, aki Hofer Miklós, Ybl- és Széchenyi-díjas építész, a tévétorony eredeti tervezőjének tanítványa” – tájékoztatott a Facebookon Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki néhány képet is megosztott a látványtervekről (lásd lentebb a beágyazott posztban). „Fantasztikus tervet tett le az asztalra, amely a következőkben fog átmenni az engedélyezés, településképi véleményezés ilyenkor megszokott eljárásain. Megújult formájában az épület még jobban megmutatja majd tiszta szerkezetét, láthatóvá válik a legfelső födém, a gerendarácsos szerkezet. Mindez összhangban Hofer Miklós eredeti elképzeléseivel, szellemiségével. Legjobb tudomásom szerint ő…
Tovább olvasomElhunyt Pécsi Ildikó színésznő
December 5-én gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó színésznő – adta hírül Gödöllő város Facebook-oldalára hivatkozva az Index. A színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 80 éves volt. Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron. A Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962–66), a Vígszínház (1966–70), a Mikroszkóp Színpad (1970–73), a kecskeméti Katona József Színház (1973–76), a Radnóti Színház (1976–85), a Népszínház (1985–90) és 1990 után évekig a József Attila Színház társulatának. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő…
Tovább olvasomMár a 200-at közelíti a napi halálozások száma
Sorozatban harmadik napja érünk el új negatív rekordot ezen a téren, de az új fertőzöttek száma sem csökken. 5525 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 243 581 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja az Index. ELHUNYT 193, TÖBBSÉGÉBEN IDŐS, KRÓNIKUS BETEG, AMI ÚJ REKORD, ÍGY AZ ELHUNYTAK SZÁMA 5706 FŐRE EMELKEDETT. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 70 396 fő, az aktív fertőzöttek száma 167 479. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 22 százaléka, a gyógyultak 24 százaléka budapesti. 7695 koronavírusos…
Tovább olvasomTörvényben kér béremelést a miskolciaknak Jakab Péter és a Velünk a Város frakció
A Velünk a Város frakció is támogatja Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő törvényjavaslatát, amely lehetővé tenné, hogy az alacsony jövedelemért dolgozók teljes személyi jövedelamdójukat visszaigényeljék, a multikat pedig béremelésre kötelezzék – hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón, amellyel kapcsolatos közleményt az alábbiakban teljes egészében idézzük. A Velünk a Város jobbikos frakciócsoportja – élve Miskolc felterjesztési jogával – törvénymódosító javaslatot terjesztett a kormányzat elé azzal a céllal, hogy az állami többségi tulajdonban levő vállalatok munkavállalóinak bére rendezésre kerüljön – idézte fel az előzményeket Badány Lajos péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. E beadványukra azonban értelmes…
Tovább olvasomFizetési előleget akart kicsikarni főnökétől a borsodi férfi, ezért azt hazudta, hogy kirabolták
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott döntést annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgy akart fizetési előleghez jutni, hogy azt hazudta kirabolták – számolt be róla a Borsodihir.hu. A bíróság által megállapított tényállás alapján a vádlott június 27-én valótlan bejelentést tett a Szerencsi Rendőrkapitányságon rablás miatt.Feljelentésének tartalma szerint a hajnali órákban ismeretlen elkövető bement a háza udvarára, majd az ahhoz tartozó nyári konyhába, ahol kést vett elő, és felszólította a vádlottat, hogy adja át a pénzét. Ugyan a vádlott ezt megtagadta, de az ismeretlen elkövető az ajtó melletti ruhafogason lévő…
Tovább olvasomÚjabb két miskolci óvodában kellett rendkívüli szünetet elrendelni
Az alábbiakban Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ezzel kapcsolatos közleményét idézzük. Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája intézmény vonatkozásában 2020. december 7-től december 11-ig, és a Miskolci Belvárosi Óvoda Kassai úti Tagóvodája egy csoportja vonatkozásában 2020. december 4-től december 12-ig. Az Oktatási Hivatal a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelzésére reagálva, az intézményekben észlelt koronavírusos megbetegedések miatt rendelte el a rendkívüli szünetet.
Tovább olvasomDeutsch Tamás elnézést kért az Európai Néppárt vezetőjétől a gestapós megjegyzése miatt
Az EUrológusnak is eljuttatta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő azt a levelet, amelyben a következőkről tájékoztatta néppárti frakciótársait, s amelyet a HVG idéz: „A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam.” Hozzáteszi, hogy minap telefonon is beszélt Weberrel, aki jelezte neki, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Mindennek azért van jelentősége, mert Othmar Karas osztrák képviselő egy olyan indítványt juttatott el a…
Tovább olvasomOrbán: Aki nincs az Unióban, az gyorsabban tud védekezni
“Azt tudjuk, ami már megtörtént. És itt kaptunk egy nagy pofont. Nem külön Magyarország, hanem Európa. Brüsszelnek keverték le a pofont, de akkorát rezeg, hogy még én is érzem” – mondta a miniszterelnök szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában arról, hogy péntek reggel kiderült, Nagy-Britannia megkapta a vakcinákat a Pfizer és a BioNTech vállalatoktól, és elkezdi az oltást, pedig Magyarország is rendelt belőle. “Most olyan rosszul jártak, hogy kiléptek az unióból?” – tette fel a kérdést a Telex.hu által idézett Orbán, aki ezután arra jutott, hogy az hamarabb meg tudja…
Tovább olvasomFerenc pápa álkereszténynek tartja a félelemkeltő és menekültellenes kormányokat
“Egy párt vagy egy demagóg politikus által manipulált nép megszűnik nép lenni, és fásult tömeggé válik. A diktatúrák mindig így kezdődnek: elvetik a félelem magját a nép szívében, aztán felajánlják, hogy megvédik őket félelmük tárgyától, és cserébe megtagadják tőlük a hatalmat, amely meghatározza a jövőjüket” írja Ferenc pápa új könyvében, amelyről a Telex ír. Az Álmodjunk: Út egy jobb jövő felé címmel megjelent írást több helyen “önéletrajzi műnek” nevezik, holott a pápa személyes élettörténete az, ami a legkisebb hangsúlyt kapja a közel 250 oldal alatt. Az Álmodjunk inkább egy nagyon…
Tovább olvasom