Fizetési előleget akart kicsikarni főnökétől a borsodi férfi, ezért azt hazudta, hogy kirabolták

Megosztás

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott döntést annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgy akart fizetési előleghez jutni, hogy azt hazudta kirabolták – számolt be róla a Borsodihir.hu.

A bíróság által megállapított tényállás alapján a vádlott június 27-én valótlan bejelentést tett a Szerencsi Rendőrkapitányságon rablás miatt.Feljelentésének tartalma szerint a hajnali órákban ismeretlen elkövető bement a háza udvarára, majd az ahhoz tartozó nyári konyhába, ahol kést vett elő, és felszólította a vádlottat, hogy adja át a pénzét. Ugyan a vádlott ezt megtagadta, de az ismeretlen elkövető az ajtó melletti ruhafogason lévő kabát zsebében lévő pénztárcájából kivett 2 000 forint készpénzt, majd arra kérte a vádlottat, hogy engedje ki őt a kapun.

A vádlott – hamis állítása szerint – kikísérte az ismeretlent a ház elé, ahol őt a társa várta, aki azzal fenyegette meg a vádlottat, hogy „estére 5 000 forintot, vagy kinyírunk!”. A bejelentést követően – miközben a nyomozóhatóság már megkezdte az ügyben az intézkedést – a vádlott tájékoztatta a rendőrséget, hogy a feljelentés nem volt valós, azt csupán azért találta ki, hogy főnökétől fizetési előleget kérhessen. A valótlan feljelentés alapján indult eljárást megszüntették.

A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság a férfival szemben hatóság félrevezetése miatt 6 hónap fogházbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését maga tárta fel.

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek