Egy sérültet ápolnak már csak a tiszaújvárosi robbanás Miskolcra szállított érintettjei közül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban.
Tovább olvasomSzerző: Pálinkás János
Megbénult a miskolci fővonal: 300 méteren tépte le a felsővezetéket egy tehervonat
Keddre virradó éjjel komoly fennakadás támadt a miskolci vasúti fővonalon: egy tehervonat mozdonyának megsérült az áramszedője, és nagyjából 300 méteren leszakította a felsővezetéket Vámosgyörk és Füzesabony között.
Tovább olvasomA DAM területéről döntött a miskolci közgyűlés
Hétfőn délután rendkívüli ülésen tárgyalta a miskolci közgyűlés a Diósgyőri Acélművek (DAM) egykori területének sorsát.
Tovább olvasomMagyar Péter alkotmánymódosítással távolítaná el Sulyok Tamást
Magyar Péter miniszterelnök hétfő reggel nyolc órakor érkezett a Sándor-palotába Görög Márta igazságügyi miniszter társaságában, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tárgyaljon. Az államfő negyedórával korábban ért oda. A kormánypárti és ellentüntető szimpatizánsokból álló, mintegy kéttucatnyi fős tömeg egymásnak kiabált a helyszínen, időnként hazaárulózás is felhangzott — Magyar pedig a sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy „kicsit csalódott”, amiért „csak négy-öt fizetett trollt” sikerült odaküldeni.
Tovább olvasomPontot mentett Nagykanizsán a Cigánd, a feljutás sorsa a visszavágón dől el
A labdarúgó NB II-be kerülésért kiírt osztályozó első mérkőzésén 2–2-es döntetlent harcolt ki a Cigánd Nagykanizsán, így a két csapat gyakorlatilag tiszta lappal várhatja a jövő vasárnapi visszavágót. A bodrogközieknek volt is okuk az elégedettségre, hiszen idegenben szereztek pontot a délnyugati csoport bajnokával szemben – még akkor is, ha a hazaiak a hajrában akár győzhettek is volna.
Tovább olvasomMától online platformra költözött a Miskolc Televízió
Hétfőtől, azaz június 1-jétől kizárólag az interneten lesznek elérhetők a Miskolc Televízió műsorai. A lineáris adás megszűnéséről a televíziót működtető MIKOM Nonprofit Kft. döntött, a változást a médiapiac átalakulásával és a nézői szokások módosulásával indokolva. A cég szerint a televízió ezentúl korszerűbb, a mai igényekhez igazodó formában tájékoztatja a közönséget.
Tovább olvasomTető került az utolsó toronyra is a diósgyőri váron
Újabb látványos szakaszához érkezett a diósgyőri vár rekonstrukciója. A kivitelező Épkar Zrt. pénteken közel harminc fotót tett közzé a munka jelenlegi állásáról, a képeken pedig jól látszik, ahogy daruval a helyére emelik a délnyugati, egykor csonkán maradt torony tetőszerkezetét.
Tovább olvasomAz erő Miskolccal volt: első alkalommal rendezték meg a MiskolCON-t
Képregényrajongók, szerepjátékosok, cosplayerek és videojáték-kedvelők lepték el szombaton a miskolci Tudomány és Technika Házát, ahol első alkalommal rendezték meg a MiskolCON-t, Kelet-Magyarország egyik legnagyobb geektalálkozóját.
Tovább olvasomMegérkezik az Acélvárosba az Akkuváros – vetítés és beszélgetés a hazai akkumulátoriparról
Egy olyan dokumentumfilm érkezik a miskolci Tudomány és Technika Házába, amely az utóbbi évek egyik legtöbbet vitatott magyarországi folyamatát járja körül: hogyan vált Debrecen néhány esztendő alatt a hazai akkumulátoripar fővárosává. A Debreciner Akkuváros – Gyárak a kert végében című alkotását a Borsod24 szervezésében 2026. június 3-án, szerdán este 7 órától láthatja a miskolci közönség.
Tovább olvasomVissza a vizet a tájba: így éledhet újra a Tisza-vidék
Magyarország valaha víznagyhatalom volt, ma viszont az Alföld szomjazik: a talajvíz szintje drasztikusan süllyed, a folyók vízhozama apad, a klímaváltozás pedig egyre hosszabb és perzselőbb aszályokkal sújtja a vidéket. A szakemberek egy radikális, mégis ősi megoldáson dolgoznak – vissza kell adni a területet a víznek –, a kérdés csak az, hogy le tudjuk-e bontani a jogi és szemléletbeli gátakat egy élhetőbb jövő érdekében.
Tovább olvasom