Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK). Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában. A védőoltást idén is iskolai kampányoltás keretében adják be: az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában. Az oltás Magyarországon a 12. életévüket betöltött, hetedikes lányoknak 2014 óta ingyenesen elérhető, és tavaly óta már a fiúknak is. A beadott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget, és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen,…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Állatvásárok és szaporítók – Borsodban is virágzik az üzlet | fotók
A Szol24 és a Borsod24 stábja pár nappal ezelőtt ellátogatott az Ónodi Vásárba, ahol a konyhai kellékek, bútorok és ruhaneműk mellett kölyökkutyákat is árulnak. Szinte mindenki megáll az apró ketrecekbe zsúfolt pár hetes négylábúaknál és gügyögve konstatálják milyen zabálnivaló kis lények ezek. De vajon ugyanígy ájuldoznának a meghatódottságtól, ha tudnák, hogy milyen körülmények közül kerülnek ki ezek a látszólag egészséges, bánatos szemű állatok? 2020 őszén több állatvédő szervezet összefogásával 148 kutyát –mopsz, spániel, uszkár, spicc, westie, bichon- sikerült kimenteni egy karcagi szaporítótelepről. Az állatok döbbenetes körülmények között tengették napjaikat: rossz hűtőszekrények, hűtőládák szolgáltak az…
Tovább olvasomKanász-Nagy: „A Fidesz épp most adja el a jövőnket a multiknak”
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a Fidesz épp most adja el a jövőnket a multiknak – erről tartott sajtótájékoztatót a párt országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté. Aktuális példát is felhozott a politikus, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a kínai CATL cég Debrecenben háromezer milliárd forintért fog akkumulátorgyárat telepíteni. Ezzel a beruházással Kanász-Nagy szerint számos probléma van, nincs ütemterve, nem látni a gyár finanszírozását, illetve az sem egyértelmű, hogy a magyar állam mekkora támogatást fog nyújtani a kínai cégnek. A korábbi példákból kiindulva azonban nem…
Tovább olvasomPluszpénzt ad a dolgozóinak a Magyar Telekom az infláció miatt
Összesen hárommilliárd forintnyi egyszeri javadalmazással segíti a dolgozóit a Magyar Telekom azért, hogy ezzel támogassák őket a növekvő inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében – írta a Portfolio. Arról is megegyeztek az érdekképviseletekkel a Magyar Telekomot és a T-Systems Magyarországot illetően, hogy a vállalat dolgozói 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek. Az összeg várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket 2023-ban. Bejelentették azt is, hogy nem kezdenek csoportos létszámcsökkentésbe, de korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek meg.
Tovább olvasomÖsszevertek egy rabot a miskolci fegyőrök, eddig hét gyanúsítottat hallgattak ki
A Fazekas utcai büntetésvégrehajtó intézetben történt bántalmazás, amely miatt hét alkalmazott ellen folyik nyomozás. A boon.hu információi szerint a megvert elítélt jelzése után indult vizsgálat, ezt követően a belső kamerafelvételen meg is találták a bántalmazást. A verésben több fegyőr vett részt, de olyanok is voltak, akik tevőleg nem voltak részesei a bántalmazásnak, de végignézték és nem jelentették. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt folytat nyomozást. Az eljárásban eddig hét gyanúsított kihallgatása történt meg.
Tovább olvasomAz elzárt orosz gáz pótlására Ukrajna saját tartalékát ajánlotta fel az EU-nak
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője azt mondta a társulási tanácsot követő sajtótájékoztatón Brüsszelben, hogy Ukrajnát elfoglalni, megsemmisíteni és gyarmatosítani akarta Putyin, ehelyett elérte, hogy az EU-hoz közelítette az országot. Egyúttal a tagállamok nevében további támogatásról biztosította a szintén jelen lévő Denisz Szmihal ukrán miniszterelnököt. Az Európai Unió továbbra is támogatni fogja Ukrajnát politikailag, pénzügyileg és katonailag. Ameddig kell, és amilyen mértékben szükséges – közölte Borrell. Kijelentette, hogy az elsődleges cél Ukrajna támogatása és a háború befejezése, Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartásával. Denisz Szmihal megköszönte az eddigi embargókat, de további szankciók…
Tovább olvasomMiskolc is felkerült az interaktív térképre, amin megmutatják, hol tüntetnek az oktatásért
Folyamatosan frissülő interaktív térképet készített a hvg.hu munkatársa arról, hogy eddig hol voltak tiltakozások és tüntetések az utóbbi napokban az oktatásért és a pedagógusokért. A Tanítanék! mozgalom gördülő ellenállást javasolt az iskoláknak, ami szerint minden héten egy napot tanítás helyett szánjanak tiltakozásra. Az eddigi résztvevők közé egy miskolci intézmény is felkerült, ugyanis a Herman Ottó Gimnáziumban reggel nyolc és délelőtt tíz óra között nem tanított 37 tanár, ők a tankerületi központ előtt tüntettek ebben az időpontban, Ezen kívül szeptember 5-én a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban harminc tanár tagadta meg a munkát…
Tovább olvasomAz idei nyár volt a legmelegebb nyarunk valaha
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai megerősítették a tényt, amit mindnyájan éreztünk a saját bőrünkön: minden korábbinál melegebb volt az idei nyár. A rendszeres méréseket 1901-ben kezdték el, azóta egyetlen nyáron sem volt akkora hőség, mint most. Az idei nyár középhőmérséklete 22,8 Celsius-fok volt, míg az eddigi rekorder 2003-as nyáron csak 22,3 fok volt ugyan ez a mutató. A mérések első 90 évéből csak 1905, 1946, 1950 és 1952 nyarának hőmérséklete volt átlag fölötti, majd negyven év kihagyás után 1992 és 1994 következett, utána egyre gyakoribb lett a forróság, ugyanis 2002,…
Tovább olvasomA Milwaukee szerszámai a tartósság szimbólumai
A MILWAUKEE újabb úttörő megoldásokat kínál a tartozékok piacán a következő generációs SHOCKWAVE IMPACT DUTY ütvecsavarozó dugókulcs-család bevezetésével, amely ¼”, ³⁄8”, ½”, ¾”, és 1” négyszög befogású méretben is elérhető. Úgy tervezték, hogy ütvecsavarozókkal, csavarbehajtókkal és racsnikkal használva extrém helyzetekben tartós, ütésálló legyen, valamint ellenálljon akár a legnagyobb nyomatéknak is. A SHOCKWAVE IMPACT DUTY dugókulcsok sülyesztett, színes méret jejölései maximális kopásállóságot biztosítanak, így megkönnyítve a felhasználók számára a termék teljes élettartama alatt a megfelelő dugókulcs kiválasztását. A szilárd kovácsolt acélból készült dugókulcsok optimális teljesítményt nyújtanak nagy igénybevétel esetén is, a…
Tovább olvasomAz LMP feljelentést tesz a kelet-magyarországi gólyapusztulások miatt
Természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek hívták fel a figyelmet arra, hogy Kelet-Magyarországon csak idén mintegy 150 ezer madár köztük több tucat fokozottan védett fehér gólya pusztulását okozta feltételezhetően Mészáros Lőrinchez tartozó Opusz Titász Zrt. nem megfelelően szigetelt villanyoszlop hálózata – írja vasárnapi közleményében az LMP, azt követően, hogy a BBC riportot forgatott a magyarországi gólyapusztulásokról. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a kellő szakmai követelmények hiányában kiépített hálózat miatt pusztul el az élővilág, ezért a párt képviselői ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. Emellett írásbeli kérdéssel fordulnak Nagy István agrárminiszterhez, melyben tájékoztatást és azonnali…
Tovább olvasom