Egyetlen év alatt a duplájára emelkedett a búza ára

Az idei első félévben átlagosan 40 százalékkal nőttek a termelői árak, a drágulás pedig folytatódott júliusban is. A kategóriák alapján a gabonafélék drágulása a legdrasztikusabb: 82,2 százalékkal fizetnek többet, mint egy éve. Egy hónap alatt, azaz júniusról júliusra ez 11,1 százalékpontos emelkedést jelent. A zöldségfélék felvásárlási ára átlagosan 27,4 százalékkal volt magasabb a tavaly júliusinál. A zöldborsó drágult a legnagyobb mértékben, 51,2 százalékkal. Érdemes a zöldségek drágulása mellé viszont hozzátenni, hogy a gyümölcsök ára a KSH adatai szerint csak 4,3 százalékot emelkedett éves szinten. A mezőgazdasági termékek pedig várhatóan tovább…

Tovább olvasom

Saját mentelmi jogának felfüggesztését kérte Fekete-Győr András

A Momentum elnöke és országgyűlési képviselője még 2018 decemberében, a rabszolgatörvény elleni tüntetésen a budapesti Kossuth téren egy játékboltban is kapható füstszórót ejtett a rendőr-sorfal közé, miután felszólítás nélkül fújták a könnygázt ártatlan fiatalok és idősek arcába. A füstszóró egyébként senkit nem talált el. „Nem bújok a mentelmi jogom mögé – azt kértem az Országgyűlés Mentelmi bizottságától, hogy függessze fel a mentelmi jogomat.” – írta az ellenzéki politikus egy bejegyzésben. A saját esete kapcsán a magyar jogrend működéséről és lassúságáról is értekezett: A magyar jogrend csodája, hogy 400 nap elteltével…

Tovább olvasom

Zivatarveszély van érvényben, a jövő hét végén tíz fok alá is hűlhet a levegő

Az ország összes megyéjére kiadták a figyelmeztetést zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent majd, de esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint a hét elején még meleg és jó idő várható, azonban pénteken gyors lehűlés várható. Hétfőn többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet főleg a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Kedd hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek,…

Tovább olvasom

Ezt történt Kötcsén – Konok Péter írása

Konok Péter publicista közölte az alábbi írását a közösségi média platformján, amit most mi is továbbközlünk, természetesen változtatások nélkül: Nézem a fényképeket a nerzsoá rongyrázásról, az újgazdag parvenük döcögő nerisztokráciájáról. Milliós hacukák, tízmilliós ékszerek, végletesen elocsmányult arcok, bamba kiszolgák, a hatalom megbarnult, varacskos ősgyíkjai és a körülöttük vihogó, viháncoló új undokak. Miről beszélnek vajon ezek egymás között? Nemigen hinném, hogy valódi beszéd az. Az alázatos kliensek körbetáncolják az önmagát ünneplő Trimalchiót, és közben igyekeznek mérget csempészni egymás serlegeibe. Filmek jutnak az eszembe. Az öldöklő angyal és A burzsoázia diszkrét bája…

Tovább olvasom

Ön szerint Hollósy András elfogadja Bartha György kihívását? Szavazzon!

Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője nemrég egy nyílt, élőben közvetített vitára hívta Hollósy Andrást. Bartha azzal indokolta a váratlan kihívást, hogy a fideszes politikus az országos médiában igaztalan állításokkal próbálja meg lejáratni Miskolcot és a város vezetését. Emiatt szeretne egy szakmai véleményütköztetést a miskolci tömegközlekedés helyzetével kapcsolatban. Ön szerint Hollósy bevállalja, hogy kamerák előtt vitassák meg Borsod megyeszékhelyének közlekedési problémáit? Szavazzon! Quiz Maker

Tovább olvasom

Gördülő sztrájkot szerveznek a pedagógus szakszervezetek

„Tiltakozunk, nemcsak azért, mert a kötelezettségszegéssel aránytalan szankcióval fenyegetik kollégáinkat, hanem azért is, mert az oktatási kormányzat ezzel azt bizonyítja, hogy a problémák megoldása helyett inkább megfélemlít, büntet, akár azon az áron is, hogy még több pedagógus esik ki a rendszerből, holott az Alaptörvényben előírt közoktatási feladatellátás már jelenleg sem valósul meg” – idézi a Portfolio a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Pedagógusok Szakszervezetének közös közleményét. A szakszervezetek olyan sztrájkok megtartására tesznek javaslatot közleményükben, amik képesek kihasználni a törvény kiskapuit. Úgynevezett „gördülő sztrájkok” előkészítésébe is belekezdtek az érdekvédelmi szervezetek, ezek részleteiről október…

Tovább olvasom

Menesztették a Paks II-ért felelős teljes igazgatóságot

Miután kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a paksi bővítésért felelős államtitkára, Süli János távozik a posztjáról, a 24.hu megtudta, hogy a paksi bővítés lebonyolításáért felelős projektcégben, a Paks II Zrt.-ben ugyancsak radikális változások történtek. Konkrétan teljesen átalakították a cég vezetését: az ötfős igazgatóságból lett háromfős, és az is új tagokkal. Az egyik távozó igazgatósági tag, nevét nem vállalva azt nyilatkozta a lapnak, hogy menesztették őt. A Paks II Zrt. honlapján is már fent vannak a vezetőség új nevei: az Eximbankot is vezető Jákli Gergely az új elnök-vezérigazgató, a további tagok pedig: Fellegi Tamás és Mendelényi Dániel. Orbán…

Tovább olvasom

Hivatalosan is királlyá nyilvánították III. Károlyt

Hivatalosan is Károly lett az Egyesült Királyság új uralkodója, miután a londoni Szent Jakab palotában tartott ceremónia keretében királlyá nyilvánították. Károly ugyan már közvetlenül édesanyja, II. Erzsébet királynő halála után uralkodó lett, de a szombati eseményen hivatalosan is megerősítették ezt, miután a Trónutódlási Tanács is jóváhagyta. Az Egyesült Királyság trónöröklési törvényei ugyanis előírják, hogy az uralkodók halála esetén ez a tanács kétséget kizáróan megállapítsa az új uralkodó kilétét, és nyilvánosan kihirdesse, hogy ő az Egyesült Királyság egyedüli és törvényes uralkodója A ceremónia végén, délben elhangzott a már God save the king kezdetű himnusz is,…

Tovább olvasom