Borsod megyében és az országban szinte mindenütt fennakadásokat és problémákat okoz a hóhelyzet. Nem volt ez másképp Ónodon sem, ennek ellenére a nagy múlttal rendelkező vásár így sem maradt el, és bár akadtak nehézségek, az árusok közül többen voltak bátrak kimerészkedni a csípős téli hidegbe, hogy az érkező vásárlóknak ne okozzanak csalódást.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
„Tisztességet és elszámoltathatóságot” – bemutatkozik a Tisza Párt sátoraljaújhelyi körzetének képviselőjelöltje
A jelöltállítás során a 05-ös számú választókörzetben már megismerhette a lakosság Lontay László nevét, aki két fordulóból is továbbjutva a Tisza Párt hivatalos képviselőjelöltje lett. Interjúnkból olvasóink közelebbi képet kaphatnak a politikus mögött álló természetvédő lokálpatriótáról, aki a gyakorlatias megoldások híveként tekint magára, és az élet számos területén rendelkezik tapasztalattal.
Tovább olvasomValóban felkészült Miskolc a havazásra? – Így alakul a hóhelyzet Miskolcon
A hóhelyzet miatt rengeteg panasz és észrevétel érkezett a lakosság részéről, megcáfolva a városvezetés felkészültségét hangoztató közléseket, valamint a hókotró járművek munkájával kapcsolatban is születtek észrevételek. A Miskolchoz köthető Facebook-csoportokat mémek és fotók árasztották el a közlekedésben tapasztalt körülményekről, ami egyben éles vitát is eredményezett a virtuális térben.
Tovább olvasomRemek példa egy borsodi gimnáziumból
Kiváló lehetőséget biztosítanak egy borsodi település gimnáziumában a leendő tanulóknak. Az intézmény ugyanis ingyenes felvételi előkészítőt ajánlott fel a diákoknak, ezzel segítve őket a minél magasabb pontszámok elérésében, valamint egymás, az iskola és az oktatók előzetes megismerésében.
Tovább olvasomFelrobbantotta az internetet a mosonmagyaróvári polgármester döntése, már a sátoraljaújhelyiek is voksolnak a „riogató” plakátokról (cikkünkben olvasóink is szavazhatnak)
Napok óta óriási érdeklődés kíséri a közösségi médiában Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármesterének döntését, amelynek értelmében eltűntették a városban a háborús veszélyre hivatkozó, pánikot és félelmet keltő, kormány által kihelyezett plakátokat. A városvezető célja a helyiek nyugalma, illetve a rendezett városkép megőrzése.
Tovább olvasom„Az országnak ezen a részén minden vendéglátós díjat érdemelne, aki kinyit reggelente” – az Év Vendéglátó Vállalkozása Miskolcon
A Rockabilly Chicken csapatát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöksége találta méltónak az év vendéglátó vállalkozása címre. Az elismerés nemcsak az étterem szakmai munkáját, hanem azt a közösségi szemléletet is visszaigazolja, amely a nyitás óta meghatározza a miskolci vendéglátóhely működését.
Tovább olvasomBelehalt sérülésébe a vasárnap este Miskolcon megkéselt fiatal
Január 4-én, vasárnap este szenvedte el halálos sérülését az a fiatal, akit a Vörösmarty utcán késelt meg támadója. A Boon.hu szerint a felek között vita bontakozott ki, amelynek következtében az egyik fiú megszúrta a másikat.
Tovább olvasomNe hagyjuk ki – különleges égi jelenséggel indul a 2026-os év
Az év első napjaiban nem mindennapi látványt tartogat számunkra az égbolt. Január elején érkezik a Quadrantidák meteorraj, amely minden évben az egyik leglátványosabb hullócsillag-záport produkálja, és idén egy ritka bolygó- és csillagegyüttállás is színesíti az éjszakai égboltot.
Tovább olvasom„Olyan egészségügyet szeretnék, ahol jó gyógyulni és jó gyógyítani”- bemutatkozik a Tisza Párt ózdi képviselőjelöltje
A jelöltállítás során a 03-as számú választókörzetben már megismerhette a lakosság dr. Németh Csilla nevét, aki két fordulóból is továbbjutva a Tisza Párt hivatalos képviselőjelöltje lett. Háziorvosként hosszú évek óta szolgálja közösségét, mostantól pedig a politikában is szeretné képviselni a térség és az ország érdekeit. A Borsod24 exkluzív interjújában mesélt döntéséről, kampányáról és arról, milyen kihívásokkal néz szembe az ózd környéki körzet.
Tovább olvasomLeégett egy köztéri szobor újév első napján Kazincbarcikán – FRISSÍTVE, új információkkal
A borsodi településen január elsején hajnali fél öt körül kaphatott lángra a Fő téren álló szobor, amely egy kínai sárkányt ábrázol a két ország együttműködésének szimbolikus jelképeként. A tűzesethez a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó Parancsokság kollégái vonultak ki, hogy a lángokat megfékezzék.
Tovább olvasom