A baleset a 26-ost és az M30-ast összekötő úton történt, az ütközéstől a személyautó kigyulladt. Frontálisan ütközött egy tartálykocsi és egy személygépkocsi Miskolc közelében – írja szombati közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrofavédelmi Igazgatóság. A közlés szerint a baleset a M30-as autópályát és a 26-os főutat összekötő 306-os főúton. „Az ütközés következtében a személyautó kigyulladt és teljes terjedelmében égett, mire a miskolci hivatásos tűzoltók kiérkeztek a helyszínre. A tüzet két vízsugárral eloltották. A tartályos jármű az árokba hajtott. A főutat teljes szélességében lezárták” – írják. Arról, hogy vannak-e sérültek és ha…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Veszteséggel zárta 2022-es évet a Fidesz
Közzétették a Fidesz 2022. évi pénzügyi kimutatását, amelyből kiderül, hogy veszteségesen zárta a párt az évet. Több olyan ember is feltűnt az adományozók között, aki 10 millió forintot fizetett a pártkasszába. Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben a Fidesz pénzügyi kimutatása a 2022-es évről. A kétoldalas dokumentum szerint a párt veszteségesen zárta az évet, ugyanis bevétele 3,49 milliárd, míg a kiadása 3,6 milliárd forint volt. A bevétel legnagyobb része a központi költségvetésből származott, ennek összege 1,7 milliárd forint volt. További 927 millió forintot a párt parlamenti frakciójának nyújtott állami támogatás részeként kaptak. A párttagok…
Tovább olvasomMegújul az úthálózat és a vízvezeték Radostyánban
A projekt finanszírozása az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül valósul meg. A beruházás fő célja Radostyán belterületén a meglévő úthálózat fejlesztése, a közintézményeinek jobb megközelíthetőségének biztosítása, a lakóterületekkel való kapcsolatok javítása, a településszintű közlekedésbiztonság növelése. A fejlesztés során az Ady Endre utca és a Kossuth Lajos utca burkolatának felújítása valósul meg a kapcsolódó közlekedésbiztonsági elemekkel. A munkák magukban foglalják az útfelület előkészítését, új kopóréteg kialakítását és a meglévővel legalább azonos teherbíró…
Tovább olvasomHatalmas baleset: betonfalba csapódott egy autó Hernádnémetiben
Az autó földig rombolta a temető kerítésének egy részét. A balesetnek sérültje is van és a Boon.hu információi szerint autós üldözés vezethetett a balesethez. Óriási gumicsikorgásra és csattanásra figyeltek fel Hernádnémetiben pénteken este fél nyolc körül a Béke utcában, a helyi temető mellett. Egy személyautó Tiszalúc irányából érkezett, vélhetően hatalmas sebességgel, az út pedig itt éppen két S-kanyart is leír, amelyet egyszerűen nem lehetett bevenni azzal a tempóval, amellyel az autó érkezett. Kisodródott, megpördült, majd belecsapódott a temető betonkerítésébe és a földel tette egyenlővé. A helyszínen lévők elmondása szerint a…
Tovább olvasomGyász: Elhunyt Vega, a Baráthegyi Iskola vakvezető kutyája
Nagy veszteség érte közösségünket a múlt héten. Egyéves kutyánk, Vega örökre elaludt. Minden törekvésünk ellenére nem sikerült megmentenünk – írták Facebook bejegyzésükben „Vega iskolánk vakvezető tanulója volt, kiképzése elején tartott, amikor megbetegedett. Miközben lázasan kerestük több orvos bevonásával a gyógyulás felé vezető utat, tudtuk, hogy Vegának megvan minden kötelező oltása, és több is annál, hiszen nagyon fontos feladatra készült, mégis, mindezek ellenére odáig jutottunk, hogy az életét nem lehetett megmenteni. Megpróbálta több orvos, a legmagasabb szinten felszerelt állatkórház, mégis elment. Mint kiderült, fertőző betegségek olyan leküzdhetetlen kombinációja döntötte le a…
Tovább olvasomVégrehajtás indult az Országos Roma Önkormányzattal szemben
A minisztérium 323 millió forintot akar beszedni az adóhatóság révén az Országos Roma Önkormányzattól. Lakatos Oszkár, a testület elnökhelyettese minden elemében vitatja az eljárás jogszerűségét, és politikai támadásról beszél. A Belügyminisztérium közel 540 millió forint visszafizetését követeli az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ), mert állításuk szerint az ORÖ szabálytalanul, nem rendeltetésszerűen költötte el a pénzt. A minisztérium fizetési felszólításokat is küldött az ORÖ-nek, de miután ez nem vezetett eredményre, az összeg nagyobb részét, 323 millió forintot végrehajtás útján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével próbálják beszedni – írja a Népszava. Lakatos Oszkár,…
Tovább olvasomCsalás és lopás gyanúja miatt tartóztattak le egy férfit Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két miskolci hotel és egy nyaraló szolgáltatásait vette igénybe úgy, hogy az ellenérték kiegyenlítése nem állt szándékában. Emellett a gyanúsított egy gépjárművet is eltulajdonított a benne hagyott indítókulcs segítségével, illetve további tizenegy autót tört fel értékek után kutatva, többek között készpénzt, rádiót, telefontöltőt és egyéb ingóságokat vett magához. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés tartamára tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a férfi személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon…
Tovább olvasomNapos, kora nyári idő várható egész hétvégén
A hosszú, csapadékos napok után, végre igazán jó időre van kilátás a hétvége során. Szombaton egész nap napos időre számíthatunk, délutánra a hőmérséklet maximuma elérheti a 25 fokot is, tehát igazi kora nyári idő várható. Az északkeleti szél időnként megélénkülhet. A hőmérséklet az éjszaka során sem süllyed 10 fok alá. A napos, meleg idő vasárnap tovább folytatódik. A hőmérséklet 24-26 fok között tetőzik majd, kisebb széllökésekre vasárnap is számíthatunk. Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás…
Tovább olvasomJövő hét szombaton nyitnak a strandok Miskolcon
Május 27-én megnyithatja kapuit a Selyemréti Strandfürdő és a miskolctapolcai strandfürdő is. Gyermeknap alkalmából színes programokkal várják a kicsiket. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, egy hét múlva, a pünkösdi hosszú hétvégén nyitnak a szabadtéri fürdők Miskolcon. A vendégek fogadására gőzerővel készülő létesítményekben Szopkó Tibor alpolgármester pénteken délelőtt tartott bejárást Németh Judittal, a Miskolci Fürdők Zrt. ügyvezető igazgatójával. A kertészeti munkák, valamint a medencék előkészítése és a takarítás jelenleg is zajlik, a Városgazda munkatársainak segítségével. De javítják a burkolati hibákat is, és Selyemréten a főépület belső tereit is újrafestik. Jövő…
Tovább olvasomVideón, ahogy egy családi ház kertjébe csapódik egy mentő
Az Országos Mentőszolgálat közzé tette a fedélzeti kamerás felvételeit annak a mentőautónak, amelyik csütörtök egy budapesti családi ház kertjébe csapódott. Az OMSZ szerint a felvétel bizonyítja, hogy egy figyelmetlen sofőr miatt történt a baleset, nem biztos, hogy a mentőautó vezetője hibázott. A mentőben szállított beteg nem sérült meg, a mentősök viszont igen, de szerencsére csak könnyebben. Az anyagi kár jelentős, írták a posztban. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Gálvölgyi János rosszulléte miatt az elmúlt időszakban sok szó esett a mentősök munkájáról. A színművészhez a hívás után 40-42 perccel indult…
Tovább olvasom