Elég volt a tócsaországából: egy város, ahol már a kutyapisit is fel kell takarítani a kedvenc után

Van egy város Európában, ahol mostantól nem elég csak zacskóval elindulni a kutyasétára: a gazdáknak vizet vagy permetezőt is magukkal kell vinniük, hogy az ebek után ne csak a „nagyobb”, hanem a „kisebb” nyomokat is eltüntessék. A toszkán kikötőváros, az olaszországi Livornó új szabályozása szerint tavasztól őszig a kutyasétáltatók kötelesek a kutyák vizeletét is lemosni a közterületekről, különben akár 25 és 500 euró közötti bírságra is számíthatnak.

Tovább olvasom

Négy év néma csend: a miskolci fideszes Kovács Zsolt egyszer sem szólalt fel – mégis marad a parlamentben (frissítve)

Négy év alatt egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben a miskolci, pontosabban ongai Kovács Zsolt – mégis újabb ciklusra készülhet. Miközben volt, aki több mint nyolcszáz alkalommal ragadott mikrofont, a borsodi politikus teljes csendben vitte végig a mandátumát. A most záruló parlamenti ciklus statisztikái nemcsak a legaktívabb felszólalókat mutatják meg, hanem azt is, hogy a politikai túléléshez néha a hallgatás is elég.

Tovább olvasom

Lejáratás, meglepetésfalvak, fordulat – így nyerte meg Bihari Zoltán a körzetet

A vasárnapi országgyűlési választások egyik meglepetésemberévé vált dr. Bihari Zoltán, aki a Tisza Párt színeiben a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében aratott győzelmet. A frissen megválasztott képviselő nemrégiben a tiszaújvárosi Tisza TV stúdiójában adott interjúban nemcsak saját sikeréről, hanem a kampány tanulságairól, a térség állapotáról és a várható politikai fordulatról is beszélt. Szavai alapján egyértelmű: nem klasszikus politikusi pályáról érkezett, és éppen ebben látja saját hitelességének egyik kulcsát.

Tovább olvasom

Hat fideszes BAZ megyei képviselőjelölt, aki biztosra ment, de hoppon maradt vasárnap

Az április 12-i országgyűlési választás nem csupán politikai erőpróba volt, hanem egy korszak lezárásának és egy új politikai dinamika kezdetének is tekinthető. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében különösen látványos fordulat zajlott le: több, évek óta stabilnak hitt kormánypárti szereplő szenvedett vereséget a Tisza Párt jelöltjeivel szemben. Az eredmények alapján világossá vált, hogy a választók jelentős része változást akart – és ezt a szándékot egyértelműen érvényre is juttatta.

Tovább olvasom

Percről-percre: választások BAZ megyében – bombariadó Miskolcon, már délután ötig megdőlt az abszolút részvételi rekord

Hírfolyamunkban egy cím alatt gyűjtjük a legjelentősebb miskolci, BAZ megyei, országos híreket a 2026-os országgyűlési választásokról. Tartsanak a Borsod24-gyel! Délután három óráig hatalmas rekordot döntött a választási hajlandóság, bombariadó volt Miskolcon az egyik szavazóhelyen.

Tovább olvasom

Kocsmapultoknál forr a politika: veszélybe került a Fidesz vidéki fölénye

Egy borsodi falusi kocsma hangulata sűríti magába mindazt, ami a 2026-os országgyűlési választások előtt Magyarország politikai térképét meghatározza. A Reuters április eleji riportere egy északkelet-magyarországi településen, Mályinkán járva mutatja meg, hogyan élnek, gondolkodnak és döntenek a vidéki választók – azok, akik hosszú évek óta a kormánypárt egyik legfontosabb bázisát adják.

Tovább olvasom

Szembenézés – amikor egy podcastból érkezik a valóság

A miskolci közélet aktuális kérdéseit járja körül rendszeresen a Szembenézés Podcast, és a választások előtti időszakban is arra számíthatnak a nézők, hogy a legégetőbb problémákat tárgyalja ki a két beszélgetőpartner, Szarka Dénes és Szopkó Tibor. Ezúttal a helyi választási kampány agresszív stílusát és a szerintük felelőtlen politikai ígéreteket bírálják a szereplők, majd részletesen elemzik az önkormányzati dolgozók bizonytalan helyzetét, a tervezett leépítéseket és a béremelések elhalasztását. Szó esik a helyi közlekedési tarifaközösség pénzügyi hátrányairól, összehasonlítva a miskolci forrásokat a debreceni támogatásokkal. Végezetül a DAM területének vitatott megvásárlását érintik, ahol korrupciógyanús tranzakciókra és a szakmai tervek titkosítására hívják fel…

Tovább olvasom

Most vagy soha: vasárnapig ingyen kapjuk a Tavaszi szelet

A húsvéti hétvégére időzítve rendkívüli döntést hoztak a Tavaszi szél – az ébredés alkotói: a filmet vasárnap éjfélig bárki ingyenesen megnézheti az eletedmozija.hu oldalon. A lehetőség nem csupán egy egyszerű online vetítés – sokkal inkább egy gesztus, amely egyszerre szól a közönségnek és a közéleti párbeszédnek is.

Tovább olvasom

Akkugyárak árnyékában: telt ház előtt robbant a Debreciner dokumentumfilmje Debrecenben

Telt ház előtt, jelentős érdeklődés mellett mutatták be péntek este Debrecenben az Akkuváros – Gyárak a kert végénben című dokumentumfilmet. A Debreciner szerkesztősége által készített alkotás premier előtti vetítésére a becslések szerint mintegy 120-an voltak kíváncsiak, ami jól jelzi, hogy az akkumulátoripari beruházások kérdése továbbra is az egyik legfeszültebb és leginkább megosztó közügy a kelet-magyarországi nagyvárosban – és egész Magyarországon.

Tovább olvasom

Újabb nagy név állt félre – egyre több ellenzéki jelölt lép vissza a Tisza javára

Ismét látványos fordulat történt a kampány hajrájában: visszalépett az egyéni képviselőjelöltségtől Kunhalmi Ágnes. A baloldali politikus szombat reggel jelentette be döntését, amelyet – saját megfogalmazása szerint – a körzet „sorsának védelmével” és a Fidesz győzelmének megakadályozásával indokolt.

Tovább olvasom