A gyermeknappal egybekötve rendeznek főzőversenyt az avastetői sportpályán május 25-én, azza jövő hét szombaton. Az esemény ötletgazdája Fodor Zoltán önkormányzati képviselő, aki elmondta, majdnem két évtizede álmodta meg a rendezvénysorozatot.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Elfogták a tiszaszederkényi férfit, aki leszúrta élettársát
Elfogták a tiszaszederkényi férfit, aki május 15-én – feltehetően szerelemféltésből – leszúrta élettársát – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Tovább olvasomA Mezőkövesd búcsúzott az élvonaltól, de Cseri Tamás marad
A Mezőkövesd döntetlennel búcsúzott az élvonalbeli szerepléstől, az NBI utolsó helyezettje 33 forduló után 21 ponttal a tizenkettedik, kieső helyen zárt, az utolsó meccsüket az MTK ellen játszották. Most a csapat egyik legismertebb játékosa, Cseri Tamás is bejelentette, hol folytatja a pályafutását.
Tovább olvasomAz utolsó percekben érvénytelenített gól által játszott döntetlent a DVTK és a Fehérvár
A Fehérvár számára kulcsfontosságú, de a helyezések tekintetében a DVTK számára is jelentős mérkőzés vette kezdetét Karakó Ferenc sípszava által a Sóstói Stadionban ma délután. A 40. élvonalbeli Fehérvár-Diósgyőr végeredménye gól nélküli döntetlen lett a bajnokság utolsó fordulójában.
Tovább olvasomTöbb, mint száz párossal indul hamarosan a Diósgyőr Rally
A nevezési időszak lezárultával eldőlt, hogy a négy bajnoki osztályban több mint 120 versenyzőpáros áll majd rajthoz a jövő hétvégi Diósgyőr Rallyn, a HUMDA országos ralibajnokság idei második futamán.
Tovább olvasomA Gyertyános Sörfőzde is csatlakozott az országos kisüzemi sörös rendezvényhez
A Szinva-patak völgyében kiemelkedő Gyertyános Sörfőzde a ’90-es évek közepén kezdte meg működését, azóta a miskolciak egyik igazán kedvelt sörfőzdéjévé nőtte ki magát. Mivel ők is csatlakoztak a Nyitott Főzdék Napjához, ideje felkészülnünk, ugyanis május 25-én (jövő hét szombaton) 14-16-18 órai kezdettel nyilvános (regisztrációhoz kötött) főzdetúrákat indítanak.
Tovább olvasomTallózás a független vidéki online média múlt heti írásaiból
Gödrök és a világ legrövidebb kerékpárútja Szolnokon, Orbán titokban migránsozott és genderezett Kecskeméten, a Debreceni Törvényszék megvizsgálja CATL környezethasználati engedélyét, Pécsett kavarodás volt a Quimby-koncert körül, Szegeden azon tűnődnek blokkolja-e az illusztráció a fantáziát, Magyar Péter pedig tarolt Kaposváron.
Tovább olvasomUngár: nem voltak őszinték a Partizán vitájának résztvevői
Ungár Péter, az LMP legismertebb politikusa a rendezvény egészére, valamint arra is reagált, hogy a Partizán nem hívta meg az általuk megrendezett vitára. Szerinte javított volna a vita őszinteség szintjén, hogy ha ott lett volna párt.
Tovább olvasomHalálosan megfenyegette a gyámügyi ügyintézőt, vádat emeltek ellene
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy borsodi férfi ellen, aki azzal fenyegetett meg egy gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli.
Tovább olvasomŐrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
Ahogy megíruk a Borsod24-en, szombat hajnalban Miskolcon, a Kandó Kálmán téren egy női holttestet találtak. Idegenkezűség gyanúja merült fel, ezért a rendőrség büntetőeljárást indított. A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe.
Tovább olvasom