Mégis újraszámolják az összes érvényes szavazatot a fővárosban

Megosztás

A Kúria hosszas várakozás után elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes szavazat újraszámolását. A Kúria weboldalán megjelent határozat szerint „elrendelik a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazat Nemzeti Választási Bizottság általi átvizsgálását, valamint újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását”. Az újraszámolás után fog kiderülni, ki lesz Budapest főpolgármestere.

A döntés azután született, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának, és megsemmisítette a Kúria korábbi végzését, amely jóváhagyta a Karácsony Gergely győzelmét megállapító NVB-határozatot. Az AB döntésének következményeként új eljárást kellett lefolytatniuk.

Karácsony és Vitézy természetesen ellentétesen értékelte a döntést:

“Türelemmel várom az újraszámlálás lebonyolítását és eredményét. Maximálisan egyetértek Magyar Györggyel és immár a Kúria is így látja: hibázott az NVB, amikor csak az érvénytelen szavazatok újraszámlását rendelte el” – írta a Facebookon Vitézy Dávid.  Karácsony Gergely eközben így reagált: „Na hát ez történik, amikor az alkotmánybírák vélt vagy valós politikai elvárásoknak kívánnak megfelelni, és bemondásra újraszámoltatják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait” – írta a főpolgármester.

Június 9-én Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum által támogatott főpolgármester-jelölt, 324 szavazat különbséggel nyerte meg a választást. Az érvényes szavazatok mellett hivatalosan 24 589 érvénytelen szavazatot regisztráltak, bár a valós szám 23 926 volt. Ezért Vitézy Dávid már az eredmény kihirdetése előtt jelezte, hogy újraszámlálást fog kérni.

Kép: AFP

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek