Megújul Encs vízgazdálkodása

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs város önkormányzata 248,87 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást használhat fel a város vízgazdálkodási rendszerének fejlesztésére és a belterületi vízkárok csökkentésére – a projekt céljai között szerepel a belterületek védelme, a felesleges víz szabályozott és biztonságos elvezetése, valamint a helyi lakosok, vállalkozások és az infrastruktúra ár- és belvízkároktól való megóvása.

Tovább olvasom

Borsodban valósulhat meg az első hazai szivattyús energiatároló

Földtani kutatófúrások eredményei alapján választhatják ki az első magyarországi szivattyús energiatároló helyszínét – közölte az Energiaügyi Minisztérium egy friss Facebook-bejegyzésében. A tárca szerint a zöldenergia jövője meghatározó és Magyarország célja, hogy élen járjon mind a megújuló energia termelésében, mind annak tárolásában. Borsodban is zajlanak kutatófúrások.

Tovább olvasom

Gömöri felüljáró: Forgalmi torlódásra, lezárásokra számítsunk

A miskolci Gömöri felüljáró felújításának újabb szakasza indul 2024. október 20-án, vasárnap, amikor forgalomkorlátozások lépnek életbe a 3-as főút belvárosi szakaszán. A felújítás szeptemberben kezdődött, a VI. számú támasz megerősítésére, valamint a dilatációs szerkezet cseréjére fókuszál.

Tovább olvasom

Fontos jubileumot ünnepelt a Marketing és Turizmus Intézet

Különleges évfordulót ünnepelt október 11-én, péntek délután a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete péntek délután a Szeleta Park látogatóközpontjában. Az eseményen szakmai előadások és váratlan programok színesítették a baráti összejövetelt, hiszen a Marketing Tanszéket 1994. július 1-jén alapították a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, és azóta meghatározó szerepet tölt be a marketing oktatásában, kutatásában és szakmai tanácsadásában.

Tovább olvasom

Ezt beszélik: A független vidéki média legérdekesebb heti cikkei

A lassan döntési jogok nélkül maradó városvezetés, a kerítéssel és fallal védett Fertő tó, a világhírnévre törő magyar gyorsétteremlánc, a „nyikorgó” helyiek és a lemondott, de azért a helyén maradó kurátor: többek között ezek a témák szerepelnek a független vidéki sajtó legérdekesebb írásai között. Lapszemlénkben szó esik még a több ciklus óta „befagyott” önkormányzatról, a bezáró posták okozta áldatlan állapotokról, a kis boltokat megölő plázákról és egy társasház építése miatt lebontásra ítélt történelmi korú épületről.

Tovább olvasom

Számos osztályon kötelezővé vált a maszkviselés a miskolci kórházban

A növekvő számú légúti megbetegedések miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház október 12-től, azaz mától, visszavonásig bejelentette, hogy minden kórházi telephelyén az orr- és szájmaszk használata kötelezővé válik a magas kockázatú osztályokon és részlegeken.

Tovább olvasom