Február első napján kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2024-25-ös idényének folytatása, a jelenleg harmadik helyen álló Diósgyőr háza tájáról pedig több hivatalos érkezőt is bejelentettek. Két magyar játékosról, a DVTK saját nevelésű labdarúgójáról, Kállai Kevinről, illetve a kölcsönbe érkező Skribek Alenról van szó, sőt, sajtóhírek szerint egy 22-szeres, észak-macedón válogatott középpályás is Miskolcon folytathatja pályafutását.
Péntek délután a Diósgyőr két új érkező játékost is bejelentett. Hazatér Kállai Kevin, a DVTK saját nevelésű labdarúgója, aki 13 éves koráig helyben tanulta a futball alapjait, majd a szombathelyi Illés Akadémián folytatta fejlődését. A Szombathelyi Haladás felnőtt csapatában 18 évesen debütált, másfél év alatt 55 mérkőzésen lépett pályára a Merkantil Bank Ligában.
A másik érkező Skribek Alen, aki a Paks csapatától fél évre kölcsönbe érkezik Diósgyőrbe. A kölcsönszerződés lejárta után a DVTK opciós joggal élhet a játékos végleges megszerzésére. Skribek Alen sokszoros utánpótlás-válogatott támadó, fiatal kora ellenére már büszkélkedhet bajnoki ezüst- és bronzéremmel, valamint egy Magyar Kupa-győzelemmel is.
„Nagyon boldog vagyok, hogy Diósgyőrbe tudtam igazolni, és minden meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat megtartsa a mostani jó helyezését év végére is. Gera Dánielt és Bényei Ágoston ismerem jól a csapatból, de most lesz négy hetünk arra, hogy jobban megismerjük egymást. Augusztus elején megsérültem, eltört egy csont a talpamban, ezért három hónapot ki kellett hagynom, az utolsó mérkőzésre épültem fel, amin már játszani is tudtam. A most kezdődő felkészülést teljes erőbedobással fogom végigdolgozni, és remélem nem jön közbe semmilyen újabb sérülés. A csapat az első, de amennyiben a vezetőedzőtől megkapom a bizalmat, akkor természetesen szeretnék én is minél többet játszani, gólokat szerezni, gólpasszokat adni” – nyilatkozta a klub honlapjának Skribek.


A két hazai játékos érkezése mellett több sportlap is úgy értesült, hogy a Diósgyőr érdeklődését a huszonkétszeres észak-macedón válogatott középpályás, Jani Atanasov is felkeltette. Ő korábban a neves Hajduk Split és a Bursaspor csapatainál szerepelt, jelenleg a lengyel élvonalbeli Cracovia együttesét erősíti.
Atanasov az észak-macedón válogatottban egészen meghatározó szerepet tölt be, a legutóbbi négy mérkőzésükből három alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet, az utolsó találkozón ráadásul győztes gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez.
Képek: dvtk.eu, hellomiskolc.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!