A versenyt Turán Frigyesék nyerték, de a bajnoki címet egyetlen pont előnnyel egy másik páros hódította el. A legkevésbé a második helyezett lehetett boldog, Vinczéék minimális hátránnyal csúsztak le a bajnoki címről.
A szombati nap még a drámai balesetről maradt emlékezetes, Béres József és Varga „Cigány” Zoltán versenyautója ütközött össze november 7-én, a Zemplén Rali szombati versenynapján. A mádi gyorsaságin történt baleset után mindkét páros kiesett a szezonzáró futamból. Bútor Róbert a hatalmas technikai fölényt jelentő Ford Pumával majdnem egy perccel nyerte az első napot.
A baleset a Historic mezőny harmadik gyorsasági szakaszán történt. A helyszíni beszámolók szerint Béres József (Jozef Béreš jr.) Lancia Delta Integraléja megpördült a pályán, majd frontálisan ütközött a mögötte érkező Varga Zoltán BMW M3-asával. A Borsod24 úgy értesült, hogy Varga lába beszorult, ezért a műszaki mentés során ki kellett vágni az autóból. A pilótát megfigyelésre kórházba szállították.
Vasárnap délután véget ért a verseny, immáron megvan a győztes és a bajnok. A részleteket a Zemplén Rally Facebook-oldal osztotta meg.
A nem hivatalos eredmények alapján a III. Zemplén Rally győztese Turán Frigyes és Nyirfás Julianna, a 2026-os magyar bajnoki címet pedig egy pont előnnyel László Martin és Zsiros Gábor szerezte meg.
A Zemplén Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1.Turán Frigyes, Nyirfás Julianna (Škoda Fabia RS Rally2) 1:31:53,6
2. Vincze Ferenc, Kocsis György (Škoda Fabia RS Rally2) +4,8
3. László Martin, Zsiros Gábor (Škoda Fabia RS Rally2) +2:48,6
A bajnokiság végeredménye (5 futam):
1. László, Zsiros 162 pont
2. Vincze, Kocsis 161
3. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta R5) 124
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
