Néhányat kell még aludni, és Miskolc már csak az ötödik (!) legnagyobb város lesz Magyarországon!

Sokan még ma is a „másodikok” nosztalgia-mítoszában élnek a borsodi megyeszékhelyen, de napjainkban is már az a dermesztő helyzet, hogy… Miskolc csak a negyedik legnépesebb magyar település. Napok-hetek-hónapok kérdése, és még egy hellyel lejjebb csúszik (Pécs mögé).

Boritékolható az ötödik helyezés a lakosságszám alapján kalkulált város-nagyság sorrendjében. Az elmúlt évek-évtizedek szociológiai trendjei előrejelzik, hogy a borsodi nagyváros nemhogy nem visszakapaszkodik korábbi helyezésére, de tovább süllyed a ranglistán. A Központi Statisztikai Hivatal által publikált aktuális állás szerint Budapest és Debrecen után jelenleg is már Szeged következik – és csak azután Miskolc. De úgy, hogy az aktuálisan eggyel mögötte álló, ötödik Pécs népessége mindössze egy ezressel (volt) magasabb ez év elején, tehát joggal várható, hogy a baranyai megyeszékhely akár már mostanra, akár rövid időn belül beelőzi észak-keleti vetélytársát…

A napokban a Facebook Miskolc és Én csoportjában posztolta egy aggódó városlakó az alábbiakat, a mellékelt illusztrációval megtámogatva:

„A KSH legfrissebb adatai szerint már csak 1270 fővel laknak többen Miskolcon, mint Pécsen. Nagyon valószínű, hogy jövőre Miskolc az ötödik helyre csúszik vissza az országos rangsorban, folytatva ezzel az évtizedek óta fennálló haldokló tendenciát.”

Az FB-poszt alatt a „lájkok” sorakoznak: pontosabban 203 „feltartott hüvelykujj” mellett 199 „sírós arc”, 44 csodálkozó, 4 röhögős, 4 bosszankodó és 2 szívecskés. Az olvasói hozzászólások száma szintén kétszáz körül tart, a megosztásoké félszáznál.

Miskolc lakónépessége 2022. október 1-jén 147 533 fő volt (ami a megye össznépességének 23,7 százalékát tette ki), a Wikipedián olvasható adatok szerint, míg 11 évvel korábban még 170 ezer közelében állt a szám. A történelmi csúcs 1985-ben, emlékeztet az online lexikon, volt amikor is 211 645 fő élt Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek