Az egy évvel ezelőttihez képest két héttel rövidebb lesz a téli szünet a labdarúgó NB I-ben. A látványosan alulteljesítő Diósgyőr körül bár hatalmas viharok vannak az elmúlt időszakban, egyelőre semmi változás nem történik, de a csapat és a stáb Spanyolországban tölt majd két kellemes hetet.
A korábban többször olvasott ultimátum feltételeit nem teljesítette a csapat, a szurkolói csoportok pedig a DVTK vezetőségének lemondását kényszerítenék ki és teljes megújulást követelnek. A klubvezetés azonban a klubház előtti demonstráció és a szurkolók ígért mérkőzéseken való távolmaradásának ígérete ellenére a füle botját sem mozgatja és a téli szünet menetrendjét ismertette.
A DVTK hivatalos honlapján olvashattuk a spanyolországi edzőtábor programját is. Változásról egyáltalán nem esik szó, ultimátum ide vagy oda. A tavalyinál két héttel rövidebb lesz a Fizz Liga téli szünete. A 18. fordulót már decemberben lejátszották a csapatok, majd ez előző évinél egy héttel korábban, a január 24-i hétvégén folytatódik a bajnokság. A DVTK Debrecenben játszik, a játéknapot és a pontos kezdési időpontot később hozza nyilvánosságra az MLSZ.
Megtudhattuk azt is, hogy „a rendelkezésre álló időt a diósgyőri labdarúgók a lehető legoptimálisabban fogják felhasználni. Az utolsó bajnokit követően mindenki szerettei körében töltődhet fel az új kihívások előtt. Az egy hét teljes pihenőt követően karácsony után egyéni program szerint indul a munka, január 3-án pedig Diósgyőrben találkozik a társaság, hogy másnap útra keljenek az elmúlt évekből jól ismert dél-spanyolországi helyszín felé, és két héten keresztül a sotograndei Santa María Polo Club kifogástalan minőségű pályán edzenek. Ezt a programot felkészülési mérkőzésekkel színezi a stáb, a tervek szerint négyszer lép pályára a csapat. Az utolsó találkozó másnapján hazafelé veszik az irányt a DVTK játékosai, hogy az utolsó héten már bajnoki ritmusban készüljenek Diósgyőrben” – írta a honlap. Bármiféle vezetőségbeli változásról egy szó sem esik.
A DVTK programja
2025. december 20-26., szombat-péntek
Teljes pihenő
2025. december 27., szombat
Az egyéni felkészülés kezdete személyre szabott program alapján
2026. január 4.-16. vasárnap-péntek
Téli edzőtábor (Dél-Spanyolország)
2026. január 9., péntek
Felkészülési mérkőzés
2026. január 11., vasárnap
Felkészülési mérkőzés
2026. január 13., kedd
Felkészülési mérkőzés
2026. január 15., csütörtök
Felkészülési mérkőzés
(Az ellenfelek és a részletes program később.)
2026. január 17.-18., szombat, vasárnap
pihenőnap
2026. január 19.-23., hétfő-péntek
csapatedzések Diósgyőrben
2026. január 23./24./26., péntek/szombat/vasárnap*
19. forduló: Debreceni VSC – Diósgyőri VTK
A szurkolók nem repesnek az örömtől, többen ki is osztják a csapatot és a vezetőséget (a klub saját közösségi oldalán), ezekből idéznénk néhány véleményt. „Ezt a bagázst Parasznyára nem vinném ki egy edzőtáborba.” „Ennyi pénzt kiszórni ilyen teljesítményre. Menjenek futni a Bükkbe ingyen!” „Napolajat, napozóágyat vigyetek.”
„És megtanulnak focizni?” „Nulla teljesítmény jutalma 2 hét dél-spanyolországi tengerparti nyaralás. Van pénz nem is kevés!” „Jó nyaralást, pihenjétek ki magatokat! Megérdemlitek!” „Legalább edzővel megyünk?” – írták.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
