Az M3-as után az M1-es autópálya is folyamatos szűkítések színhelye lett, miután szeptemberben hivatalosan is megkezdődött a sztráda kétszer három sávossá bővítése. A munkálatok évekig tartanak majd – a koncessziót NER-közeli cégek nyerték el -, bár a helyszíneken a dugóban araszolva sokszor nem látni tényleges munkavégzést. A bővítés közben keletkező dugók kompenzálására a kormány új matricarendszert vezet be, amely azonban korántsem hasonlít ahhoz, amit Olaszországban látni.
Az M1-es bővítésénél a helyi lakosokat érintő nehézségek enyhítésére 2026. január 1-jétől bevezetnék az úgynevezett „négymegye-matricát”, amely Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék összes fizetős útjára érvényes lenne. A matricát D1M, D1 és U kategóriában 15 ezer, D2 kategóriában pedig 30 ezer forintért lehet majd megvásárolni.
Ugyancsak januártól a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató feladatai a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez kerülnek. Az átszervezést hivatalosan hatékonyság-növeléssel indokolják, ám a valódi hatás csak később lesz mérhető. A változás célja állítólag az, hogy a beszedett díjak nagyobb része közvetlenül az úthálózat fenntartására fordítódjék, miközben az úthasználók terhei nem növekednek – bár az éves megyei matrica ára januártól már 7190 forint lesz, szemben a jelenlegi 6890 forinttal.
Lázár János építési és közlekedési miniszter júniustól további kedvezményeket ígér a magyar családoknak az autópálya-matricáknál. A tárcavezető szerint a cél az, hogy kifejezetten magyarok kapják ezeket, külföldiek nem. Ugyanakkor kérdéses, hogy júniusban még Lázár fogja-e vezetni a minisztériumot, illetve hogy a minisztérium egyáltalán megmarad-e, ha nem a Fidesz nyeri a választást. Az ígéretek tehát egyelőre csak ígéretek – abban pedig Lázár erős, a megvalósításban kevésbé. Ott van például a régóta lezárt M30-as, amit nem lehet használni, cserébe más fizetős és nem fizetős útszakaszok extra terhelést kapnak. Ezt próbálja most kompenzálni a kormány, de csak helyi lakosoknak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei autósok már 2026-ban 65 százalékos kedvezményt kaphatnak a megyei matricából – hirdetik. (A 65% persze az idei árra vonatkozik, arról már kevésbé szól a fáma, hogy 6890 Ft-ról az éves megyei matricák ára 7190 forintra nő.) Azt ígérik, hogy 2500 forintba kerül majd, és a teljes, mintegy 135 kilométeres útszakaszon érvényes lesz.
Ezzel szemben Olaszország teljesen más utat választ. 2026-tól az autósoknak nem kell fizetniük a dugókért vagy az útépítések miatti késésekért – sőt, automatikus visszatérítést kapnak. Az új szabályozás szerint a fizetős utak díja arányos lesz a tényleges szolgáltatás minőségével, és ha ez nem teljesül, kompenzáció jár. A rendszer 30 kilométer alatti utakon minden késésre, 30-50 kilométeren 10 perc, 50 kilométer felett pedig 15 perc feletti késés esetén biztosít visszatérítést. A torlódásoknál a késés ideje határozza meg a kompenzáció mértékét: 60-119 perc között 50, 120-179 perc esetén 75, 180 perc felett pedig 100 százalékos visszatérítés jár. A napi matricások és gyakori ingázók is jogosultak erre, és ha az útépítés ellehetetleníti a használatot, bérletük lemondására is lehetőségük van.
A különbség szembetűnő: míg Magyarországon az autósok fizetnének azért, hogy a bővítés miatti dugókat elkerülhessék, Olaszországban a koncessziós társaságoknak kell állniuk a kompenzáció költségét. Az olasz rendszert egy országos applikáció kezeli majd, amely automatikusan követi a forgalmi adatokat és az útépítéseket. A visszatérítések költségét pedig nem lehet áthárítani a felhasználókra – új beruházásoknál egyáltalán nem, a meglévő koncesszióknál pedig 2026 és 2030 között fokozatosan csökken a díjfedezet ebből származó része.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
