Két tokaji pincészet is bekerült a világ legjobb borturisztikai célpontjai közé

Idén ismét magyar sikerrel indul a nemzetközi borturisztikai szezon. A tokaji pincészetek újra felkerültek a „World’s Best Vineyards” ranglistára, amely a világ legkiemelkedőbb látogatói élményt nyújtó borászatait sorolja fel. A díjat minden évben több száz bor- és utazási szakértő szavazatai alapján állítják össze, akik a világ minden tájáról jelölik azokat a borászatokat, amelyek a legteljesebb élményt kínálják a vendégek számára.

A tokaji Disznókő Szőlőbirtok tavaly és idén is bekerült a legjobbak közé, a 63. helyen – derült ki a vince.hu beszámolójából. A listán ráadásul nem egyedüliként képviseli Magyarországot, hiszen az 58. helyre a Tokaj-Hétszőlő került fel, így legalább két hazai borászat szerepel az idei száz legjobb között. A rangsor első ötven helyezettjét november 19-én hozzák nyilvánosságra, így a tokaji borvidék még tovább erősödhet.

A ranglistán való szereplés azért is különleges, mert a „World’s Best Vineyards” nem előre meghatározott kritériumok alapján választ borászatokat, a szavazók ugyanis az összélményt értékelik.

Fontos szempont a túra minősége, a borok és ételek harmóniája, a személyzet hozzáértése, a táj szépsége, a borászat megközelíthetősége és az ár-érték arány is.

Csak olyan helyszínek kerülhetnek a listára, amelyek a látogatók számára is megnyitottak, és ahol a vendégek valódi, maradandó élményt kapnak.

Disznókő Szőlőbirtok

A Disznókő Szőlőbirtok Mezőzomboron található, a Tokaji borvidék délnyugati kapujában. A 150 hektáros szőlőterület a régió egyik legnagyobb egybefüggő birtoka, amely különleges történelmi és természeti adottságokkal rendelkezik.

Tokaj-Hétszőlő

A közeli Tokajban működő Tokaj-Hétszőlő borászat pedig már 1502 óta fennáll. A Garai család alapította a mára organikus művelés alá vont területet, amely a borvidék egyik legértékesebb történelmi dűlőjét alkotja.

Fotók: wine searcher, Bor és Piac,

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek