Helyreigazították Tóth-Szántait, miután valótlan dolgot állított a gyerekek étkeztetésével kapcsolatban

Megosztás

Egészen botrányos az az ételmennyiség, amit a miskolci óvodások és iskolások kapnak az utóbbi időszakban. Tóth-Szántai József polgármester változást ígért, azonban megpróbálta az előző városvezetésre hárítani a dolgot, ami nem jött be.

Egy, a közösségi oldalára feltöltött videójában Tóth-Szántai József úgy fogalmazott, hogy a közösségi étkeztetésre fordított normatíva az előző városvezetés irányítása idején mindössze 6 százalékkal nőtt. Csakhogy ez nem igaz. A videóban elismerte, a rendszer alulfinanszírozott, és hogy megoldást fognak találni a problémára, mert a város számára a miskolci gyerekek a legfontosabbak.

Szopkó Tibor képviselő a polgármester videója alatt, egy kommentben cáfolta meg a 6 százalékos emelést. Szerdán pedig már bizonyítékkal is jelentkezett: a saját közösségi oldalára feltöltött dokumentumban is látni, hogy 2023-ban a miskolci önkormányzat 25 százalékos emelésről döntött.

Szopkó Tibor

🙄A miskolci gyermekétkeztetésben nagy a baj. Sajnos a parttalan vita és a polgármester félrevezetése – ami alapján az előző városvezetésre tolnák a felelősséget – is méltatlan. Bár nem szoktam, de…

Jakab Péter, A Nép Pártján vezetője már nem volt ennyire kedves a polgármesterrel. Emlékeztette, azonnal volt pénz a járatseriff-rendszer átláthatatlan üzemeltetésére, de a miskolci óvodások étkeztetésére nincs, és még le is vették a fejadagot a törvényi minimumra.

(kiemelt képünk illusztráció, archív)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek