Fejedelmi zarándokvonatozás II. Rákóczi Ferenc születésnapján

II. Rákóczi Ferenc

Megosztás

Különleges vasúti járat indul március 23-án Budapest-Keleti pályaudvarról: a fejedelem arcképével és jelmondatával díszített mozdony húzza majd azt a szerelvényt, amely II. Rákóczi Ferenc születésének 349. évfordulójára szállítja az érdeklődőket szülővárosába, a szlovákiai Borsiba.

A zarándokvonat hajnali 6:45-kor gördül ki Budapesten a Keletiből, és több jelentős állomáson is megáll útközben. A szervezők gondoltak azokra is, akik nem szeretnének vagy tudnak korán kelni a fővárosban: Füzesabonyban, Miskolcon és Szerencsen is fel lehet szállni a különjáratra. A vonat – ha nem késik, ami azért mostanában nem is olyan ritkaság – 10:48-ra érkezik Sátoraljaújhelyre, ahonnan továbbindul végső célállomása, Borsi felé.

Hogy ne legyen unalmas az utazás, népzenészek és népzene szakos diákok gondoskodnak a hangulatról. A célállomáson pedig igazán fejedelmi fogadtatásban lesz része az utasoknak: katonazenekar, hagyományőrzők és lovasok várják majd a zarándokvonattal érkezőket.

Az utazás nem csupán közlekedési esemény, hanem történelmi emléktúra is egyben. A Borsiban található Rákóczi-kastély, ahol a fejedelem 1676. március 27-én született, a magyar történelem egyik legfontosabb emlékhelye, amely az elmúlt években jelentős felújításon esett át, akárcsak a sárospataki Rákóczi-vár.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek