A Dire Straits frontemberének édesapja Miskolcon született, de a zenész kicsit sem érzi közelinek hazánkat

Megosztás

Édesapja még miskolciként született, fia pedig világhírűvé vált, de nincs benne büszkeség miskolci, illetve magyar gyökereire, nem érzi magához közelinek országunkat.

Négy estén több mint 50 ezren látták a Budapest Sportcsarnokban a Brothers in Arms című emblematikus albumát mindjárt a megjelenés után bemutató Dire Straits együttest 1985 májusában. A zenekar lenyűgözött mindenkit – emlékezik vissza a 24.hu.

A Dire Straits akkor a világ első számú zenekarának számított a pesti koncertek idején megjelent Brothers in Arms című albumával. Mark Knopfler hamarosan azt mondta: „Mindenhol ott kell lennünk. A lemez Ausztráliában tripla platina, Új-Zélandon dupla platina, Japánban, Görögországban, Skandináviában, Németországban első, Kanadában a csúcs közelébe jutott. Aztán persze ott vannak az Államok.”

Knopfler csak a koncerteket megelőző sajtótájékoztatón ábrándított ki egyeseket. A világsztár ugyanis nem kertelt, őszintén nyilatkozott.

Apám Miskolcon született, Magyarországot azonban nem érzem közelebb magamhoz más országokhoz képest

– mondta őszintén. (Ő Glasgow-ban látta meg a napvilágot 75 éve.) Kép: Guitar.com

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek