Több szerencsétlenül végződött, gyermekeken végrehajtott mandulaműtétről is híreket kaptunk tavaly nyáron, ebből kettőre Miskolcon, egyre pedig Debrecenben került sor. Mivel a téma mind újságírói, mind páciensi, mind orvosi, mind intézményi szemmel hiperérzékenynek számít, a történtek feldolgozásán sokat gondolkodtunk. Ám végül úgy döntöttünk, hogy közöljük az eseteket, mert tanulságul szolgálhatnak azoknak, akik egyszer hasonló helyzetbe kerülnek majd a jövőben.
Az alaptörténetet T. Ilona mesélte el nekünk, akinek a kislánya már egész pici kora óta állandó megfázással küszködött, ezért gyógyszeres kezelésre volt szüksége. Februártól óvodába sem járt, áprilisban pedig már annyira fájt a torka, hogy a háziorvos beutalta a miskolci sürgősségi ellátásra. A gégészeten az első vizsgálatot követően azt közölték az édesanyával, hogy ki kell venni Anna garatmanduláját, de csak egy részét. A következő alkalomra rosszabbodott a helyzet, ekkorra az orrmanduláját is el akarták távolítani. A beavatkozásra végül 2023. július 21-én került sor a BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, ekkor végezték el „együlésben” az orr- és mandulaműtétet.
Annánál a műtét után közvetlenül vérzés lépett fel, és hányt is a kislány. Azt mondták, ez természetes; később kapott hányáscsillapítót és infúziót. A hányinger azonban másnap is jelentkezett, a reggelit is kihányta, délután mégis hazaengedték. Az állapot azonban ezt követően sem javult, ezt az egyhetes kontroll során az édesanya jelezte is a főorvosnak, aki antibiotikumot írt fel, és ismét hazaküldte.
Másnap reggel furcsa dologra lettek figyelmesek: Anna torkából idegen anyag került elő, a műtét során a vérzés csillapítására használt, nyolcnapos tampon bukkant fel, amit az anya fényképen is rögzített. A szülő később felhívta a kórházat, de csak másnap tudott szakorvossal beszélni, aki azt mondta, hogy csak akkor vigye be a gyereket, ha láza van.
Mivel Ilonát nyugtalanították a történtek, a nyolc napig tartó tehetetlenség és a kétségbeesés, felhívta a betegjogi képviselőt, hogy panaszt tegyen. Ám miután a beszélgetés számára inkább volt dühítő, mintsem megnyugtató (le akarták beszélni a reklamációról), ezért Dr. Révész János főigazgatónak is leírta a történteket. Az intézmény vezetője egy hivatalos levélben válaszolt a panaszára, és kivizsgálást ígért, amelyet határidőre le is folytatott a kórház.
Anna több mint egy hétig tartó komoly szenvedése után Ilona ugyan visszanyerte örökmozgó kislányát, Annát, de mégsem nyugodott meg. Egészségügyi tapasztalatokkal rendelkezve tisztában volt azzal, hogy milyen (akár végzetes) veszélyekkel jár egy idegen szövet jelenléte az emberi testben. Történetüket a Facebookon a nyilvánossággal is megosztotta, és a sajtóhoz fordult. A Borsod24 2023. augusztusában kereste meg a kórház főigazgatóját, de személyiségi jogokra hivatkozva nem kaptunk felvilágosítást az esetről, mindössze azt tudtuk meg, hogy az anyuka panaszára vizsgálat indult az ügyben.
Ennek írásos eredménye később szerkesztőségünk birtokába került, ebből tudtuk meg, hogy az ügyben hivatalos elmarasztalás nem történt, mivel a mandulaműtétet elvégző orvosok és segítőik az ellenőrzés szerint nem vétettek hibát. Többek között követték azt a szokásos protokollt is, amelynek során a beavatkozás előtt és után is megszámolják a műtőben rendelkezésre álló és felhasznált eszközöket, vérzéscsillapító tamponokat. (Az irat szerint ketten is végigmentek az úgynevezett check listán.) Miután nem tapasztaltak eltérést, biztosak voltak abban, hogy idegen test nem maradhatott a beteg kisgyermekben.
Meglehetősen érdekes azonban, hogy az utólagos ellenőrzés nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy a 10-es és 20-as gyári csomagolásban esetlegesen 11 vagy 21 darab tampon kerülhet, amely probléma ilyen módon utólag már nem rekonstruálható. A vizsgálat szerint az is előfordulhatott, hogy nem tampon, hanem más kötszerdarab maradt a kislányban nyolc napon keresztül – a kiöklendezett szövet eredeti formája azonban utólag már nem rekonstruálható.
A főigazgató (és a panasz kivizsgálásával megbízott igazgatói szaktanácsadó, Dr. Tóth László) levele így végződik: „Reméljük, hogy intézményünk tevékenységébe vetett bizalma – legalábbis szakszerűség tekintetében megmarad és szükség esetén intézményünket választaná a nem kívánatos, de bekövetkezhető orvosi ellátásokhoz.”
Ilona azonban nem nyugodott meg, a levelet többször áttanulmányozva sem érezte, hogy a bizalma helyreállt volna, hiszen időközben egy az övéhez nagyon hasonló témájú üzenetet kapott az interneten. Eszerint: „…láttam a posztodat. Sajnos mi is igy jártunk a kisfiammal, aki augusztus 15-én került be orr- és garatmandula eltávolításra a miskolci kórházba. A kijelölt időpontban hét gyerek várt ilyen műtétre. A kisfiam volt a hatodik a sorban. Már minden gyerek visszatért a műtőből, úgy másfél óra leforgása alatt. Én meg csak vártam és vártam a fiamat. Eltelt 3 óra, és már azt a gyereket is lehozták, aki utána következett. Akkor már tudtam, hogy baj van. A nővérkét hiába kérdeztem, ő nem adhatott felvilágosítást, azt mondta, várjam meg az orvost. Na, jött is az orvos, aki azt mondta, hogy a kisfiamnak bevérzett az orra, most az intenzíven van, oxigénen, mert nehezen veszi a levegőt. Rohantam át a gyerekosztályra, ahol este 7-ig tartották megfigyelés alatt, majd visszakerült az osztályra. Másnap délelőtt eltávolították a tampont az orrából és a torkából is. A műtét követő másnap délután hazaengedték őt, de nagyon fájt a feje, és ingerelte valami az orrát, folyamatosan hapcizott. Majd a műtét utáni második délután fél 1-kor tüsszentett ki valamit az orrából. Mikor megláttam a hegyét, elkezdtem húzni az anyagot, és egy nagy tampon került elő a fiam orrából. Természetesen panaszt tettem a kórházigazgatónál, de megbotránkoztató választ kaptam.”
A második miskolci eset felbukkanása után egy harmadik történet is előkerült, amely a Debreceni Klinikán zajlott le. Itt egy kislány fülmetszésen, valamint orr- és garatmandula műtéten esett át. A műtétet követően a kislány orrából alvadt vér folyt, amit tamponálással kezeltek.
A műtét utáni néhány napban sem javult azonban a gyermek állapota, majd két héttel a műtét után egy tampont öklendezett fel. Ezt követően a kislány gyógyulni kezdett, azonban az a tény, hogy majdnem megfulladt mégis komoly nyomot hagyott benne.
A borzalmas élményt követően benyújtott panaszlevélre szeptember végén érkezett válasz, melyben leírták, hogy a műtétet követően „a megszokottnál jelentősebb, elhúzódóan csillapodó vérzés jelentkezett”, ugyanakkor a behelyezett tampon minden része megvolt. Miután a vérzés időszakosan, pecsételő jelleggel folyamatosan ismétlődött, így egy nappal később az ügyeletes orvos behelyezte a tampont, melyet 24 óra múlva eltávolítottak. „A tampon minden része megvolt” – írják a válaszlevélben. Egy újabb nap elteltével panaszmentesen engedték haza a gyermeket.
A kontroll egy hét múlva történt, ahol jelezte az édesanya, hogy nem javul a kislány állapota, illetve kellemetlen a szájszaga. „A kezelőorvos a kellemetlen lehelet okaként a műtéti sebágyakban természetesen kialakuló seblepedék felvastagodását, a nyelési fájdalom miatti nem megfelelő folyadékbevitelt vélelmezte.”
Újabb pár nap elteltével ismét jelentkezett a beteg idegentest felköhögése miatt. A levélben a klinika elismerte: „Az Ön által bemutatott felvételen egy orrmandula műtét során alkalmazott tampont volt látható. A bemutatott felvétel alapján elmondható, hogy a felköhögött tampon nagy valószínűséggel az orrmandula műtét során maradhatott a gyermekben, mely miatt a kollégák teljes együttérzésüket és őszinte sajnálatukat fejezik ki.”
Az együttérzésen és az őszinte sajnálaton kívül a Debreceni Klinika nem ajánlott egyéb kártérítést, pedig a gyermeket feltehetően akkora trauma érte, hogy dadogni kezdett. Félősebb, visszahúzódóbb lett, éjszakánként pedig rémálmok gyötrik, attól fél, hogy megfullad.
Az anya egy újságírónak elmondta, hogy minden ember hibázhat, ez önmagában nem lett volna probléma. Az azonban dühítő volt számára, hogy bár többször jelezte, hogy valami nincs rendben a gyermekével, nem vették komolyan, és nem vizsgálták meg kellő alapossággal: „Elmondtam, mi a probléma, de nem igazán érdekelte őket” – hangoztatta.
A debreceni eset leírását Miklovicz-Nyikos Mónika, a Debreciner újságírója cikkéből vettük át.
Csak óvatosan!
Miért kell különös figyelemmel bánnunk nekünk, újságíróknak azokkal az esetekkel, amelyek kórházi történetekről szólnak? Az elővigyázatosság oka többek között abban keresendő, hogy egy nagyon speciális területről, a gyógyításról kell írnunk. Amely kifejezetten felelősségteljes feladat, és még a legapróbb probléma megítélése is hatalmas tudást igényel. Másfelől a különleges helyzetbe kerülő betegek is hajlamosak alkalmanként a realitás talajától elrugaszkodott hangulatba kerülve előadni a történeteiket, amelyekbe belekeveredhetnek valótlan elemek. Végül az is előfordulhat, hogy az egészségügyi intézmények egy-egy eset nyomán a megkeresésünkre nem választ, hanem hitelrontáson alapuló rendőrségi feljelentést küldenek, amely nyomán mondjuk a kiadó szerverének elérhetőségéről kezdenek faggatózni a nyomozók. Hogy jelen esetben mégis miért döntöttünk a cikkírás mellett, azt a három, szinte egyidőben történt, és nagyon hasonló eset motiválta.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
