Hivatalos: Miskolcra érkezik a Simon’s Burger

Megosztás

A tervek szerint augusztusban már meg is nyitják új burgerezőjüket, a Simon’s Burger olyan márka, amit a hamburger kedvelőinek nemigen kell bemutatni.

A cég honlapja az “Érkezünk Miskolc City felkiáltással tudatta követőivel, hogy immáron BAZ megye székhelyén is megjelennek. A sorozatosan bezáró vendéglátóipari egységek láttán örülhetünk, hogy egy ilyen nevű vállalat is lát fantáziát városunkban.

Már a közösségi médiás bejegyzésnek is nagyon sokan örültek, a mellékelt szöveg alapján pedig úgy tűnik, már augusztusban megnyitják miskolci vendéglátóhelyüket. Ennél pontosabb részletek még nem ismertek.

A SIMON’S BURGER jelenleg Magyarország legújabb és legdinamikusabban növekvő gyorsétterem-lánca, száz százalékos magyar tulajdonosi körrel. 2024 júliusában hat egységgel és már több mint 100 alkalmazottan vannak jelen a hamburger piacon. Több mint egymillió darab burgert adnak el évente, Budapesten kívül már vidékre is kezdenek megérkezni, Debrecenben már korábban megnyílt első vidéki egységük.

Most Miskolcra is megérkeznek.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek