A MÁV megmagyarázta: azért akadozik a közlekedés, mert nagyon meleg van

Megosztás

Az állami vasúttársaság részletezte, hogy a 35 fok feletti hőmérsékletre a szerelvényparkjuk legnagyobb része nincs felkészítve, mivel nem valódi klíma van bennük, ezen kívül a sínek sem bírják. Tehát ha Miskolcon és BAZ megyében nem megy a vonat, akkor a hőség az oka. Igaz, a másik három évszakban is sorra mentek tönkre a mozdonyok.

Az extrém hőségben gyakrabban meghibásodhatnak a többnyire túlkoros vasúti járművek, berendezések és a sínek – magyarázta a MÁV Zrt., amely emiatt azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak a menetrendről, az aktuális forgalmi helyzetről, az esetleges fennakadásokról.

A vasúttársaság közleményében kiemelte: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz.

 “Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem úgynevezett légjavító-berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli forróság közepette történő maximális kihasználtság mellett pedig – az időszakos karbantartás ellenére is – növekszik a meghibásodás esélye” – jelezték. Arra kérik a kritikus hőségre érzékeny, egészségileg veszélyeztetett utasokat, hogy a hőségriasztás ideje alatt csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak. Akik számára pedig a Volánbusz helyközi buszai párhuzamos megoldást kínálnak, használják ki a megye- és országbérletek előnyeit, az érintett buszok 84 százalékán ugyanis klímaberendezés működik.

Fontos, hogy az utasok mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak – hangsúlyozták, hozzátéve, napközben a forgalmasabb busz- és vasútállomásokon továbbra is vizet osztanak a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt.

Kiemelték, a vasúttársaság üzemirányítói igyekeznek minél gyorsabban reagálni, ha a rendkívüli időjárási körülmények miatt operatív beavatkozásra van szükség. Lehetőségükhöz képest intézkednek szerelvénycserével, másik szerelvény vagy pótlóbusz beállításával. Emellett folyamatosan vizsgálják a járművek klímaberendezéseinek beállítását, a klímákon rendkívüli tisztításokat végeznek és lehetőség szerint soron kívül javítják a rendkívüli terhelés miatt bekövetkező meghibásodásokat.

Kitértek arra, a klíma miatti panaszok kivizsgálása után legtöbbször az derül ki, hogy a kérdéses készülékek működtek, csak a technikai korlátjaik miatt nem voltak képesek olyan mértékben lehűteni a levegőt, hogy az az utasok többségének komfortos legyen.Utazásra a reggeli és esti órákat javasolták, és felhívták a figyelmet arra: az újabb gyártású IC-, EC-kocsikban, a többcélú teres bisztró- és prémiumkocsikban, valamint a klímás motorvonatokban (FLIRT, KISS, Talent, Uzsgyi, Desiro) a klímaberendezések hatásfoka jellemzően az igényeknek megfelelő.

Kitértek arra, hogy a síneket is deformálhatja a hőség. Ha ennek előjelei mutatkoznak, akkor a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek